
Rekord született a borárverésen
Mozgássérült fiataloknak szervezhet tábort a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jövőre annak a borárverésnek a bevételéből, amelyet a közelmúltban rendeztek meg a Festetics Palotában. A nagylelkű felajánlásoknak köszönhetően a civil szervezet több évnyi kényszerszünet után biztosíthat pihenést több mint száz fogyatékossággal élő fiatalnak.
Három év múlt el már tábor nélkül. Előbb a koronavírus-járvány, majd a szomszédban zajló háború miatt kellett lemondani, és a visszajáró táborozók lassan megszokták hiányát; zokszó nélkül vették tudomásul. Maradt számukra a falak közti megszokott világ, a kerekesszékkel bejárható rövid út, a lassú hétköznapok egyformasága.
Pedig a Máltai táborban másként zajlik minden. Ott van például a rámpa, amin be lehet gurulni a Balatonba, ott vannak a fürdéshez odakészített kerekesszékek is, hogy ne a mindennap használt eszköz merüljön vízbe. De van emelő is, amivel a nehezebben mozduló fiatalokat engedik be a tóba – ne maradjanak ki ők sem az élményből. És rámpa bevezet a szállásra is, hiszen a tábor hetében nemcsak a part akadálymentes.
A Máltai táborban eltöltött héten megfordul a világ, a világ, ahonnan a fiatalok eddig ki voltak rekesztve, most viszont ők kerülnek a középpontba. Értük jönnek az elegáns vitorlás hajók, őket viszik erdei utakon nagy terepjárókkal, nekik dübörög késő éjjel a zene, mert táncolni kerekesszékben is lehet, csak máshol nem szokás.
Ebbe a táborba nem jöhet szülő, sem gondviselő. A résztvevőket kortárs segítők, önkéntes fiatalok kísérik, együtt csinálnak mindent. Ez a hét mindkettőjük életében emlékezetes. Megismerik, napról napra jobban értik egymást, a közös jelenlétben szétmállanak az előítéletek. Eltűnik a sajnálat, kikopnak az üres gesztusok, nem marad más, csak a tisztelet és bizalom. A „fogyatékossággal élő” sérültből a tábor végére a „lehetőségekkel élő” ember lesz.
Látszólag vakáció. Fürdőzés a Balatonban, őserdőtúra VR-szemüvegben, lángosevő verseny és kézműveskedés napközben, diszkó este, az extra programok óráiban sportkocsizás, hajózás, vagy akár festészeti minikurzus zajlik. Közben kiderül, hogy a sérült fiatalok egyáltalán nincsenek egyedül, és sokkal több mindenre képesek, mint korábban gondolták volna. Akadt, aki a tábor után egyetemre ment, más sportolni kezdett, de olyan is volt, aki tizennyolc évvel a kerekesszékbe kerülése után itt táncolt először a segítőjével.
A Máltai Szeretetszolgálat több évnyi kényszerszünet után 2024-ben újra megrendezi a mozgássérült fiataloknak biztosított táborát. Miként korábban, a szervezés most is az adománygyűjtéssel kezdődött: a 23. Jótékonysági Borárverésen tett felajánlásokat a civil szervezet a hetedik Máltai Ifjúsági Mozgássérült Tábor megvalósítására fordítja.
Az idei liciten a Festetics Palota pazar tükörterme volt hangos az árverés kalapácsának koppanásaitól, ahol az aukción résztvevő közel száz vendég egy nagyszerű est keretében licitálhatott 35 tételre. Zilai Zoltán, a Budapest Borfesztivál igazgatójának köszöntője után Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, a Felzárkózó Települések program miniszterelnöki biztosa mesélt a tavaly összegyűjtött adomány felhasználásáról, majd egy rendkívül megható kisfilmet követően ismertette az idei árverés célkitűzését.
Ezt követően színpadra lépett az est két főszereplője, Bősze Ádám zenetörténész, és dr. Antal Gábor közgazdász, borszakértő, akik a már megszokott profizmussal és kellő mennyiségű humorral fűszerezve bocsátották kalapács alá a nagylelkű borászok és gyűjtők felajánlásait.
A közel kétórás licitet követően az eredményt Győry-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke ismertette: minden rekordot felülmúltak a licitálók, az est során az árverés 35 tétele és a Szeretetszolgálat saját borai összesen 21 millió 150 ezer forintért keltek el. Az alelnök egy gyors számítást végzett, eszerint a pénzből legalább 150 mozgássérült fiatalnak tudnak egy hét önfeledt szórakozást és pihenést biztosítani jövő nyáron a Balaton partján.
A 35 tétel közül a kikiáltási árhoz képest a legmagasabb vételi áron elkelt, a Borbély Családi Pincészet által felajánlott „Válogatás 6 palack”, 2013-2019-es évjáratokkal. Kikiáltási ára 60 ezer forint volt, és 1 millió 20 ezer forintért vitték el, vagyis pontosan tizenhétszeres áron. Ez a tétel lett az abszolút rekorder is, mivel ez a felajánlás lett az árverés 23 éves történetének legmagasabb áron megvásárolt tétele.
A legmagasabb kikiáltási áron egy magángyűjtő által felajánlott, nagyon izgalmas és értékes tétel indult: a „Quinta do Portal Porto Aged Tawny 10/20/30/40 Years” válogatás 4 palackból állt, és a licitálás 150 ezer forintról indult. Végül 1 millió forintért talált gazdára, ami szintén rendkívüli összegnek számít. Érdekesség, hogy a válogatás 40 éves bora volt az idei árverés legidősebb tétele.
A hatalmas licit-csaták eredményének könyvelhető el, hogy idén négy tételt is 1 millió forintért szerzett meg egy-egy nagylelkű licitáló. A „milliós sztárok” közé tartozott a Villányi borvidék által felajánlott „TOP12 Villányi Franc Válogatás”, 12 fantasztikus cabernet franc-nal, valamint a 6 palackos, aranyérmes külföldi tételekből álló „VinAgora Válogatás”. Nagy sikere volt a SPAR Magyarország elmaradhatatlan felajánlásának, ami egy Bomann borhűtő, benne 6 palackkal. A kikiáltási ár 80 ezer forintnál indult, végül félmillióért vitte haza az est egyik vendége.
A 35 tétel idén két meglepetés élményborkóstolót is tartalmazott. A Törley Pezsgőpincészet által felajánlott, 6 főre szóló, exkluzív, Koczuba Róbert pezsgőmester által vezetett kóstolóért 780 ezer forintot fizettek, míg a Holdvölgy 6 puttonyos CULTURA aszúját egy kétszemélyes, vertikális mádi aszúkóstolóval együtt bocsátották kalapács alá, ami 740 ezer forintért talált gazdára.
A Budapest Borfesztivál és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat háláját fejezte ki azoknak a borászoknak és gyűjtőknek, akik egy-egy különleges palackkal vagy borválogatással hozzájárultak az esemény sikeréhez.
Fotó: Szigetváry Zsolt és Kovács Bence