
Forgalmi növekedést realizált a SPAR
Az új, Curioso családba olyan borokat válogatunk, amelyek kiemelkedő minőségűek, kisebb családi pincészetek limitált tételei, vagy kevésbé ismert fajták házasításai – mondta magazinunknak Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője. Kitért arra is: a vállalat az év végéig hat regionális központot nyit, ahová olyan kistermelők jelentkezését várják, akik azonosulni tudnak a cég értékeivel.
– Tavaly a cégcsoport 12,94 millió palack bort forgalmazott, ennek 86 százalékát a minőségi borok jelentették. Hogyan határozzák meg ebben a kontextusban a minőségi bor fogalmát?
– A minőségi borok meghatározása ár-szegmens alapján történik. Az asztali bor kategóriájába soroljuk az első áras, olcsóbb, földrajzi jelölés nélküli borokat, a minőségi kategóriába pedig az OFJ- vagy OEM-jelöléssel rendelkező borok tartoznak.
– Minek tulajdonítják, hogy az év első hét hónapjában enyhe mértékben, de tovább nőtt a borok forgalma?
– Forgalmi növekedést értékben realizáltunk, ami elsősorban az inflációnak köszönhető, volumenben azonban csökkent valamelyest a kategória, ami részben az erős tavalyi bázis miatt következett be. A koronavírus világjárvány miatt 2021-ben az év első öt hónapjában a HORECA-szektor zárva tartott a korlátozások miatt, míg idén már nem voltak korlátozások, ezért megtörtént a tavaly a kiskereskedelembe átvándorolt forgalom visszarendeződése.
– A Budapest Borfesztiválon a vállalat standján a kivételes minőségű SPAR Válogatás és SPAR Válogatás Curioso címkével ellátott borokkal várják a vendégeket. Milyen borokat takarnak ezek a címkék?
– A SPAR Válogatás nem egy klasszikus brand vagy saját márka, hanem neves borászatokkal együttműködve olyan tételek csoportja, amelyek jó ár-érték arányú borokat jelentenek, és amelyeket az adott borászattól csak a SPAR-ban lehet megvásárolni. Az új, Curioso családba olyan borokat válogatunk, amelyek kiemelkedő minőségűek, kisebb családi pincészetek limitált tételei, vagy kevésbé ismert fajták házasításai.
– Miért indította el a SPAR a Régiók kincsei programot, és miről szól pontosan?
– Célul tűztük ki, hogy egy csokorba gyűjtjük a helyi kistermelők legjavát – így borászokat is –és kiváló minőségű, kézműves termékeiket elérhetővé tesszük a SPAR Magyarország vásárlói számára. Idén decemberéig hat regionális központ lesz az országban, amelyek a vonzáskörzetükben működő, meghatározott paraméterekkel rendelkező üzletekkel együtt alkotnak majd egy-egy régiót.
– Hol nyitnak regionális központokat?
– Tavaly Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Hódmezővásárhelyen, ebben az évben Győrött, Pécsett, Nyíregyházán nyíltak/nyílnak központok. A regionális központok nagyságrendileg 50 kilométeres körzetéből várjuk olyan kistermelők jelentkezését, akik azonosulni tudnak értékeinkkel.
Fotó: SPAR, Budapest Borfesztivál