A Sparhelt Bisztrónak már többször sikerült minket lenyűgöznie, akár az éttermet látogattuk meg, akár a Gourmet Fesztiválon találkoztunk a csapattal. A négy éve fogyasztott lazacos tésztát a mai napig emlegetjük, így kifejezetten nagy reményekkel érkeztünk Balatonfüredre – és most sem kellett csalódnunk. Útközben felelevenítettük korábbi élményeinket, lelki szemeink előtt a kovászosuborka-krémleves és a lazacos tészta képe lebegett. Szerencsére mindkettőt megtaláltuk az étlapon.

Az étlap remek, komfort ételeket és igazi különlegességeket is tartalmaz, a szezonalitás továbbra is előtérben van. Amikor megláttam az étlapon a kovászosuborka-krémlevest és a lazacos tésztát, majd’ kiugrottam a bőrömből örömömben – az én választásom így el is dőlt hamar. Szombat lévén szerencsések voltunk, ugyanis az előző napi halterasz kínálatából még elérhető volt pár tétel, így első fogásként a kókuszos uborkagazpachót zöldalmával és friss vörös tonhaltatárral kihagyhatatlannak tartottuk, a harmadik befutó pedig a keszthelyi tokhal lett fermentált rebarbaraöntettel, édesburgonyakrémmel és bodzával. A tálalás továbbra is gyönyörű, az ízek pedig lenyűgözők.A gazpacho homogén, krémes, a lé ízében a zöldalma dominál, a fogás elemei nagyon szép sorrendben mutatták meg magukat. Először lehetett érezni a zöldalmát, majd az uborkát, utána jött a tonhal aromája és végül a zöldhagyma körülölelte és egybeolvasztotta az addig felfedezett ízeket. Ilyen ízélménnyel még nem találkoztam, elképesztően izgalmas fogás.A kovászosuborka-krémleves kellemesen hűsítő, pont jó arányban kapros, sós és savas, a sült sonkadarabok, a pirított kenyérkockák és az uborkasaláta extra aromát és ropogós textúrát adnak a leveshez. Ahogy a harapható részek íze egy-egy pillanatra kiugrik, majd visszasimul az egységbe, külön élmény – így minden falat egy új oldalát mutatja meg a remek levesnek. Kívánni sem lehetne ennél jobbat egy forró nyári napon.A tokhal szintén mestermű. Még sosem ettem olyan édesburgonyás fogást, ami ízlett volna, de ezt az édesburgonyapürét bármikor örömmel fogyasztanám. Kiderült, hogy a fűszerezéséhez mindössze sót és lime-ot használt Elek Balázs séf – vagyis a lime a kulcs, ami lágyítani képes az édesburgonya intenzív alapízét. A tokhal masszívan füstös, omlós, a fermentált rebarbaraöntet adja a friss, savanykás kontrasztot, a bodzazselé lágy, virágos-gyümölcsös aromájával pedig feltette az i-re a pontot. A főétel kiválasztása nehezebb diónak bizonyult, mert minden annyira jónak tűnt, ami az étlapon szerepelt. Amikor a füstölt lazacos tésztát megláttam, hatalmas belső viaskodás vette kezdetét, mert egyfelől az volt bennem, hogy ki kéne próbálni valami újat, másfelől, ha lehetőségem van újra ahhoz az ételhez, amiről négy éve folyamatosan áradozom, akkor nem kéne elszalasztani a lehetőséget. Végül nálam a lazacos tészta lett a befutó, a többiek választása pedig a gulyás egytálételre és a szarvassal készült vadasra esett.A saját döntésem kapcsán az a kíváncsiság is hajtott, hogy vajon csak az emlékeim szépültek-e az idővel, vagy tényleg van annyira jó az étel, hogy ismét le tud nyűgözni (pláne az első fogások erős kezdése után). Amikor elém került a tányér, igyekeztem minden elfogultságomat félretenni és kritikusan kóstolni, ám arra jutottam, hogy ez most is zseniális. Az első falat mámorában csak annyit tudtam mondani „Óh, igen!... Erre vágytam”. Van annak egy varázsa, amikor az ember néhány év után visszatér egy étterembe egy konkrét ízemlék miatt, ami mély nyomot hagyott benne, és újra megkapja ugyanazt az élményt. Tökéletes, al dente tészta, rengeteg, kellemesen füstös lazacdarab, roppanós brokkoli, édeskömény, kirobbanó ízű félig aszalt paradicsom… Ez a fogás maga a nyár: könnyed, tulajdonképpen egyszerű ízek és alapanyagok, de olyan harmóniában, hogy évekre beivódik az ember emlékeibe – és minden alkalommal ugyanolyan élvezetes.A gulyás egytálételben a füstös marhapofa olyan puha volt, hogy szinte rostjaira omlott, ahogy a villával hozzáértem, és volt egy kis odapirult kérge, ami lenyűgözően mély, intenzív ízt adott a húsnak. A főtt répadarabok kifejezetten nagyok, amelyek így sokkal jobban érvényesültek, mintha apróbb darabokban került volna az ételbe. És a szaft… Sűrű, nagyon intenzíven köményes, tömény ízvilág, hozzá a nokedli tökéletes kísérő (és öröm, hogy külön érkezett, nem egy tányéron a gulyással). De a zseni szelleme a „díszítésben” Rejlett. Sós citromhéj és zöldhagyma került a marhapofa szeletekre, amitől az ízek tűzijátékát élhettük át. A szarvasfilé kókuszos-currys vadas mártással, szalvétagombóccal és sült bordáskellel szintén csodálatos. Vadasrajongó kolléga kérte, és az ő első mondata az étel kapcsán ez volt: „ Elkezdeném körbeadni, hogy utána felfalhassam”. Hát igen, ha egy alapvetően nagyon is osztozkodó emberből ilyet vált ki egy étel, akkor arról kijelenthetjük, hogy telitalálat. Én, aki nem rajongok a vadasért, ezzel a fűszerezéssel kifejezetten boldog lettem: nem lógott ki sem a curry, sem a kókusz, egyszerűen számomra sokkal szerethetőbb ízvilág tárult fel, mint a klasszikus vadas esetében. A szalvétagombóc, valamint a szarvashús a rákerült jus-vel tökéletesen passzolt az újragondolt vadasszószhoz. Ha minden vadas ilyen lenne, akkor nálam is a kedvencek közé tartozna. A három főétel közül egyértelműen ebben találtam a legtöbb izgalmat, és meghökkentő faktort.Mire a főételekkel végeztünk, már alig kaptunk levegőt, annyira tele lett a gyomrunk. Kellett is egy kis pihenő, mielőtt nekiláttunk volna a desszerteknek. Ahogy nekem szép emlék a füstölt lazacos tészta, úgy Gourmet-társaimnak a túrógombóc akadt be a négy évvel korábbi látogatásunkból. Így desszertnek nekik túrógombóc, nekem pedig egy mentes torta érkezett.

A túrógombóc olyan szép tálalást kapott, mint egy fagyikehely. A gombóc habkönnyű, a barackcsatni a friss barackkal az üde-savas szaftosságot adta, a mandulagrillázs pedig a ropogós textúrát és az édesebb ízeket csempészte a desszertbe. Az édes tejföl mindezeket egy selymes egységgé kovácsolta össze. Ha nyáron meleg desszertre adja a fejét az ember, akkor ez a tökéletes választás. „Életem túrógombóca” – így nyilatkozott róla mindegyikünk.A mentes tortára azért voltam kíváncsi, mert – bár nem a Sparheltben készül – a séf rendkívül elismerően nyilatkozott róla. A fehércsokoládé-torta pisztáciával és málnakrémmel tényleg nagyon finom, a nem mentes kategóriában is bőven megállná a helyét. A rétegek külön-külön is nagyon jók, de egyben végképp eszményi. A málna-pisztácia párosítás mindig nyerő, nem véletlenül látjuk rengeteg cukrászdában, a fehér csoki pedig egy kellemes olvasztótégelye a két markáns alapanyagnak. Bármikor szívesen választanám újra.A Bib Gourmand-minősítésű Bistro Sparhelt továbbra is szerepel a kedvenc helyeink listáján, a nagyon finom ételek mellett a kiszolgálás és a hangulat is kiváló, biztosan nem várunk négy évet a következő látogatással.