Skip to main content

Süllőpofa és az álomszerű pecsenyelé

| Gourmet Riporter | Terülj, terülj!

A veszprémi Gusto13 Bistro & Delicate nem operál vendégmegfőző trükkökkel, szemkápráztató külcsínnel, ellenben biztosak lehetünk benne, hogy amit rendelünk, az ízletes lesz. A napokban a hetente változó ebédmenüjüket teszteltük, ami alapján az éttermet meleg szívvel ajánljuk mindenkinek, aki a városba látogat.

 

Ha számba vesszük a vidéki városokat, hol található minél több olyan étterem, ahová bátran be lehet ülni, mert szinte biztosak lehetünk a minőségben, a fineszben, akkor megállapíthatjuk, talán Veszprém lakossága az ország egyik leginkább elkényeztetett közönsége. A helyi vendéglők rendszeresen részt vesznek a Gourmet Fesztiválokon, járt már az éves nagy seregszemlén az Oliva és a Villa Medici is, s mindig kitettek magukért. És akkor még nem beszéltünk több, jó színvonalú helyről, amelyről a helyiek tudják, megéri beülni egy ebédre.

gusto13 01

Ez az írás azonban most nem róluk szól, hanem a zászlóvivő, fura elnevezésű Gusto13 Bistro & Delicate-ról. Jobb memóriával megáldottak még emlékezhetnek rá, hogy hajdanán kitűnő vacsorákat lehetett elkölteni a Chianti nevű helyen, nos, a kettő ugyanaz, csak pár éve a vendéglő névváltozáson esett át. Kíváncsiak voltunk, változott-e a minőség az eltelt évek alatt. Jól tettük, hogy betértünk, teszteltünk.

Azoknak, akik nem ismerik a helyet, elmondjuk, hogy az éttermet semmiképpen ne a belváros turisták által látogatott részén keressék, mert lényegében attól jóval távolabb, egy kertvárosi környezetben található. Igazi békés, csendes környéken. Az étterem több bejárattal is rendelkezik, mi több, terasza és nagy kerthelyisége is van, utóbbi egy része fedett.

gusto13 06

Az ételek igényes tányérokon érkeznek, a felszolgáló előzékeny, kedves, nem tolakódó, és külön jó pont, hogy amikor olyat kéredzünk tőle, amire nem tudja a választ, nem szégyelli bevallani (nem tudhat mindenki mindent), viszont azonnal utánajár és tájékoztat.

Az utóbbi hónapokban mindig az étlapról választottunk (katt IDE, IDE vagy IDE), ezért a Gusto13-ban úgy döntöttünk, itt a hetente változó déli menüt próbáljuk ki. Az előétel ottjártunkkor kakukkfüves sertés rillette volt, füstölt paprikával. Ugyan a kakukkfű kevésbé jött át, ám egyáltalán nem bántuk, mert a fogás így is ízesre sikerült.

gusto13 07

A rillette-et köralakúra szelték, amely ebben a formájában hasonlított egy retró vagdaltra, amit annak idején konzervből kellett kinyomni, de szerencsére még távoli unokatestvéreknek sem lehet őket titulálni, hiszen ez a fogás finom volt, krémes, de mégis „darabos”, a szocialista verzió pedig nem. A mellé kínált pikáns krém és savanyított cékla kifejezetten üdítővé avatta a tányért. A házi kenyér ugyancsak lyukacsos, friss és finom.

gusto13 05

Mindkét levest megkóstoltuk, szerencsére egyikkel sem lőttünk mellé, igaz, ez nem a mi érdemünk, hanem az étteremé. A húsleves ízes és telt, összetevői teljesen korrektek. A sárgarépa-krémleves szerencsére nélkülözött mindenféle vendégkápráztató flikkflakkot, a zöldség maga puritán jellege uralta az enyhén pürés lét, a tányért azonban a sokkal karakteresebb süllőpofa tette igazán emlékezetessé, illetve a kettő kombója. A hal markáns ízét jól egészítette ki az édeskés répa.

gusto13 04

A főételek közül is kettőt rendeltünk, egyiknek vegánt, spenótos pappardellét aszalt paradicsommal. Ez a fogás megosztotta a csapatot, egyikünknek bejött, a másikunknak nem annyira – bár végül abban állapodtunk meg, hogy az étvágyhoz, vágyakhoz képest nem a megfelelő ételt kértük.

gusto13 02

A másik választás a marhanyakra esett csicseriborsóval, cukkinivel és szezámmaggal. Ami, mint gyorsan kiderült, egy igen jó választásnak bizonyult, több okból is. Egyrészt a hús omlós, kellemes – bár ez az alap, mondhatnák most sokan, és amúgy igazuk is volna. De azért mégis. A csicseriborsó krémként ágyazott meg a húsnak, nem tolakodott, csak kiegészített, a roppanósra hagyott cukkinivel együtt.

A szezámmag ostya formájában érkezett, ami klassz furfang, de az igazi unikum a jus, ami nem egy hagyományos pecsenyelé. Olyasmi, mintha egy ázsiai recept szósza lenne, de mégsem; mint megtudtuk, a pecsenyelét hosszú-hosszú órákon át készítette a séf zöldségek hozzáadásával (is). A fogás olyan, mintha két különböző étel szimbiózisa, mi több, éteri esszenciája volna. Ezért a szószért önmagában megérte volna beülni.

gusto13 03

Szerencsére – mint az reményeink szerint a fentiekből kiderült – nem csak ezért. Az általunk kóstolt ételek mind megérték az árukat, valószínűleg így jártunk volna akkor is, ha a la carte választunk ételt. A hatalmas kert, a hangulatos terasz, az igényes belső tér, a kedves személyzet, az – erről ritkábban emlékezünk meg, pedig nagyon fontos! – patyolat tiszta és jó illatú mellékhelyiségek, az egyik bejárat melletti kis delikátesz mind arra sarkallja a vendéget, ugyan, tegye már próbára a konyhát.
Valószínűleg a veszprémieket nem kell noszogatni, ők tudják: ha biztosan jót akarnak enni, ide kell beülniük. Mi pedig azt tanácsoljuk: aki nem odavaló, az is engedjen a csábításnak és étkezzen egy jót!

 

Címkefelhő