Skip to main content

Franzsipán került az ínyenc bejglibe

| Gourmet Riporter | Reflektor

A Magyar Cukrász Ipartestület idén is meghirdette a tavaly debütált Év Bejglije versenyét. A cukrászok kedvelt alapanyaga volt a pisztácia, a mogyoró, a kesudió, a marcipán, az aszalt szilva, ahogy használtak körtét, napraforgót, fenyőmagot, sütőtököt, mangót vagy vörösbort is. Az idén legjobbnak ítélt ínyenc bejglibe még pirított fekete szezámmag is jutott.


Az ipartestület népszerű szakmai versenyei – az Év Fagylaltja és a Magyarország Tortája – mellett az Év Bejglije megmérettetésnek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a kiváló alapanyagokból készült ünnepi süteményekre, és népszerűsítse a kézműves bejglit az igazi minőséget kereső fogyasztók körében. A versenyre olyan termékekkel nevezhettek cukrászdák, amelyek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásában foglaltaknak, hiszen a bejgli a „védett” termék, (hogy azzá vált, az egyébként az ipartestületnek köszönhető).

ev bejglije 2021 05

A versenyben résztvevők „hagyományos diós”, „hagyományos mákos” és „ínyenc” kategóriában nevezhettek. Az utóbbiban olyan ízesítésű és töltelékkel készült bejglivel lehetett indulni, aminek jellegét meghatározó alapanyaga szerepel az Élelmiszerkönyvben felsorolt felhasználható anyagok között. Értelemszerűen ebben a kategóriában indultak a vegyes töltelékkel készített, különleges bejglik.

ev bejglije 2021 06

Az ínyenc kategóriában számos különleges ízkombinációval neveztek a cukrászok. Kedvelt volt a pisztácia, a mogyoró, a kesudió, a marcipán, az aszalt szilva és szilvalekvár, de előfordult olyan ritkán használt alapanyag is, mint a körte, a napraforgó, a fenyőmag, a sütőtök, a mangó és a vörösbor.

Az Év Ínyenc Bejglije, az Advent Gyöngye hagyományos pozsonyi tésztával készült, töltelékébe mandulás franzsipán, Irsai pálinkába áztatott, apróra vágott vörösáfonya, valamint pirított és őrölt fekete szezámmag került, egy csipetnyi fahéjjal megfűszerezve. Érdekesség, hogy alkotója Urbán Ildikó nyerte tavaly is ezt a ketegóriát. 

ev bejglije 2021 03

Kategóriánként háromfős zsűri értékelte a versenymunkákat. A három kategóriában összesen 56 bejglit kóstolt és értékelt a neves szaktekintélyekből és ismert személyiségekből álló zsűri. A mákos kategóriában az a Szurgent Péter nyert, aki tavaly másodsik helyezést ért el. A zsűri tagjai voltak:

Andrész Zoltán cukrászmester, az Andrész cukrászdák tulajdonosa; Auguszt József cukrászmester, a Fény utcai Auguszt Cukrászda tulajdonosa; Harsányi Levente rádiós, televíziós műsorvezető (egyben cukrász); Karl Zsolt cukrászmester, a dunaharaszti Karl Cukrászda tulajdonosa, a tavalyi verseny többszörös díjazottja; Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke; Mészáros Gábor cukrászmester, a szombathelyi Mészáros Cukrászda tulajdonosa; Nándori László cukrászmester, a budapesti Nándori Cukrászda tulajdonosa; Sznopek Veronika, a Mestercukrász – Az édesszájú Konyhafőnök televíziós show nyertese; Varga Margit – a korábbi Zazzi Cukrászda társtulajdonosa és vezető cukrásza.

ev bejglije 2021 07

 

A verseny végeredménye:

 

Hagyományos diós kategória:

1. Simon Andrea, Trattoria di Sophia – Budapest

2. Pass Szilvia, Aranyalma Cukrászda – Székesfehérvár

3. Kiss Zoltán és Kiss Dániel, Kiss Cuki – Lajosmizse

ev bejglije 2021 01

 

Hagyományos mákos kategória:

1. Szurgent Péter, Szurgent Kézműves Fagylaltozó és Cukrászda – Budapest

2. Németh Béla, Sütibolt – Keszthely

3. Kara József Zoltánné, Erika Cukrászda – Kesztölc

ev bejglije 2021 02

 

Ínyenc kategória:

1. Advent Gyöngye- Urbán Ildikó, Ildikó Cukrászda – Szarvas

2. Napos Körte bejgli – Berecz Attila, Máksüti Kézműves Cukrászda, Piliscsaba

3. Karamellizált almás, sütőtökös bejgli – Rus Annamária, Békés Kitti, Fodor Ibolya, Virág Cukrászda – Érd

 

* A legmagasabb pontszámot elérő bejglinek járó Auguszt Elemér különdíj nyertese: Advent Gyöngye  Urbán Ildikó, Ildikó Cukrászda

 

Fotó: Magyar Cukrász Ipartestület

 

Címkefelhő