Nem bánunk valami szépen a szervezetünkkel – jelentette ki Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) piacszervezésért, közösségi marketingért felelős elnökségi tagja. Jelentősen le vagyunk maradva Európától halfogyasztásban, noha az életmódunkhoz éppen a hal lenne a legideálisabb táplálék. Megnyugtatott mindenkit: bőségesen lesz magyar hal karácsonykor. Azt tanácsolta, vegyük meg előre az ünnepi halat, egy-két hétig nem lesz baja a mélyhűtőben.

– Az ünnepek előtt minden évben felmerül a kérdés: lesz-e elég hal karácsonykor?

– Magyarországon – ahogy Európában mindenütt – az aszály miatt rendkívül gyenge volt a tógazdasági haltermelés. Idehaza harminc százalékkal kevesebb hal termett, mert a dunántúli halgazdaságok jó része legfeljebb félvízen ment, de sokan kiszáradt tómedrekkel küszködtek, vagyis a termelés feltételei erősen korlátozódtak.

– Ez nem sok jót sejtet.

– Ráadásul nem csak a víz, a benne lévő táplálék is kevés volt, ezért nem tudtak a halak kellőképpen fejlődni. Emellett tavasszal hideg, nyáron erős párolgás volt, naponta két centiméter víz is elpárolgott a tavakból. A lecsökkent vízszint miatt a halak ki voltak téve a halfogyasztó állatok, a vidrák, a gémek, a kócsagok garázdálkodásának, mert nem akadt számukra búvóhely. És ha mindez még nem lenne elég, aratás után a takarmányárak meredeken emelkedni kezdtek. Óriási exportnyomás is nehezedett az ágazatra, mert Romániában sok halastavat beszántottak, rájöttek, hogy az unió nem támogatja a halastórendszereket ellentétben a szántóföldekkel, ahol területalapú támogatást biztosítanak a gazdáknak. Gyenge volt idén a termelés Lengyelországban, Németországban is, azaz mindenhova kellett volna az egyébként jó minőségűnek elismert magyar ponty.

– Az elmondottakból az következik, hogy igen nehéz helyzetben van az ágazat.

– Nézhetjük máshonnan is. Megkötöttük ugyanis azt a megállapodást, amiről úgy véljük, a MA-HAL-nak erkölcsi kötelessége volt. Felhívtuk a tagok figyelmét arra, hogy csak abban az esetben adjanak el exportra halat, ha minden belföldi igény kielégítettünk.

– Vagyis akkor lesz elég hal karácsonykor?

– Megnyugtatok mindenkit, mindenhol lesz bőségesen magyar hal a piacokon. Az ágazat nem engedheti meg magának, hogy jó néhány évnyi halfogyasztást ösztönző kampány után ne kerüljönboltokba magyar hal.

– Azért sejtet valamilyen rejtett tartalékot is.

– Való igaz, a tógazdaságok mellett ugyanis az intenzív haltermelési üzemek, vagyis a medencés, kádas termelőegységek is nevelnek halakat. Általában afrikai és európai harcsát, tokhalféléket és süllőt, évente mintegy ötezer tonnát állítanak elő. Bár karácsonykor a magyarok nagy része pontyot vesz, az ünnepi időszakban az említett mennyiségnek a fele kerül a piacra.

– A „segítség” mellett pontyból mekkora mennyiséget szállítanak a boltokba?

– A megtermelt halnak harminc-negyven százaléka kerül ilyenkor élő halként a piacra, amit aztán helyben dolgoznak fel a hentesek és az áruházak.

– Az ünnepi halbőségnek azonban a számok törvénye és az imént elmondottak alapján valamikor meglesz a böjtje.

– Jövő év közepén tényleg bajban lehetünk, az akkori igényeket elképzelhető, hogy nem tudjuk kielégíteni.

– Van a magyar halnak jövője?

– Hogyne lenne, bíztatok is mindenkit, hogy ne tengeri halat vegyen, mert a tengerek elszennyeződése miatt nehéz ma már azt mondani, hogy a tengeri hal egészséges és finom táplálék. A Csendes-óceánban kontinensnyi szemétszigetek úsznak, emellett óriási városok jöttek létre a tengerpartok mentén, elég csak New Yorkra vagy Bangkokra gondolni. Elképesztő a vízhasználat és hatalmas a vízszennyezés a világban. Magyarországon azonban követhető a vízminőség és fontos az élelmiszer-biztonság. A felszíni vizeket folyamatosan monitoringozzuk. Egy tavalyi uniós felmérésben megvizsgálták, hogy a felszíni édesvízi halainkban fellelhető-e valamilyen szermaradvány. Büszkék vagyunk rá, hogy sem a folyóinkban, sem a tavainkban élő állatokban nem találtak szermaradványt. A magyar vízterületek és halak tehát egészségesek. Nálunk a tótól a tányérig követni lehet a hal útját, s mindenkinek két nap alatt az asztalára kerülhet a friss hal. A folyamat fölött a szigorú Nébih őrködik és ellenőrzi a minőséget.

– Ez azért nem olyan nagy baj.

– Persze, hogy nem, sőt, mi örülünk a szigornak és a kontrollnak. Most is kaptam egy levelet, amelyben közlik, hogy az adventi időszakban folyamatosan ellenőrizni fogják a halak minőségét.

– A csupa jó hír után fel kell tenni azt a kérdést is: miért csak ilyenkor merül fel a magyarokban, lesz-e elég hal. Pontosabban, miért csak ilyenkor fogyaszt halat a magyarok nagy többsége?

– Gazdag és kényelmes ország vagyunk. Magyarország a középkortól kezdve bővelkedett az élelmiszerben, mert a Kárpátok megvédtek bennünket az elemektől. Nem véletlen, hogy az Alföldről százezerszámra hajtották ki a szürkemarhát a német piacokra, vagy hogy Franciaország után nálunk termelték a legtöbb bort a földrészen. A hal a 19. század közepéig közönséges eledelnek számított, annyira, hogy Szegeden a jobbágyok kikötötték: a robot fejében kapott étel hetente kettőnél többször ne legyen hal, mert ha mindig csak halat kapnak, nem tudnak dolgozni. Annyi volt a hal a Tiszában, hogy még a kutyák is azt ették. Aztán a rengeteg természetes vízi élőhelyet lecsapoltuk, búzát meg kukoricát kezdtünk a helyén termelni. Pedig ahogy a ma embere él, ahhoz a legideálisabb étel a hal volna.

– Ezt hogy érti?

– Az ember egy fantasztikusan „felépített” biokémiai motor, de mi nem bánunk valami szépen ezzel a motorral. Úgy teszünk, mintha egy nagyszerű Mercedest megtankolnánk ukrán gázolajjal. Sejthető meddig jutnánk vele. Pedig mi most ezt játsszuk a saját testünkkel. Jobbára rossz tápanyagot viszünk a szervezetünkbe, miközben alig mozgunk, rendkívül lecsökkent az aktív fizikai munka aránya, viszont még mindig annyit eszünk, mintha lenne kiskertünk, földünk, nevelnénk állatokat.

– S mivel a kialakult életmódon nehezebb változtatni, a táplálkozást kellene hozzáigazítani?

– A mediterrán típusú táplálkozás volna tökéletes, sok salátával, zöldséggel, hallal, ami gazdag fehérjeforrás.

– Mennyi halat fogyasztunk tulajdonképpen?

– Hat és fél kilogrammot évente, miközben Európa húszat. Átlagban.

– Pár éve az állam elindított egy kampányt Kapj rá! címmel. Ennek a kezdeményezésnek lett eredménye?

– Apró lépésekben, de haladunk, minden évben harminc-ötven dekagrammal több halat fogyasztunk, de van hová felzárkóznunk. Bízom benne, hogy tudatosabb táplálkozás sokat lendíthet a számokon.

– Miért nem szeretik annyira a halat a magyarok, mint a földrész több nemzete? Az ízét nem kedveljük, a szálkától félünk, vagy macerás feldolgozni?

– Tény, tartunk a szálkától, pedig a modern feldolgozásban már nincs szerepe a szálkának, hiszen legrosszabb esetben is beirdalják a halat, vagyis felaprítják a szálkákat. A macerás feldolgozással egyetértek, bár van már rá példa, például Győrben, a Hortobágyon és még pár helyen, hogy komoly feldolgozó kapacitás működik. Azonban a tógazdaságok termésének nagyjából csak 21-22 százaléka kerül a polcokra feldolgozva. Ezt mi is kevésnek tartjuk, minden erönkkel azon vagyunk, hogy a feldolgozottsági fokot növeljük, hiszen a mai világban nehéz eladni az élő halat, és rábízni a háziasszonya, hogy dolgozza fel. Az a feladatunk, hogy minél konyhakészebb termékek kerüljenek ki a piacra, mert a vásárló hozzá van szokva, hogy a többi húsárut is úgy veheti meg.

– És az íz?

– Amikor valahol halat kóstoltatunk, száz emberből kilencvenkilencnek jó ízűen fogyasztja. Hányszor halljuk: „jé, ez hal, nem is gondoltam volna”. Meg kell ismertetnünk a hallal az embereket, mert népegészségügyi kérdés, hogy minél többet együnk. Amerikában a középiskoláig hetente kétszer kötelező halmenünek lenni. Ott már felismerték, hogy ha nyolc órát ül a gyermek a padban, nem kéne utána még hamburgerrel és csipsszel tömni.

– Azt azért nem mondhatni, hogy az államot hidegen hagyja, mit esznek a gyerekek, elég csak a csipszadóra vagy a menzareformra gondolni.

– Persze, ezek nagyszerű eredmények, tényleg elindult valami jó irányba, ezt kellene folyamatosan tovább vinni. Igen, pénz kell hozzá, hogy megtanítsuk az embereket táplálkozni! Nem az a táplálkozás, hogy megveszem a vacak minőségű, nátriumos szalámit, miközben sokan nem eszik meg az almát.

– A szakma mit tehet a maga eszközeivel a hal népszerűsítéséért?

– Elindítottuk például a halpéntekre keresztelt kezdeményezésünket. Ennek keretében azt szerettük volna elérni, hogy az emberek legalább egy héten egyszer egyenek halat. Nem úgy általában, hanem a böjthöz igazodva pénteken, hiszen az egyház még a böjtben is engedi a hal fogyasztását.

– Eszemben sincs megkérdezni, mi lesz önöknél a vacsora szenteste, inkább csak azt: melyik recept alapján készülnek majd a halak?

– Abban valóban biztos lehet, hogy nálunk hal lesz vacsorára. Van a feleségemnek jó pár receptje, most a favorit az aszalt paradicsommal tekercselt harcsa, amit magvakkal gazdagon bebundázva ránt ki. Szeletelve, paprikakrémmel tálaljuk. Mennyei. Persze előtte halászlé is lesz, de mindenki csak egy csészével és kenyér nélkül fogyasztja, nehogy elteljen vele.

– Melyik halászlét készíti?

– A bajait főzzük, pontyból. Kimegyünk majd valamelyik komámmal a kertbe, ötven perc alatt megfőzzük a levet két-három családnak. Aki megteheti, mindenképpen kertben, bográcsban főzze a halászlét, teljesen más lesz az íze. S még egy jótanács: mindenki vegye meg előre a halat, most még nagy a választék, friss a hal, semmi baja nem lesz a mélyhűtőben egy-két hétig. Ne álljunk hosszasan sorba az ünnep előtt egy-két nappal!

Fotó: Aranyponyt Zrt., Pixabay, Gourmet Riporter