Skip to main content

Pimasz és elegáns – Duck You

| Kiss Mónika - Velkei Tamás | Terülj, terülj!

Az újraéledő hazai gasztronómia máris egy kivételes kezdeményezéssel gazdagodott. A budai Gléda tulajdonosai a koronavírus-járvány miatt elrendelt bezárás hónapjaiban sem tétlenkedtek, és egy food trucot építtettek maguknak, amellyel őszig a Tisza-tóra látogató nyaralókat boldogítják. A furgon ráadásul különlegességet kínál majd: grillkacsát, valamint egyéb kacsaságokat.


A kizárólag kacsahúst kínáló food truck premierje a hétvégén volt Budapesten, a furgont azonban őszig Tiszafüreden érdemes keresni, ott parkol majd, szolgálva a Tisza-tóhoz érkező nyaralókat. Deli János, a Gléda egyik tulajdonosa elmondja, már decemberben elkezdték a tervezést Kerekes Sándoraz étterem másik tulajdonosának ötlete nyomán.

duck you 06

Deli János

Sandro elárulja: amikor nagyjából nyolc éve az a gondolat foglalkoztatta, hogy a street food felé forduljon, szétnézett a piacon, s feltűnt számára, hogy senki nem készít grillkacsát, noha a magyar emberek szeretik a jószág húsát. Ekkor merült fel benne: miért ne lehetne egy olyan furgonnal megjelenni a piacon, ami csak kacsát kínál a vendégeknek. A Duck You - Útszéli Kacsa elnevezés azonnal megszületett az ötlettel együtt.

duck you 05

Kerekes Sándor és a Duck You

Sok év telt el, Kerekes Sándor azt gondolta, valaki biztos megvalósítja majd az elképzelését, ám nem így történt. Így amikor tavaly novemberben a kormány az aktuális járványhelyzet miatt elrendelte az éttermek bezárását, beléhasított: ha azóta sem foglalkoztatott senkit ez a lehetőség, valósítsák meg az ötletet a Gléda égisze alatt.

duck you 08

A food truckjuk reakció a kiszámíthatatlan helyzetre, jegyzi meg Deli János, ha ugyanis újra bekövetkezne egy korlátozás, a furgon segítségével életben tudnák tartani a céget. Erre szükség is van, hiszen a hosszas várakozás miatt az ágazatban sok alkalmazott lett pályaelhagyó. A tulajdonosok becslése szerint akár a húsz százalékot is elérheti az vendéglátásban a pályaelhagyók aránya.

duck you 09Miután az ötlet kiforrta magát, kerestek egy céget, ami hasonló mozgó büfék belső kialakításával foglalkozik, megterveztették, majd berendezték a kacsás food truckot. A projekt logóját a Németországban élő, motorkerékpárok egyedi festésével foglalkozó Báthory András grafikus tervezte, akinek ez volt az első ilyen jellegű munkája. A grafikus megkérdezte, mi a tulajdonosok elvárása, akik azt felelték: a cégér legyen pimasz, ugyanakkor elegáns, hogy ha valaki meglátja, azt sugallja számára, a konyha egyediséget képvisel. A furgon felmatricázását a Ragacs.com cég végezte el.

„Huszonnégyes rendelés elkészült” – tölti be a Gléda előtti tágas teraszt a furgon szakácsának hangja. Helyben vagyunk, hiszen a lényeg mégiscsak az étel. Az, hogy mit kínálnak majd a vendégeknek, nem volt kérdés, hiszen a kacsa, mint „téma” adott volt. Az egyik étel a grillkacsa, hiszen ilyen nincs a piacon, (de legalábbis a tulajdonosok nem tudnak róla).

Ha már van grillkacsa, akkor legyen a többi étel is ebből a szárnyasból! Megalkottak egy saját kacsakolbász receptúráját, amelyet Tahitótfaluban készítenek el a vállalkozás számára. A tépett kacsahúsból készül hamburger (Budapesten Szabi, a pék szállította a zsömlét), valamint wrap, míg a desszert mi más is lehetne, mint madártej.

duck you 03

A grillkacsa receptúráját – éppen azért, mert senki nem foglalkozik vele – ki kellett kísérletezni. Hogy mennyi ideig forogjon, milyen fűszerekkel ízesítsék. – Annyira azért már bízom magamban, hogy tudom: ha valamit meg szeretnék csinálni, akkor képes vagyok rá – szögezi le Kerekes Sándor séf, aki a kacsákat speciális páclébe helyezi, mielőtt azokat a grillrúdra húzná. Persze használ még fűszereket is, de hogy pontosan melyeket, az üzleti titok.

duck you 07

Persze, az ideális végeredményhez nem árt a jó minőségű alapanyag. A szárnyasok attól a HunEnt 1852 Víziszárnyas Feldolgozó Zrt.-től érkeznek, amely többek között Franciaországba is szállít termékeket. A kacsákat a szabadtartásban nevelik, ami nem más, mint a hagyományos háztáji gazdálkodás alternatív formája. Ebben a tartási módban a szárnyasoknak biztosított a szabad mozgás.

duck you 01

A Gléda tisztességes árat szeretne kérni tisztességes munkáért, állapítják meg a tulajdonosok, többek között ezért is döntöttek úgy, hogy a food truck a Tisza-tónál, és nem a mondjuk a Balatonnál parkol majd: nem szerettek volna egy olyan árversenybe beszállni, ami irreálissá tette volna a fogyasztói árat.

duck you 02

A food truck mellett 2021. május 12-től a Gléda étterem is kinyit, terasszal és – védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégeknek – benti asztalokkal állnak rendelkezésre. Az étlapot már kialakították, és a már megszokott idényjellegű fogásokkal is kedveskednek a vendégeknek. Az már biztos, hogy lesz krémleves friss erdei gombából, tanyasi csirkemell epres spárgasalátával, spárgás tészta érlelt kecskesajttal, valamint kovászolt palacsinta eperrel, mézes tejfölhabbal.

 

Címkefelhő