Teljesen véletlenül, egy szokásos, hétköznapi normafai sétánk alkalmával szembesültünk azzal, hogy az évek óta felújítás alatt álló Normafa Síház étteremben égnek a lámpák. Hamar megtudtuk: okkal, hiszen az ikonikus vendéglő újranyitott, és ráadásul aznap délelőtt. Rövid kérdezősködés és az étlap kézbe vételét követően ismerősre találtunk, a régi-új hely séfje ugyanis Kovács Árpád, a Vár: a Speiz és a La Perle Noire egykori konyhafőnöke; sőt, a konyhára baráti alapon beugrik egy héten pár alkalommal Ádám Csaba, az Olimpia korábbi séfje is. Több mint ígéretes, el is határoztuk: a sétából visszafele elfogyasztunk egy vacsorát.

Nagyon megörültünk a Normafa Síház megnyitásnak, régóta figyelemmel követtük az építkezést, találgattuk, vajon mikor nyít újra a közel 100 éves hely. És ma megtörtént! Ráadásul az étlapot böngészve ismét nagy öröm ért bennünket: régi ismerős nevével találkoztunk, a minőségi gasztronómia egyik élharcosával, Kovács Árpáddal (a vele készült interjúnkat ITT OLVASHATJA). A séftől azt is megtudtuk, hogy olykor Ádám Csaba (ex Olimpia) is besegít majd barátilag, megsokszorozva ezzel a konyha erejét. 

A helyszín

Új köntöst kapott a külső-belső architektúra. Mindkettőnknek nagyon-nagyon tetszett a sok természetes faanyag, faburkolat, a nyers gerendák. Összességében nagyon organikus a hatás, ami egyszerűen jól áll a Normafának. A tér több részre oszlik ugyan, de nagyon tágas, és többféle helyfoglalásra alkalmas: baráti társaságoknak és koktélozni vágyóknak hosszú, magas asztalok, meghitt vacsorákhoz pedig négyszemélyes kerek vagy szögletes asztalkák várják a vendégeket. Az épület főhomlokzatánál található teraszt kvázi dohányzó szeparévá alakították át, komoly bőrgarnitúra is várja a vendégeket.

A miliő minimalista ugyan, de nem zavaróan, tehát, akik nem szeretik ezt a skandináv stílust, azoknak is könnyen elnyerheti a tetszését. És minden nagyon-nagyon új: a szőnyegnek még érezni lehetett az illatát. A fadizájn pedig tényleg mindenre kiterjed a villanykapcsolóktól a mosdókban elhelyezett szappanadagolókig.

Apropó mosdók: gyönyörű, csempézett a kialakítás; az étteremben mindenhol nagyon szépek a fények, a dísznövények és a dekorációk is, bár ezek már kétségkívül sokkal modernebbek, mint az egykori enteriőr.

A kínálat

A hely már most nagyon nagynak tűnik: két étteremrész, egy terasz, és az Eötvös út 477-es szám alatt hamarosan megnyíló egység sok embert fog tudni befogadni, és erre alighanem szükség is lesz, mert a Normafa továbbra is az egyik legnépszerűbb budapesti kirándulóhelyszín.

Az étlap nem túl nagy, és ennek mi nagyon örülünk; még így is alig sikerül választani. Sok előétel van, levesből pedig vaddisznóragu-leves, bajai halászlé és édesburgonya-krémleves is választható. Van gyerekmenü is. A legdrágább étel 9800 forintért a bélszín volt. A vendégek változatosságára tekintettel hamarosan nápolyi pizza is fölkerül az étlapra, a pizzát külön helyiségben helyet kapott sütőben készítik majd.

Az italválaszték korrekt, semmilyen ital nincs túlsúlyban, az egyes típusokhoz pedig a legjobb márkákat választották. Személyes benyomásunk, hogy az itallapon szereplő whiskyk ára a saját kategóriájukhoz képest kissé túlzó, de a többi innivalónál kevésbé éreztük ilyen aránytalannak az árazást (3000 forint fölött van 4 cl). A Síházban kaphatók a Cecei Sörfőzde termékei: csapolt lagerüket és dobozos, szűretlen ipájukat kóstoltuk.

S hogy mit ettünk? Spenótot, paprikás csirkét és túrógombócot.

A spenótfőzelék csodálatos. Nem püréből készült, hanem aprított spenótlevelekből, fenséges, tejszínes sűrítéssel. Feltétként sült édesburgonya (egy gumónak a fele) és 6 perces tojás került mellé. Utóbbi, mint megtudtuk, némi pácolást követően kapta meg kissé sötét színét. Kívül kemény, belül lágy volt, egyszerűen fantasztikus. A spenótfőzelék ízesítése tökéletes volt: dominált benne a zöld, ami a rászórt újhagyma karikáktól még frissebb lett, és külön roppanósságot is kapott. Ez a roppanósság még fokozódott a puffasztot quinoát kóstolva, amellyel az egész tányért megszórta a séf. Az édesburgonya sült, sós kérge szintén lenyűgöző ízeket kapott, miközben az összhatása olyan, mint egy sütemény. Mennyei!

A csirkepaprikásban a szárnyas egy „alkatrésze” érkezett, a hagyománynak megfelelően paprikás szafttal és nokedlivel. Annyira jó volt, hogy nem átallottuk a végén a csontot lerágni, kézbe fogva a csontot. A husi bőrös volt, a tányér legmeglepőbb eleme pedig kétségívül a – elsőre laskagombának tűnő – kakastaréj volt. Ráadásul több is! Micsoda ötlet! Remek íz, különös és autentikus állag. A galuska hosszúkásra szedett, kitűnő állagú és ízű köretként volt jelen, tökéletesen fölvette a szaftot és a tejfölt is. Az újhagyma szórás pedig ennek is nagyon jól állt.

A túrógombóc a klasszikus, édestejfölös-porcukros változat volt, frissen készítve, ropogós prézlivel, de a prézliben volt egy kis csavar: reszelt lime-héj. Különösen értékeljük, hogy bár egy adagot (3 gombóc) kértünk ki ketten, tálalás előtt megkérdezték, hogy külön szedhetik-e: így pedig 2–2 gombóc és két tányér lett a végeredmény.

Összbenyomás

Ha átlagos lenne az étel, akkor is szuper hír, hogy újra megnyitott a Normafa Síház, itt azonban átlagosságról szó sincs. Kovács Árpád koncepcióját a jelek szerint már az első napon visszaigazolták a vendégek, a séf ugyanis elárulta, hogy nagyjából egyformán fogyott minden ételből. Ez alól a Kaiserschmarrn sem kivétel, ám minthogy abból kevesebb alapanyag állt rendelkezésre, sajnos este 8 körül mi már lemaradtunk róla, pedig a házi baracklekvárral több mint vonzó ajánlat volt. Lesz miért visszatérni!