
Büki gasztroélmények mókusok társaságában
A hatalmas platán lobján átszűrődő napfény csiklandozza arcunkat, miközben nyugágyon fekve hideg sörünket kortyoljuk. Nem is kívánhatnánk ennél kellemesebb miliőt. Pedig ez csupán a kikapcsolódás kezdetet jelenti: a Danubius Hotel Bükben pazarul szórakozhatunk, egy hétvége is kevés ahhoz, hogy minden attrakcióját kipróbálja a vendég. És akkor a lehengerlő étel- és italkínálatról még nem is szóltunk.
Előzetesen nem gondoltuk volna, hogy a Danubius Hotels Bükben eltöltött all inclusive ellátás kapcsán a mentes étkezések igényének magas színvonalú kiszolgálását, a fenntarthatóságot, az előretervezést emeljük majd ki. Pedig így teszünk. De ne rohanjunk előre!
A nyugati országrész fürdőhelyén három napot töltöttünk a közelmúltban, a csöndben beköszöntő őszt szinte észre sem vettük. A szállodát körülölelő gondozott parkban számos szórakozási lehetőségre nyílik mód: van lengőteke, térbeli sakk és malom, pizzasarok, teniszpálya, kültéri medence és minigolf is. Mi utóbbit próbáltuk, remek szórakozás. Főleg úgy, hogy a játékosnak szurkolói is akadnak: két mókus is odamerészkedett a közelünkbe, és figyelte a játékunkat. Közben rozsdafarkúak, cinkék kergették egymást körülöttünk.
Bük híres gyógyfürdője nagyjából 10 perc kényelmes sétára található a szállodától, így aki a termálvizet is szeretné kipróbálni, nem kell sokat gyalogolnia. A szobánkat praktikus tér-, igényes anyaghasználat jellemezte. Az erkélyről láttuk a fürdő mellett álló óriáskereket, a másik irányba dús, fás területet.
Nézzük, hogyan kapcsolódhat ki a vendég egy hétvége során! Teljesen felújított, minden igény kielégítő szaunavilág várt bennünket a földszinten, ahol finn, bio- és infraszauna, fényterápia, gőzfürdő, öntődézsa, merülőmedence és jégkásakészítő szolgálja a feltöltődést és a méregtelenítést. Az átöltözési és zuhanyozási lehetőségek – lepedőben lehet bemenni a fűtött terekbe – rögtön a szaunák mellett találhatók.
A szaunavilág mellett található wellness, belső medencével, különböző vízi attrakciókkal, mi több, halpedikűrrel. Még sakkozni is lehet a medencében az erre kialakított asztalon. Ki nem hagytuk volna! A -1. szinten asztalitenisz, biliárd, bowling és megannyi játékgép várja a kikapcsolódni vágyókat, akik a földszinten kártyázhatnak is néhány korty bor mellett. Az első emeleten található a jól felszerelt edzőterem, számos gép biztosítja a gondtalan sportolás élményét.
Az all inclusive ellátás napi ötszöri étkezést tartalmaz: reggeli, tízórai, ebéd, délutáni snack és vacsora. Az ételeket a legjobb értelemben vett, jóleső komfortfood plusz kategóriába sorolnánk. Az éttermi háttérmunka jól szervezett, gördülékeny: a szerviz azonnal reagál a fogyasztási dinamikára. Bár büféasztalos rendszerben érhetők el az ételek, asztalszerviz is működik, rendelhetünk az all inclusive ellátáshoz tartozó alkoholos italokat és azon felül is bármit.
Kezdjük a reggelivel! Hamar meg kell állapítanunk: aki a Danubius Hotel Bük pultján nem talál magának megfelelő ételt, talán másutt sem fog. Az egyik legelőremutatóbb szolgáltatásuk, hogy a mentes élelmiszereket külön helyezték el, így aki valamilyen ételintoleranciával küzd vagy saját elhatározásból nem kíván például glutént tartalmazó ételt fogyasztani, a „mentes” részben azonnal megtalálhatja a neki szánt élelmiszereket. Kenyeret, alternatív kenyereket, magvakat, sült zöldségeket, gyümölcsöket. Kínálnak glutén- és laktózmentes reggelziőpelyhet és müzlit, tápiókakrémet, zabkását is. Az alternatív tejjel készített tejberizst ki is próbáltuk.
A kenyérpultnál számos változat elérhető, előreszeletelt és egyben felszolgált, magvakkal dúsított kenyerek, valamint egyéb pékáruk. Számos müzli közül választhatunk, mézzel, aszalványokkal, magvakkal.
A tojást szinte minden formájában fogyaszthatjuk, főve, rántottaként, tükörtojásként, még bundáskenyérként is. Az általános kontinentális reggelinek is minden elemével találkozhatunk, de összeválogathatunk magunknak akár egy angol reggelit is.
Mindezek mellett természetesen főtt virsli, sült kolbászkák, saláták, gyümölcsök, péksütemények, meleg ételek – nem is akármilyen: lecsó, csilis bab, paradicsomos bab – is rendelkezésre állnak. Természetesen 100 százalékos zöldség- és gyümölcslevek, a Rauch italai, limonádék, tea és kávé is kortyolható.
A tízóraira és uzsonnára kínált snackfalatok közül a hatalmas tortillacsipszet csilis babbal, nuggetet hasábburgonyával emelnénk ki: egyszerű, de két étkezés között, a wellnessből érkezve nem is kell több.
Ebédre és vacsorára már levesekkel is készülnek a szakácsok, általában többféle közül választhatnak a vendégek. Mi brokkolikrém- és hagymakrémlevessel, ramennel, borjúragulevessel találkoztunk, de még halászlével is.
Az egyik legkellemesebb tapasztalatunk, hogy az étkezésekhez mindig kínálnak gyümölcsöket, zöldségeket gazdag választékban. Utóbbiakat nyersen, szabadon variáható salátaalapanyagként, párolva vagy savanyúságként egyaránt fogyaszthatjuk. Egy külön asztalon többféle előre elkészített salátát is találunk, számos toppinggal, szószokkal, magvakkal, aszalványokkal, sajtokkal.
A konyha kedveskedik házi készítésű krémekkel is, mi a guacamolét és a hummuszt kóstoltuk, de láttunk kőrözöttet is. A gondosságból arra következtetünk: a konyha vezetője rutinos és lelkiismeretes szakember, tudja, mi, mivel működik.
Bőséges a választék húsból, ami a carnivore diétát követőknek jó hír, meg persze mindenkinek, aki szereti a húsokat. Minden alkalommal több étel közül választhatunk, van csirke, marha, sertés egyaránt. A peszkateriánusokat és a halat kedvelőket is megnyugtatjuk, minden alkalommal találtunk halételeket is, szeletben, egészben, édesvízi és tengeri fajtákat egyaránt. Még kagylót is.
Kedves gesztus, és a szálloda családbarát jellegét erősíti, hogy a legkisebbeknek alacsonyabb asztalra helyezik a kifejezetten nekik készülő ételeket, amelyeket így könnyebben elérhetnek.
A desszertválaszték ugyancsak sokoldalú. Aki a házias jellegű édességeket kedveli, ugyanúgy megtalálja a számítását, mint aki a kisebb, ízletes desszerteket. A kelttésztás kakaóscsigát és az aranygaluskát vaníliaöntettel különösen ajánljuk. Kísérletezőbb alkatok akár a bárban található hűtőpult izgalmas monodesszertjeiből is válogathatnak.
Ugyanitt, a bárban a vendégek csapolt sört és öt különböző folyóbort fogyaszthatnak korlátlanul, amelyek az ellátás részét képezik, ahogy a külön pultra kihelyezett kávégép és italautomaták kínálata is. Lehetőség van hagyományos, frissen főzött, a Pertè pörkölőjéből hozott kávét kérni a személyzettől: ezt külön térítés ellenében, magas színvonalon készítik el, ahogy a számos rendelhető koktélt is.
A szálloda egyik nagyszerű szolgáltatása, hogy a hallban, illetve minden emeleten találhatók vízautomaták, amelyekből szűrt, hideg és szénsavas vizet vételezhetünk. És nem csak egy pohárral: a szobákban bekészítve vár mindenkit egy ajándékkulacs, amelyet bármikor megtölthet és magával viheti bárhova.
Az egyik liftben különleges, gyermekeknek (is) szóló plakátra lettünk figyelmesek: a szálloda figyelmeztet, hogy az all inclusive ellátás nem mentesít a felelős ételfogyasztás alól, és arra buzdít, hogy pazarlásmentesen fogyasszunk. A játékos ábrán 120 elefánt súlyával példázzák a vendégek által tányérra vett, de el nem fogyasztott ételek súlyát, amely a tavalyi évben hulladékként végezte.
Amikor leszáll az est, és bezár a wellness, a vendégek körülülik a teraszon található asztalokat, vidáman kártyáznak, iszogatnak, kvaterkáznak, mások a bárban múlatják az időt vagy az óriáskivetőn zajló meccset követik. De egy nyugágyra heveredni az esti hűs szellőben, és beszélgetni ugyanolyan kellemes, mint délelőtt a napsütésben hideg sört kortyolni.





















