A résekbe már elhelyezték a magokat
A Kenyérlelke fesztivált azért rendeztük meg idén is, hogy megünnepelhessük az ember és a természet kapcsolatát – mondta portálunknak Vajda József pék, az esemény egyik szervezője. A Pékműhely tulajdonosa szerint sokakat még mindig nem érdekel, mit esznek, csak az, hogy ehessenek. Azt is elmondta, miért tartja rendkívül hasznosnak, hogy a karantén alatt rengetegen kezdtek kenyeret sütni otthonukban.
– Miért döntöttek úgy, hogy a nagylétszámú fesztiválok tilalma, a járvány ellenére is megrendezik a Kenyérlelkét?
– Bár tudom, hogy most nem jó színben tünteti fel – az egyébként regisztrációval kilátogató – érdeklődőket, de úgy gondoltuk, a mai nap mégiscsak egy ünnep, az új kenyér ünnepe. Emellett azoknak az embereknek az ünnepe, akik akkor is teszik a dolgukat, ha valami történik a világban. A történelemben voltak járványok, éhínségek, háborúk, természeti katasztrófák, de a gazdának akkor is aratni kellett, a molnárnak őrölni, a péknek kenyeret sütni. Vagyis: akadnak olyan tennivalók, amit akkor is meg kell tenni, ha leszakad az ég.
– Még úgyis megérte, hogy kevesebb érdeklődő lehetett jelen?
– Akkor is, ha be kell tartani előírásokat, ha kevesebben lehetünk, hiszen ez a nap az összetartozásról szól. Nem lehet félelemben élni, nagyon rossz ez a megosztottság. Persze, tudom, hogy nagyon veszélyes és alattomos a vírus, ugyanakkor a kórokozót bárhol elkaphatjuk. Azt vallom, hogy segítenünk kell egymásnak, ezért rendeztük meg korlátozásokkal az idén is a Kenyérlelkét.
– Ugyanakkor van egy olyan olvasata is a járványnak, hogy a karantén alatt ezrek kezdtek kenyeret sütni otthon. Erről mi az véleménye?
– Nagyon örülök neki, hogy minél többen megpróbálkoztak a kenyérsütéssel, több okból is. Egyrészt rájöttek arra, hogy amit eddig kenyérként fogyasztottak, az lényegében nem az volt, csak legfeljebb annak hívták. Másodszor megtapasztalhatták, hogy mennyi munka és idő szükséges egy kenyér elkészítéséhez. Aki otthon kenyeret süt, másképp néz majd arra a pékárura, ami a kézműves pékeknél kapható. A harmadik, hogy a jövőben, történjen bármi, el fog tudni készíteni egy kenyeret, és így talán kevésbé lesz kiszolgáltatva. Jó az, ha a mindennapi kenyeret el tudjuk magunknak készíteni; ha van a háztartásban víz meg liszt, menni fog.
– A lakosság kérte a kézműves pékek segítségét? Önt felhívták tanácsért?
– Hogyne! De nemcsak a civilek, a Magyar Televízió is megkeresett, készítettünk egy anyagot arról, hogyan etessük a kovászt, miként kell kenyeret sütni. Ezt a kisfilmet többször is leadták, mert nem lehetett tudni, milyen hosszú ideig tart majd a karantén. Szabadfi Szabolcs a Facebookkon tanfolyamot is indított. Nagyon klassz dolgokat osztott meg, sokan követték. Ezek mind-mind lehetőségek voltak arra, hogy segítsük egymást. Minden egyes krízis egy lehetőség arra, hogy meg tudjunk valamit mutatni, amit eddig nem, vagy nem jól csináltunk. A lényeg, hogy ne én emelkedjek fel a többiek kárára, hanem megpróbálom felemelni a többieket, akik majd felemelnek engem is. Ezt lehetne kihozni a helyzetből, hogy kihozzuk-e, rajtunk múlik.
– Ennyire összetartanak a pékek?
– Nem a pékeken van a hangsúly, hanem az embereken. Mindegy, hogy pék, cukrász, villanyszerelő vagy buszvezető.
– Csakhogy az az egység, amiről beszél, nem minden szegmensben érhető tetten.
– Persze, de ez is emberfüggő. Aki akarja, meg tudja csinálni, lényegtelen, hogy pék vagy sem. Érti? Ez nem pék-, kenyér- vagy kovászfüggő.
– Egyébként merre tart a honi pék szakma?
– Két irány nagyon erős. Az egyik csoporthoz azok tartoznak, akik olyan kenyeret szeretnének enni, amiről azt gondolják, hogy minőségi. Az ilyen kenyerek kisebb mennyiségben készülnek, vegyszerek nélkül és drágábban. De ez érthető mindenki számára, hiszen sokkal több időt kell fordítani az elkészítésükre. A másik út a tömegtermelés, ami nem tűnik el, nem fog megváltozni, mert a tömeget el kell látni. Sok embert nem érdekel, hogy mit eszik, csak az, hogy ehessen. Ezeken az embereken nem lehet változtatni és nem is biztos, hogy feladatunk.
– Az edukációt vagy fogalmazzunk inkább úgy, a szemléletváltást feladatuknak tekintik?
– Akkora fal előtt állunk… Persze a résekbe már elhelyeztük a magokat, amelyek ha növekedésnek indulnak, megrepeszthetik a falat. De leomlani soha nem fog.
– Soha?
– Soha, amíg ennyi embert kell ellátni élelemmel, továbbá ennyi ember szeretne jól élni... Ez számunkra egy lehetetlen küldetés.
– Most lényegében önmaga, önmaguk ellen beszél, tudja?
– Ez pontosan így van.
– Akkor mi a megoldás?
– Hogy megértse: ha valaki olcsóbbá teszi a termékeit, azt csak a minőség rovására tudja megtenni. S miért? Mert többet szeretne eladni. Ha nem így tenne, le kellene mondania vágyakról, irigységről, meg kellene elégednie azzal, ami van. Ám amíg az emberek nem elégszenek meg a lehetőségekkel, mindig akad majd köztük, akinek eggyel több kell.
– És minél több kell, annál rosszabb lesz a minőség.
– Ez egyértelmű egy bizonyos szint után.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy ez a mentalitás terjed a kézműves pékek között is?
– Igen, sajnálatosan akad rá példa. Nem azzal az odafigyeléssel készítik a pékárut, amivel hirdetik, eközben azért tudnak szintén drágán árulni, mert hasonlót csinálnak, mint a becsületes pékek, a PR-juk, a dizájnjuk is hasonszőrű. De mivel ugyanannyiért adják a termékeket, nagyobb lesz a haszonkulcsuk. Ezek a pékségek azonban például erre a fesztiválra nem tudnak eljönni.
– Hogyan képesek őket megszűrni?
– Egyszerű: csak az árusíthat, aki részt vesz a versenyen, kvázi, aki meg tud sütni jól egy kenyeret. Egyébként az látszik, ha egy kenyér nem úgy készül, ahogy kell. Érezni az ízén, az illatán, ha nem kapta meg a megfelelő időt és odafigyelést.
– A nem megfelelő minőség terjedését csak mi vásárlók gátolhatjuk meg?
– Nem kizárólag. Hogy a mérgeket ne lehessen az élelmiszerekbe tenni, az ellen nemcsak a vásárlók tehetnek. A minőség ott kezdődik, hogy nincs méreg abban az ételben, amit odaadunk a gyermekünknek. Lehet, hogy ez így kicsit ostobán hangzik, de igaz. Ha bemegyünk egy üzletbe, és találunk olyan pékárut, aminek a szavatossága három napnál tovább tart, kezdjünk gyanakodni, és nézzük meg, miből készül! A tartósítószer, ahogy a nevében is szerepel, tartósít, vagyis megöli az ételben található életet. De ha a baktériumokat, a gombákat megöli, ön szerint a vásárló szervezetében mit okoz?
– Költői a kérdés. Miben reménykedhetünk mégis?
– Minden folytonos változásban van. Nézzük meg, mi történik most a világban: véleményem szerint a krízis azért következett be, mert nem a természettel összhangban, hanem ellenében cselekszünk. Meg tudjuk azonban változtatni, ahogy ez a fesztivál – vagy hívjuk inkább ünnepnek – is rávilágít: megünnepeljük az ember és a természet kapcsolatát, illetve azt, hogy abból mi képes megszületni. Én, mint ember, megteszem, amit tudok, a többi Isten dolga.
