Már tart a báli szezon, a farsangi partikon pedig sokszor csendül fel a korcsolyabálok himnusza, a Kori-Roki a Hungáriától. Dolly, a dal szerzője varázslatos, ötvenes évekbeli mesevilágot festett le a vad rock and roll slágerben, azt azonban talán kevesebben tudják róla, hogy a költészet nem is áll tőle olyan távol. Ahogy a matematika vagy a konyhatudomány sem. Az interjúban elárulja, mi a kedvenc étele, milyen édességet nem sütött még soha; hogyan került a mentőktől a Hungáriába, mi viseli meg leginkább, és arra is választ ad, hisz-e a végzet erejében.

– Nem is találkozhattunk volna aktuálisabb időpontban, hiszen az első, Hungáriában írt dala, a Kori-Roki tartalmához minden adott: jég is akad bőven, a báli szezon is megkezdődött. Hogy született a szám, tele gasztronómiai utalásokkal?

– Közösen megálmodtuk a Hotel Mentholt, valamint azt, hogy az épület tetején lesz egy jégpálya. Elképzeltem, hogy az ötvenes években, az Egyesült Államokban milyen szolgáltatások lehettek egy luxusszállodában, ennek alapján született a dal szövege.

– Érdekesek a választott attribútumai, a jégpálya a szállodatetőn, a professzionális, zöld fényben világító kávéfőzőgép, hiszen sokak számára az ötvenes években ezek nagyjából az álom kategóriájába tartoztak. Talán még a nyolcvanas évek elején is, amikor a Hungária új korszaka kezdődött.

– A Hungáriában éppen az volt a különleges, hogy megmutatott az embereknek egy időszakot, az amerikai ötvenes éveket, amit Magyarországon soha nem élhettek át az emberek. – Ez a magyarázata annak, miért lehetett ismét olyan népszerű a rock and roll Magyarországon, miközben addigra a stílust túlhaladta az idő?

– Pontosan én sem tudom, mitől voltunk annyira sikeresek, de az biztos, hogy a rock and roll bulizene, az emberek pedig szeretnek bulizni, így kedvelik ezt a vidám műfajt is. Ami még hozzájárulhatott a sikerünkhöz, hogy nem csupán zenéltünk a színpadon, hanem közvetítettünk egy – jampi – életérzést is, bolondozásokkal, csajozós/pasizós dumákkal, a viseletünkkel. A másik erősségünk a hitelesség volt, hiszen mindannyian testközelből ismertük a stílust. Fenyő Miklós élt egy ideig az Egyesült Államokban; a mi szomszédunkban pedig lakott egy fiú, akinek az édesapja ’56 után emigrált Amerikába, és onnan küldött neki újságokat, kislemezeket. A többiek hallgatták a világvevő rádiókon a Szabad Európa vagy a Luxemburg adását, ahol folyton a legfrissebb slágereket játszották. Végül pedig az is mellettünk szólt, hogy amit az emberek tini korukban megszeretnek, az beépül az életükbe, az énjükbe, az lesz az alap, esetünkben is – vagyis hitelesnek számítottunk. – Amikor megjelent az első nagylemezük, meglepte a csapatot az a döbbenetes siker, amit arattak?

– Egyértelműen, bár korábban, amikor Nyugat-Berlinben játszott a zenekar, már kapott ízelítőt a népszerűségből. Ugyanis különböző blokkokat adtak elő, és egy alkalommal a rock and roll összeállítás végén hatalmas sikerük lett. Ezt követően tanácsolta a német menedzser a bandának 1979-ben, hogy szerezzenek a nem sokkal korábban disszidált Sipos Péter helyére egy másik basszusgitárost, valamint egy szaxofonost és egy női énekest, és vigyék tovább ezt a vonalat.

– E filmbe illő fordulatnak köszönhetően került később a forró kávé, a frissítő drazsé, a mentolillat, a mámorító pezsgő a Kori-Roki szövegébe. De kinek köszönhető, hogy később a Dolly Roll dalaiban is markánsan megjelentek a különböző ételek például a Maria Makaróni vagy a Csintalan palacsinta című dalokban?

– Fekete Gyuszi nagyon szerette a pizzát, az olasz ételeket, az ő zseniális ötletei voltak ezek a dalok. Szerettünk közösen étkezni, a koncertek előtt vagy utána mindig beültünk valahová. Az olasz konyhát mindannyian nagyon kedveltük. Adott volt, hogy Gyuszi ír számot az itáliai konyháról.– Befolyásolta mindez azt, hogy a Dolly Roll hangzásvilága egyébként is közelített az Itáliára jellemző dallamvilághoz?

– Amikor megszűnt a Hungária, két célunk volt: az egyik, hogy együtt zenéljünk tovább, ami, megjegyzem, 1983-ban nem volt könnyű feladat. Nagyon kemény feltételeknek kellett megfelelni ahhoz, hogy valaki zenekart alapítson, és magas szinten működtesse azt. A másik kérdés az volt, milyen zenét játsszunk, hiszen mi a rock and rollt szerettük. Így született meg az a döntés, hogy maradunk a stílusnál, de poposabb, modernebb, slágeresebb, olaszosabb irányba fordulunk.

– Az akkori könnyűzenei csúcsszervnél, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál könnyen sikerült keresztülvinniük a tervet?

– Kékes Zoltán, Novai Gábor és én bementünk Erdős Péterhez (a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat jogtanácsosa, sajtóosztályának vezetője, menedzser – a szerk.), és megkértük, hogy segítsen. Hitt bennünk, tudta, mire képes Novai, Fekete Gyula, Flipper Öcsi, engem pedig különösen kedvelt. Úgy gondolta, ebből csak siker lehet. Egyedül a nevünkön gondolkodtunk sokat, több verzió is felmerült, például Dolly és a Huligánok, aztán a Dolly Rolly, amiből az utolsó pillanatban az ipszilont lehúztuk. – Érdekes, amit mond, mert Erdősről az a hír járta, hogy a kedvenceinek nem szeretett konkurenciát teremteni, másrészt úgy hírlik, nem kedvelte Fenyő Miklóst, ezért kellett 1980-ban a Rock’n’Roll Party nagylemezt két hét alatt felvenni – addig nyaralt ugyanis Erdős Péter.

– Ez pontosan így történt. Volt egy fellépésünk, ami nagyon jól sikerült, és Nemes László hangmérnök javasolta: vegyük fel az anyagot gyorsan, amíg nincs itthon Erdős. Magyar számaink azonban nem voltak, ezért rohamtempóban írtunk néhányat, a lemez többi részét pedig külföldi slágerek adták.

– Visszatérve a konyhaművészethez: Fekete Gyulán kívül ön is vonzódik a gasztronómiához?

– Közel áll hozzám, édesanyám nagyon jól főzött, meg is tanultam tőle mindent, szerintem örököltem a képességeit. Csupán egy olyan étel van, amit nem tudok úgy elkészíteni, ahogy ő tudta.

– Kíváncsivá tesz.

– Bárhogyan próbálkozom, képtelen vagyok megcsinálni a paprikás krumplit úgy, mint ő. Anyukám sűrűre készítette, megállt benne a kanál, mégis szaftos volt, illatozott a hagymás pirospaprikától. – Van olyan étel, aminek soha nem állt neki?

– A bejglit nem vállaltam be. De minden mást megfőzök, igaz, ritkán jut időm rá, ezért sokszor beülök valahova ebédelni. Figyelek rá, hogy olyan ételeket fogyasszak, amelyek aránylag egészségesek.

– Mi a kedvenc étele?

– A paprikás krumpli és a rakott burgonya. Szeretem a jó ízű ételeket, a magyaros fogásokat, a különlegességeket is. Egyedül a halat és a tenger gyümölcseit nem tudom megenni, és gyorsétkezdébe sem járok.

– Hisz a végzet erejében?

– Egyértelműen. – Elgondolkodott azon, mi lett volna, ha nem találkozik a gimnáziumban Fenyő Miklóssal, vagy elvégzi a Színház- és Filmművészeti Főiskolát?

– Úgy állok ehhez a kérdéshez, hogy a sorsunk el van döntve. Egész életemben terelt a sors a színpad felé. Pedig nem akartam énekesnő lenni, eszem ágában nem volt.

– Inkább a színpad vonzotta?

– Vonzott, de nem annyira.

– Ezek után adja magát a kérdés: hogy került a Színművészetire?

– Furcsa ember vagyok, eredetileg balkezesnek születtem, megpróbáltak átszoktatni jobb kézre, de nem sikerült teljesen, így kétkezes lettem – mindkét agyféltekém dolgozik egyfolytában. Később, amikor a Mentőszolgálathoz kerültem, azt mondták, logikusan gondolkodom, mégis, furcsa a logikám. Mindebből kifolyólag ugyanolyan jól mentek a reál- és a humántantárgyak. Hiszi vagy sem, de matematikus akartam lenni. – Innen valóban nagy ugrás még a színpad is, nemhogy a rock and roll.

– Valóban, hiszen matematika-fizika-kémia szakkörre jártam a gimnáziumban. Amikor azonban negyedikben eljött a felvételi jelentkezés ideje, egy kisördög azt sugallta: bár az iskola legjobb matekosa voltam, jelentkezzem mégis a Színművészetire. Mindenki megrökönyödött, de számomra nem volt tétje, csak egy játéknak tekintettem. A felvételire nem is vittem annyi verset és prózát, amennyit kellett volna, de felvettek elsőre.

– Árulja el, kérem, hogy a matek és fizika mellett, miként került képbe az irodalom? Szerette?

– Azt is szerettem, imádtam a költeményeket, sok verseskötetem volt, saját szorgalomból sokat megtanultam. – Az énekés egyikkel sem kompatibilis.

– Pici koromtól kezdve ott énekeltem, ahol csak lehetett. Szüleim elmondása alapján még nem voltam 4 éves, amikor a munkahelyükre bevittek, ahol kiálltam a kapuba, és addig nem engedtem be a vevőket, míg meg nem hallgatták a produkciómat. Valahogy mindig oda kerültem, ahol énekelni lehetett.

– Ehhez képest nem sokkal később befejezte a főiskolai tanulmányait és a mentőknél helyezkedett el.

– Nyolcszáz ember ügyes-bajos dolgait intéztem, sokat dolgoztam, de szerettem a munkámat. Aztán egy nap megkeresett Fenyő, arra kért, néhány alkalommal menjek ki velük fellépni Nyugat-Berlinbe. Gondoltam magamban, oda úgyse járnak ki a mentős kollégák, nem fogják megtudni.

– Vagyis nem akart kilépni a mentőktől?

– Dehogy akartam. – Aztán mégis kilépett.

– Nyugat-Berlin előtt adtunk egy koncertet, amit tulajdonképpen a kinti fellépés főpróbájának szántunk. Szó sem volt további magyarországi fellépésről, de olyan bődületes sikert arattunk, hogy azonnal hívni kezdtek minket más klubok is. Így indult a Hungária sikerszériája. Minden buli előtt azon izgultam, csak mentős ne legyen ott a koncerten, mert lebukom és kirúgnak.

– Vagyis nem azért izgult, hogy jól tud-e majd belépni egy dalba, elfelejti-e a szöveget, másutt is tetszik-e majd a közönségnek a csapat, hanem azért, nehogy összefusson egy mentőssel?!

– Ahogy mondja. Az események azonban felgyorsultak, meghívtak bennünket a Pulzus című tévéműsorba, majd fényképes interjút vett fel velem a Pesti Műsor. Amikor megjelent az újság, fel voltam rá készülve, hogy kirúgnak. Hogy ezt megelőzzem, eldöntöttem, bevallom a vezetésnek, én vagyok Dolly, a Hungária női énekese. Legnagyobb meglepetésemre nem rúgtak ki, sőt, kifejezetten örültek a sikeremnek és büszkék voltak rám. A nyugat-berlini projekt és a sok magyarországi fellépés miatt azonban már nem lehetett a mentőszolgálati munkát és a zenélést együtt csinálni. December 31-ével elváltunk, a vezetés annyit mondott: bármikor visszamehetek.– Hogy látja ma: háromévnyi sikert követően törvényszerű volt, hogy feloszlik a Hungária? A rajongók ezt nagyon nehezen élték meg.

– A helyzet az, hogy hat dudás volt egy csárdában.

– Az a csoda, hogy ez a hat dudás három éven át együtt tudott maradni?

– Úgy gondolom, igen. – A dudások nagy része a Dolly Rollban folytatta tovább, és ott jól tudtak együttműködni.

– Egy darabig, nagyjából újabb hároméves ciklus idejére, aminek a végén Flipper Öcsi és Zsoldos Dedy kilépett a zenekarból.

– Pedig, ha jól tudom, nem szereti a nagy változásokat. Ehhez képest háromévente óriási fordulatok következtek be az életében.

– Meg is viselt mindig – de legalább nem látszik rajtam. Mindig ott sírtam, ahol senki sem lát.

– Mi az, ami ezekben a helyzetekben a legjobban megkínozza?

– Szeretem, amit egyszer már megszoktam. Ugyanakkor rosszulesik az aljasság, a hátba támadás, és mivel elvont művészként sokszor nem a földön járok, naiv vagyok, ezért ha rászednek, megvisel. Nem vagyok mai ember, mert én még azt tanultam, hogy az adott szónak értéke van. De a sok pofon megedzett, ma már hamarabb észreveszem azokat a helyzeteket, amelyeket jobb elkerülni. – Jelentős változás volt az is, hogy a Dolly Roll Plussz néven alakított új formációt, ráadásul sokakat meglepve Palcsó Tamás is a zenekar tagja lett. Hogyan akadt rá, hiszen addig az énekes nem arról volt híres, hogy rock and roller?

– Amikor 2017-ben elhunyt Kékes Zoltán, egyedül maradtam a Dolly Rollból. Át kellett gondolnom sok mindent, és arra jutottam, hogy olyan produkcióval szeretnék újból megjelenni, amelyben sok zenész játszik a színpadon, show-val, látvánnyal, táncosokkal operál. E koncepció mentén olyan alkatot kerestem, aki fiatal, szép hangja van, jó kiállású és lázba tudja hozni az a stílus, amit képviselek. Emlékeztem, hogy pár éve láttam egy vékony fiatalembert az egyik tévéműsorban, aki Gianni Morandi In ginocchio da te című dalát énekelte csodaszépen. Így találtam meg Tamást, elhívtam próbálni, azonnal meggyőzött.

– És még mindig a változás: hogyan fogadta azt az ötletet, hogy 2024-ben ismét álljon össze a Hungária, és adjanak egy koncertet?

– Őszintén bevallom, kicsit kétkedve. Tartottam tőle, tudnak-e a dudások ismét együtt dolgozni. De azt hiszem, a reakcióm érthető, hiszen az elmúlt évtizedekben nagyon sokat tettünk le az asztalra külön-külön is. Megegyeztünk abban, hogy nincs főnök, négy egyenlő fél közös munkája lesz a koncert. Szerencsére elég gyorsan összecsiszolódtunk, és akkor már azt éreztem: jaj de jó! Ismét együtt dolgozhatok azokkal, akikkel kezdtem a pályám, és ismét valami iszonyatosan nagy dolgot fogunk együtt csinálni. – Gondolta, hogy telt ház lesz?

– Biztos voltam benne, de tudni kell rólam, hogy mindig pozitívan állok a feladatokhoz. Igaz, a stadionbéli koncert után azt mondtuk: soha többet, mert nagyon komoly fizikai próbát jelentett számunkra, mégis, a 2024-es fellépés szervezői tavaly felkértek bennünket újabb két koncertre. Akkor már nem kételkedtem – mert nem volt köztünk ellenségeskedés, ugyanolyan jól éreztük magunkat, mint 1980-ban.

– Van kedvenc dala?

– Nagyon sok, főleg az újabb szerzeményeim. Az egyik a Megsúgom, mi kell nekem, a másik egy Shakin Stevens dal, a Love Worth Waiting for átirata, a Halld a szíved. A régiek közül a Vakáció-ó-ó vagy az Ábrándos szép napok.

– Milyen tervei vannak erre az évre?

– Tavaly kiadtam három lemezt, most készül egy újabb, élőzenés bulilemez. Közben új dalokat írunk, próbálunk a közelgő fellépéseinkre, már elkészültek a koncerteken előadott dalokhoz a vizuális hátterek, valamint egy videóklipünk is.

– Nem tud leállni?

– Képtelen vagyok.

Fotó: Dolly