
Az előzékeny turmix esete a háziasszonnyal
Egy mozdulat, és megváltozik konyhánk arculata – talán így foglalhatnánk össze a napokban megrendezett Konyhakiállításon tapasztalt trendeket. A praktikum mellett ugyanis a helykihasználás került előtérbe, elég csak a minden irányba elforgatható munkalapot, a gombnyomásra mozgó polcokat vagy a cserélhető előlapos hűtőszekrényt megemlíteni. És akkor még a háziasszonyt ellenőrző mosógépről vagy az „életveszélyesen” éles, hajszálvékony pengéjű késről még nem is szóltunk.
A Bosch egyik standján igazán szemléletesen élhettük át, milyen, ha – szó szerint – egy pillanat alatt viszünk új színt otthonunkba. A cég Vario Style hűtőszekrényein ugyanis egy mozdulattal megváltoztathatjuk a frizsider színét egy színes előlap segítségével.
A Pöttker konyhabútorgyártó standján olyan pultrendszert tekinthettünk meg, amelynek egyik eleme a munkapad alól húzható ki, ezzel növelve a hasznos felületet. Egy másik verziónak kihajtható lába is volt. A legérdekesebb azonban az a lehetőség, amellyel a munkapadot 360 fokban bármely irányban elforgathatja a háziasszony, hogy helyet nyerjen a különböző munkafázisokhoz.
A hellyel variálás egyébként is nagy népszerűségnek örvend, a Nobilia standján olyan konyhabútort lehetett megtekinteni, amelynek hátfala mozgott gombnyomásra, így akár el is tüntethetők a polcon tárolt edények, tárolók. A helytakarékosság rendkívül fontos szempont, a szekrényajtók nyitásával nyíló polcok eddig is ismertek voltak, de ezeknek a rendszereknek ma már egészen szofisztikált változataival is találkozni.
Így például a sarkok teljes kihasználása érdekében gyártanak olyan polcokat, amelyek nemcsak kikúsznak, de többször el is fordulnak, alakjuk leginkább egy nyolcas számjegyhez hasonlít. De fogazatszerűen egymásba olvadó polcokat is meg lehetett figyelni.
A Bosch másik standján olyan turmixgép zakatolt folyamatosan, amely két liter folyadékot tud egyszerre pépesíteni, s nemcsak turmixok, hanem smoothie-k vagy krémlevesek is készíthetők vele külön program segítségével. Ha ez utóbbi funkciót választjuk, a gép meg is melegíti számunkra a levest, mire végez a pépesítéssel. Igazán előzékeny!
Sokan a mosógépet is a konyhába használják, nekik is szolgálhattak újdonsággal, hiszen ma már olyan gépeket is gyártanak, amelyek egy ellenőrzéssel monitorozzák, mennyire szennyezett a ruha, s a kapott eredmény függvényében vizsgálja felül a betöltött mosószer mennyiségét, takarékoskodva a vegyszerrel és a vízzel.
A háziasszonyok kipróbálhatták a nagy szívóerejű, vezeték nélküli, lítium-ionos akkumulátorral szerelt kézi porszívót is, amellyel egy-kettőre feltakarítható bármilyen szennyeződés. A különböző gyártók kávéfőző gépeinek segítségével nemcsak a feketéket lehetett megkóstolni, de a legújabb fejlesztéseket is megtekinthettük. A Saeco például olyan presszógépeket gyárt, amelyekkel tíznél is több féle italt főzhetünk, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy kerámiából készült őrlőit számos módon beállíthatjuk. Saját receptjeinket a gép el is menti, ha kívánjuk.
Manapság igen kedvelt a 45 fokban megdöntött páraelszívó is, több márka már két irányból is elszívja a fölösleges vagy kellemetlen szagokat. Ezek az eszközök manapság egyre inkább hasonlítanak dísztárgyra, mint egy konyhai gépre. Hasonlóan érdekesek a színes csaptelepek, amelyeket a Grohe gyárt.
A konyhában, illetve kertben főzőcskézéshez szükséges összes eszköz kapható volt, így grillek, BBQ-sütők, bográcsok. Kipróbálhattunk és meg is vásárolhattuk olyan japán késeket, amelyek valóban vágnak, nem csak kínlódik velük a házi szakács. A Moskito standján általunk száraz kiflin kipróbált penge éle hajszálvékony volt, úgy hajlott, mint egy papírlap, de olyan edzett és éles, amellyel ritkán találkozni.
Eközben a különböző színpadokon egymást érték a bemutatók: Borbás Marcsi, Kovács Lázár, Bernáth József, Bereznay Tamás, Bíró Lajos, Németh Ádám, Havas Dóra, Lakatos Márk, Tobai Róbert és Gál József főztek, előadásaik után kóstolni is lehetett, de, ami ennél is fontosabb, jobbnál jobb recepteket, trükköket ellesni a profiktól.