A Tisza-tóról sokaknak a madárrezervátum, a kerékpárút vagy a vízitúrák jutnak eszükbe. Pedig egyetlen nap alatt is kirajzolódik egy másik, gasztrovilág: kézműves sajtok, rétesház, helyi történetek és olyan éttermek, amelyek miatt önmagában is érdemes útnak indulni. Tettünk egy kisebb túrát a tóparton, hogy megmutassuk olvasóinknak, mennyi érdekességgel találkozhat, aki a régióba látogat.

A nap első állomása a Füzes Sajtműhely. A régi kántorházból kialakított birtokot Ildikó és Péter működteti, akik egy horgásztúra alkalmával szerettek bele a környékbe. Ma öt tehén „biztosítja” a sajtokhoz a tejet, a látogatók pedig bepillanthatnak a sajtkészítés folyamatába. A házigazdák vendégszeretete az első pillanatban érezhető: a reggeli kávé mellé frissen készített sütemény érkezik, előzetes egyeztetéssel pedig piknikkosarat és takarót is kérhetünk, hogy a lugas árnyékában töltsünk el néhány nyugodt órát.A sajtműhely után a víz felé vesszük az irányt: beletelt néhány percbe, mire megtanultuk kezelni a motorcsónakot, de gyorsan kiderült, hogy megéri a kis fáradságot. Így ugyanis egyedül fedezhetjük fel a nádasok között kanyargó vízi utakat, és egészen közel kerülhetünk a tó madárvilágához. A szembejövő csónakokból mindenki előre köszön, és néhány mondatot is váltunk egymással. Negyven perc az egész, mégis elég ahhoz, hogy az ember úgy érezze: itt egy kicsit más szabályok szerint működik a világ.Útközben megállunk a Poroszlói Rétesháznál. A kert maga az idill. Mivel a Füzesnél kapott piknikkosár bőven elegendőnek bizonyult, ezúttal csupán körbenéztünk, de eldöntöttük: legközelebb itt is hosszabban elidőzünk.Délután érkeztünk meg a tótól nagyjából húsz perc autóútra fekvő Kunmadarasra, pontosabban a Ferdinánd Bisztróhoz, ahová már évek óta készültem, most végre eljutottam. A Ferdinánd története jóval a bisztró megnyitása előtt kezdődött. A helyén korábban a család kocsmája működött, miközben Kunmadarason hosszú ideig nem volt étterem. Kálmán Éva éveken át Budapesten élt és dolgozott, végül úgy döntött, hazatér. A nagymamájától örökölt receptek, a családi történetek és a helyi hagyományok végül az étlapon és a desszertekben élnek tovább.

Fontos szerepe volt Mautner Zsófinak is az étterem életében. A közelben található nagyszülői háza miatt jól ismeri a környéket, és kezdettől fogva biztatta Éváékat a bisztró megnyitására. Zsófi az ország egyik legismertebb, gasztronómiával foglalkozó szakmai szereplője, fontos megerősítést jelentett Éváéknak, hogy ő is hitt a Ferdinánd sikerében. Ezt bizonyítja közösen megjelent közös szakácskönyvük is. Belépve azonnal vonzzák a szemet a régi kredencek, tányérok, csészék és konyhai eszközök. A tárgyak többsége családi örökség vagy a helyiektől került ide. A környékbeliek ma is szívesen hozzák el azokat a régi darabokat, amelyek egykor szüleik vagy nagyszüleik konyhájában szolgáltak. A sárga kredenc, a piros zománcos lábasok, a régi bögrék és tálak nem dekorációként hatnak, inkább úgy, mintha valakinek éppen a konyhájába lépnénk.A bisztró névadója egy sütemény. Kunmadarason szinte minden családnak van Ferdinánd-receptje, amelyet a nagyszülőktől örökölt. A puha, foszlós, kelt tésztából készült sütemény a környék egyik legismertebb édessége. A sütőműhelyben sorakozó apró piros zománcos lábasok története is a finomsághoz kapcsolódik. Éva szerint a vendégek mindig a Ferdinánd kalács karamellizálódott, ragacsos szélét szeretik a legjobban, ezért olyan formákat keresett, amelyekből mindenkinek több jut ebből a részből.A Vízen kullogó, a Széllel bélelt vagy az Ördögpirula neve mögött generációkon át öröklődő receptek rejlenek. A Vízen kullogó a kelesztés sajátos módjáról kapta a nevét: a tészta csak akkor kerül elő a vízből, amikor feljön a felszínre. A Széllel bélelt olyan könnyű és levegős, mintha valóban a szél fújta volna fel. Az Ördögpirula egy nagymamától örökölt, olajban sült édesség, amelyet kakaóba vagy fahéjas cukorba forgatnak. A recept szerint egyetlen hibája van: nem lehet belőle eleget sütni.

Az alföldi Kötött galuska leves miatt indultam el. Ez a kedvenc ételem, gyerekkoromban a nagymamám készítette, és ma már ritkán találkozni vele étteremben, a tészta elkészítése pedig olyannyira macerás, hogy csak karácsonykor készítjük el. Éva lánya szolgált ki bennünket, gyönyörű, ízes tájszólással. „Dupla tésztával?” – kérdezte. „Természetesen” – érkezett a válasz.A kötött galuska elkészítése ma is komoly munka: Éva hetente egyszer készíti egy kolléganőjével. A kinyújtott tésztát borsos mangalicazsírral kenik meg, majd csíkonként felhajtják, feldarabolják, végül a darabokból egyenként csomót kötnek. Ezek a kis tésztacsomók a levesben főnek készre. Kis idő múlva meg is érkezett a várva várt leves. Utána birkapörkölt és cigánypecsenye került az asztalunkra, hozzá házi savanyúságok: csalamádé és lilahagymás paradicsomsaláta.

A desszertet végül hazavittük. A Ferdinánd süteményei díszdobozban is megvásárolhatók, így egy meggyes-vaníliás és egy pisztáciás-diós sütemény vettünk az útra. Este otthon bontottuk ki a dobozt. A kis csigákból összeálló kelt tészta szinte felhőszerűen könnyű, a külseje pedig valóban karamellizálódott és finoman ropogott minden falatnál. Mestermű. Kicsit félve nyúltunk a következő darabért, mert tudtuk, ha elfogy, vége lesz a napnak is.Este azon gondolkodtam, hogy egyetlen napba mennyi élmény belefért. Egy leves, melyért eredetileg elindultam, mennyi mindent hozott még magával. Évek kellettek, hogy eljussak a környékre, de a visszatérés garantált. Hamarosan.