Kihalt Budapest belvárosa. A környezetvédők talán még örülhetnek is a hírnek, ám a vendéglátó szakma romokban hever a turisták elmaradása miatt. Akadnak azért, többen is, akik fogukat összeszorítva minden nap kinyitnak, még akkor is, ha tudják, alig van értelme. Értük írtuk e riportot, mini, budapesti, ebédmenüs körképünket.

[Nem szoktunk műfajokat keverni, tudósítást, beszámolót véleménnyel mixelni pedig végképp nem. Most mégis kivételt teszünk, mert a tartalomhoz ezt a rendhagyó formát láttuk a legalkalmasabbnak.]

Étterembe akkor megy az ember, ha a) kiegyensúlyozott az anyagi helyzete, b) és emellett még érdekli is a gasztronómia, c) nincs ideje, kedve, indíttatása főzni, d) üdül, e) családi ünnep alkalmával. Látható, hogy akinél az a) ponttal valami probléma támad, kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy a vendéglátás kínjaival foglalkozzon. Márpedig idén sokaknak szűnt meg az állása, vagy kerültek nehéz anyagi helyzetbe. És egyébként is, ha az a) pont hibádzik, bizony az összes többi is, hiszen: ez esetben hiába érdekel valakit a gasztronómia; ha nincs rá valója, idő hiányában napközben bekap valami hideget, és lehet, hogy este is; nem megy üdülni, mert nem futja rá és a családi ünnepet is otthon tartják.

Ehhez jött, hogy a külföldi turisták eltűntek az országból, továbbá vidéken vége a szezonnak – gyorsan átlátható, mitől szenved ma az ágazat. Talán az összes szektor közül a leginkább. Szívszorító látvány fogadja a sétálót, ha a pesti belvárosban nézelődik, útját üres utcák, bezárt éttermek, kávézók, fagylaltozók, bárok szegélyezik.

Már a tavaszi karantén után is számos vendéglátóhely zárt be időlegesen vagy szűnt meg végleg, ám utána másfél hónapig legalább volt miben bízni. A járvány első hullámának végeztével megnyíltak a határok, a magyarok is kitörtek otthonaikból. Nem volt olyan a forgalom, mint régen, Budapesten meg aztán különösen, de legalább lehetett hinni valamiben.

Ma nem igen van miben.

Így jött az ötlet, hogy csináljunk egy körképet, hiszen számos étterem kínál ebédmenüt is. A menü sokkal olcsóbb, mint az a la carte vagy egy degusztációs menü (ahol van). A vendéglők nem valószínű, hogy a menü értékesítéséből fognak meggazdagodni, de a felszolgálók legalább nem üres asztalok előtt ácsorognak naphosszat.

Az egyik vendéglős úgy fogalmazott portálunknak: lényegében az ebédmenü tartja életben a vállalkozásukat, ha elegen érkeznek, nullszaldósra ki tudják hozni a működést. Manapság már ezt is nagyon meg kell becsülni. A menü a vendégnek is jó, mert a legtöbb bisztróban, vendéglőben jobb ételeket lehet fogyasztani, mint egy gyorsétteremben, majdnem ugyanannyiért. És ha jó a hely, a vendég megjegyzi magának. Lehet, hogy nem most, de két hónap, félév, két év múlva visszatér. Akár vacsorára is.

Ezért azt mondtuk: nézzünk meg pár helyet, teszteljük le, hogy jó szívvel ajánlhassuk. Az elhatározást tett követte, íme, pár étterem, amit jó szívvel javasolunk. (Az persze, hogy Budapest összes éttermébe nem jutottunk el, természetesen nem jelenti azt, hogy máshol nem fogadja a vendéget hasonló színvonal, szívélyes vendéglátás. Sőt.)

Amit még mindenképpen le szeretnénk szögezni: semmilyen érdekünk nem fűződik az alábbi éttermek bemutatásához, egyszerűen csak tippet kívántunk adni az olvasóknak, ha lehetőségük engedi, térjenek be egy étterembe ebédidőben.

És hová mehet a vendég? Például a VII. kerületi TÁBLA Natural Wine Bar and Shopba, amely egy kicsinyke hely a bulinegyed határán, szemközt egy négycsillagos szállodával. Amely jelenleg zárva tart. A felszolgáló elmondásából az is kiderül, hogy nemcsak a hotelvendégekre nem számíthatnak, de a környék számos hostelében vagy airbnb szálláshelyén korábban megszállókra sem, hiszen a turizmus, mint olyan a fővárosban lényegében megszűnt.

Ebédmenüt viszont továbbra is kínálnak, méghozzá elég jót. Ottjártunkkor éppen sültfokhagyma-krémleves szerepelt a táblán, ami tiszta, szélén enyhe habbal. Benne, zöldhagymakarikákkal és egy leheletnyi reszelt sajttal. A fokhagyma nem otrombán tolakodó, de azért markáns, és ami fontos, nem marja később sem a gyomrunkat.

A következő fogás rántott vörös garnélarák, amihez salátaleveleket, pirított szezámmagot kínálnak csilis burgonyapürével. A garnéla rendben van, illik hozzá a szezám, a csilivel ízesített püré pedig kifejezetten jó húzás. Mindezért 1800 forintot kérnek. Valljuk meg, mindenképpen jobb, mint egy kínai büfé ajánlata.

Vagy vegyük a Gerlóczy Cafét. Valahogy így képzel el az ember egy múlt századeleji kávéházat: reggeltől estig nyitva, lehet étkezni, kávézni minden napszakban. A pincér elegáns, higgadt, informatív és illemtudó. Az étkészletet réztálcán szervírozzák.

Ki lehet ülni a kávéház előtti placcra, ahol egy hatalmas fa lombja óvja a napsütéstől a friss szellőre vágyó vendéget. Kicsit olyan a hely hangulata, az előtte elterülő terecskével, mintha egy párizsi bisztró vagy kávéház teraszán ücsörögnénk nagy boldogan. Az érzést csak erősíti a kávéház enteriőrje is a Gerlóczy Cafe L-alakú belső terében.

Olyan szomorkás így, ketten ülünk az üres teraszon… még a lehullott levelek zizegését is halljuk… Őszi chanson...

„Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón”. (Paul Verlaine)

Miközben ez a kávéház egy nagyszerű hely is lehetne – vendégekkel tele.

De félre a búskomorsággal, már csak azért is, mert itt olyan konyhával találkozhat a vendég, amit megjegyez, s máskor is biztos visszatér. Először a „rántott camembert, sült zöldségsaláta, virágméz” fogásra szavazunk. A külön tálalt köretben shimeji gomba, sárgarépa, salátalevelek, zöldbab, savanyú uborka, hagyma, angol zeller színes mixe tornyosul. A roppanós és puha textúrák a krémes sajttal kellemes fogást alkotnak.

Főételnek a „tanyasi paprikás csirke, tojásos galuska, uborkasaláta” triónak szavazunk bizalmat. A megfőzött, majd megpirított, omlós, ízes hús hasáb alakban kerül a tányérra, ami már önmagában meghökkentő. A csirke alatt fenséges, selymes szaft terül el, a tányér közepén jó adag tejföl, mellette hajszálnyi zöldhagymakarikákkal dúsított, vajon átfuttatott tojásos galuska. Az ecetes uborka tekercsekben kerül a tányér szélére, ami ebben a formában nem a klasszik „ubisali”. Isteni fogás, ilyen paprikás csirkét még nem ettünk. Így kell egy hagyományos receptet modern köntösben kínálni.

A desszertként felszolgált créme brulée-t kár lett volna kihagyni, a roppanós a karamellpáncél alatt lágy, házi vaníliakrém ejtőzik, olyan a desszert, ahogy azt annak idején kitalálhatták. A pompás menü 2990 forintba kerül.

A belvárosi Monk’s Bistrot-ról sok jót hallottunk (például Lutz Lajostól, EBBEN az interjúban) egyértelmű volt, hogy oda is beugrunk. A vendéglátóhely kitűnő, de valahogy ezt sejtettük az alapján, amit eddig kommunikáltak magukról, illetve amit a vendégek írtak a bisztróról. Magabiztos a technikai tudás és a különböző technológiák használata; innováció, pár csavar, finom illatok és ízek, változatos színek és tálalás jellemzi az éttermet.

Ezt azért tartjuk fontosnak közölni, mert az olvasó azokat az ételeket nagy valószínűséggel nem fogja az étlapon megtalálni, amelyekről ebben a cikkben szólunk, hiszen azokat egy napi (vagy heti) menü keretében fogyasztottuk el. Ugyanakkor kitűnő iránytű a választáshoz, mert a vendég biztos lehet benne: bármit is tegyenek elé, az jó lesz.

Mint például az ősszel mindenhol felbukkanó sütőtökkrémleves, amit a szerzeteseknél (a monk jelentése angolul szerzetes) úgy aposztrofálhatunk: klasszikus tökély egy kis csavarral – ami amúgy is jót tesz minden ételnek. A lé gyömbérrel készül, amit nagyon jól lehet érezni, de mégsem tolakodó. A tányérba kerül még egy termetes, kettévágott kelbimbó, picit megpirítva, ricottahab és majdnem nyers sütőtökkockák. A lé krémes, aromás, amit a ricotta kissé tovább lágyít, jó ötlet a tökkocka és a kelbimbó, szépen ellenpontoznak, emlékezetessé téve a levest.

A második fogás egyszerűen bomba: puhára készített kacsamell, csicsókapüré és -csipsz, cékla és fantasztikus jus. Utóbbi amúgy is a gyengénk; ez illatos, ízes, profi. Roppan a cékla és a csipsz, krémes a püré, pont jó állagú a hús, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

A végén egy „fordított” tarte érkezik, ahol a tányér aljára került a krém, felülre a ropogós piskóta. És micsoda citromkrém! Méltó zárása e pazar ebédnek, még egy óra múltán is érezzük az ízt a szánkban. A három nagyszerű fogásért a Monk’s Bistrot-ban 2500 forintot kérnek. (A tehetősebb, felfedező kedvvel megáldott olvasók figyelmébe ajánljuk még a tatai Platánt is, amely ugyancsak kínál ebédmenüt. Ott szerzett tapasztalatainkról ITT OLVASHAT.)