Ízlésesség, ízletesség – ez a két szó maradt meg bennünk azután, hogy kipróbáltuk a Szépilona Bisztrót, amely „Buda édenkertjeként” hirdeti magát. A hely fölülmúlta az előzetes elvárásainkat: kellemes a hangulat, az ételek nem túldíszítettek, nincsenek újragondolva, „csak” magabiztosan, jó ízléssel elkészítve, a szakembergárda precíz, kedves. Biztosan visszatérünk még.

Több ízben megjártuk már a Hűvösvölgy környékének klasszikus helyszíneit: néhány hónapon belül volt szerencsénk a Remetekertben és Náncsi néninél is néhány tételt fogyasztani, tehát nagyjából tudjuk, mire számíthatunk a környéken.

A minap viszont újabb tételt húzhattunk le a képzeletbeli bakancslistánkról: a Szépilona Bisztrót. Régóta szerettünk volna eljutni Buda ikonikus éttermébe, amely a Zugliget kapujában található. A hangulatos kerthelyiséggel (is) működő bisztró azonnal beszippantja a vendéget. Kellemes zene szól, az enteriőrt helyi fények avatják még izgalmasabbá.

A helyiségeket a fekete, az arany és a barna színek uralják, a falon körben képek, mindenfelé ízléses kiegészítők, növények, az asztalon frissen vágott frézia mosolyog a vendégre egy apró üvegvázában.

Kitalált, otthonosságot sugárzó a környezet, ahol jó (l)enni. (Az, hogy egy helyen minden flottul megy, a mosdók állapotán mérhető talán leginkább; a Szépilonában a mellékhelyiség is ízléssel kialakított, berendezett, továbbá olyan tisztaság és rend uralkodik, hogy minden vendéglátóhely elé példaként lehetne állítani.)

Miután leülünk a foglalt asztalunkhoz, a pincérnő még az állandó kínálat áttanulmányozása előtt részletes tájékoztatást ad az étlapon nem található napi ajánlatról. Szerintünk ez tökéletes csapatmunkát feltételez: a vezetés nem hagyja a „pályára” menni az alkalmazottait úgy, hogy ne legyenek naprakészek a kínálatot, a fogások elkészítését illetően. Mert tudja: nem engedi, nem engedheti meg magának. Manapság különösen nem.

A napi ajánlat megismerése során azt is megtudjuk, miből áll még rendelkezésre egyetlen, utolsó adag. A menü egyébként egy oldalon elfér, ez számunkra régóta a lehető legbiztatóbb jel akkor, ha új konyhát próbálunk. A tematikusan szedett fogásokhoz pontos ár tartozik, sőt, az extrák és feltétek díjazását is követni tudjuk speciális rendelés esetén.

A bisztró honlapján az áll: „Hiszünk a feltétel nélküli minőségben”. Mi pedig csak kapkodjuk a fejünket, mert tényleg minden részletre figyelnek. A békét árasztó miliő, a hangulatos fények, a kellemes zene, a személyzet képzettsége mind azt a célt szolgálják, hogy a vendég tényleg jól érezze magát, s elhiggye, hogy amit felszolgálnak neki, az jó lesz, és azt kapja majd, aminek az étlapon hirdetik.

Márpedig ez esetünkben éppen így történik. A kedves tájékoztatás hatására eldöntjük, élünk a lehetőséggel, és megkóstoljuk a napi levest, ami ottjártunkkor zellerkrém, mellé rendelünk az étlapról is, marhahúslevest csigatésztával.

Előbbi sűrű, krémes, masszív zellerillatú lé, fantasztikus zamatú leves, benne sült zellerlevelekkel és zellercsipsszel. A húsleves erős, aromás, kellően sós, friss petrezselyemmel dúsított, a tészta megfelelő állagú, a hús egy picit keményebb az ízlésünknél, de nem zavaró, lehet kanállal adagolni. Zöldséget el tudtunk volna többet is képzelni a levesben, de összességében nem ér bennünket csalódás.

Második fogásként klasszikusokat kérünk: Käsespatzle-t, vagyis alpesi sajtos nokedlit, valamint marhafartőt vadasan. Előbbi a hagyományos módon, serpenyőben kerül az asztalra, háromféle hagymával: sült vöröshagymával, aprított snidlinggel és karikára vágott zöldhagymával. Csak ezzel a „háromhagymás” húzással is elvarázsolnának bennünket, de az étel is remek: a karakteres sajt és a galuska pazar párost alkot.

Külön értékeljük, hogy a hagymák intenzívebb íze kiegészíti és előhozza a sajt aromáit, könnyen csúszik minden falat, ami egy ilyen homogén fogásnál szintén növeli az élvezeti értéket. Mellé kérünk még uborkasalátát, de nem tudván eldönteni, hogy tejfölösen vagy anélkül – a pincérnő ugyanis külön rákérdez –, végül kérésünkre kis tálkában külön tejföllel szervírozzák. Nincs lehetetlen kérés, tényleg az a cél, hogy a vendégek kedvében járjanak.

A vadas szép adag, szintén sült zellerzölddel tálalva kapjuk, a mellé rendelt szalvétagombócot külön tálon szolgálják fel. A hús jó állagú, puha, a lágy vadasszószban kiérezhető a kellemes mustár, és a kis pikánsságot kölcsönző citrom, az étel tetején pici tejföl. Jó választás ez is.

Kicsit tanakodunk, rendeljünk-e desszertet, mert már kapacitásunk vége felé járunk, ám úgy döntünk, nem teszt a teszt zárófogás nélkül. Madártejre és császármorzsára esik a választásunk, de nem könnyű megegyezni, mert eddig ahol az étlapon túrós desszertet (általában gombócot) találtunk, ott mindig annak adtuk az első esélyt. Itt is volna rá lehetőség, de a hagyományos császármorzsát kivételesen nagyobb izgalommal várjuk. A desszertek is ragyogóak, ahogy eddig minden.

A madártej vaníliás „levét” a leveseinkhez hasonlóan külön szolgálják fel, a pincérnő önti rá a mandulaszeletekkel, ribizlivel és eperszeletkékkel beborított, különlegesen ruganyos állagú, megpörkölt tojásfehérje-galuskára. Nagy madártejrajongók vagyunk, de egyikünk sem kanalazott még soha azt itt felszolgáltnál mesésebb levet, egyedülállóbb galuskát.

A császármorzsa pedig akkora adag, hogy lényegében azzal jól lakhattunk volna önmagában. A tésztát a serpenyő falára karamellizáltan kapjuk, ez önmagában fenomenális élmény, de fokozódik azzal, hogy enyhén sós almachutney-val, és kellemesen fanyar, házi sárgabaracklekvárral gazdagon tovább ízesíthetjük.

Hosszú ideig fogyasztjuk, lassan kortyolva hozzá a chardonnay-nkat. Igazság szerint olyan lassan, hogy csak másnap jövünk rá: a 22 órai záráshoz képest húsz perccel később kelt a számlánk, vagyis jócskán belelógunk már a zárásba, a személyzet azonban ezt nem teszi szóvá, az utolsó falatig és kortyig benne hagy bennünket az élmény saját ritmusában.

„Valakit vendégül látni nekünk annyit jelent, gondoskodunk róla, hogy amíg nálunk van, jól érezze magát!” – fogalmaz az étterem honlapján. Maradéktalanul sikerül ezen az estén. Jóleső érzéssel a lelkünkben, jóllakottan kelünk fel az asztaltól, azzal a szent elhatározással, hogy hamarosan visszatérünk. Mert azt a túrós palacsintát azért csak ki kéne próbálni…

UPDATE:

Nem bírtuk ki!

Egy szörnyű napot követően szeretnénk magunkat kicsit boldoggá tenni, és kézenfekvőnek tűnik, hogy oda menjünk, ahol a legutóbb kellemes emlékekkel gazdagodtunk. Nem a túrós palacsintát kóstoljuk, de biztosan kerítünk rá még alkalmat. Mert: másodszor is minden ugyanolyan pazar, mint első alkalommal.

Ismét napi levest kérünk, ami ezúttal burgonyakrém, a séf (és/vagy a ház) védjegyévé vált sült zellerzölddel, valamint ropogós kolbászcsipsszel. Az oroszlánfejjel díszített porcelán egényben szervírozott leves forró, telt, sűrű, kolbászdarabkákkal érkezik, emellett el is bíbelődünk vele, mert szép nagy adag. 

Másodiknak csirkepaprikást nokedlival kérünk, és hozzá a pincér ajánlására paradicsomsalátát, továbbá házi pesztós orsótésztát, aszalt paradicsommal, parmezánnal, plusz kecskesajt feltéttel. Az előbbit – tippünk szerint – úgy készíti Takács Roland séf, hogy a csirkehúst apróra vágott paprikadarabokkal és petrezselyemzölddel hinti meg, feltekercseli, szuvidálja, majd az így elkészült roládot karikára vágja és megpirítja.

Akár így készül, akár nem, a hús vajpuha, omlós, a szaft egyszerűen tökéletes, ízességét, sűrűségét, pikánsságát tekintve egyaránt. A tökéletes állagúra főzött galuskát egy picit meg is pirítják, mielőtt a tányérra kerül. Mesterien elkészített fogás, pont olyan, amitől az embernek jobb kedve támad.

A paradicsomsaláta nem tipikus – szabadkozik a pincér még rendeléskor, majd elárulja, hogy koktélparadicsom-válogatásból készítik, különböző színű gerezdekből áll, lilahagymával, borecettel, olajjal és frissen aprított petrezselyemmel tálalják. Tagadhatatlanul fölcsillant a szemünk, és nem is csalódtunk: a paradicsomsalátát önamgában is elkanalazná az ember, olyan jó. 

Az orsótészta al dente kerül a tányérra. a szakács ügyelt arra, hogy a házi pestóban jól megforgassa, hogy a tészta minden kis rejtett zugába kerüljön az értékes, ízes mártásból. Minőségi aszalt paradicsom, rusztikus parmezánlapocskák és bazsalikomlevelek fogják közre a habkönnyű kecskesajtot, amely kívül roppan, belül omlik. Mi is omlunk. Kovács Nimród hűs chardonnay-ja pedig továbbra is a tökéletes kísérőt jelenti a fenséges ételek mellé.