Hegyek, dombok, dunai panoráma – húsvéti célpontok
Sokan használják fel a húsvét kínálta hosszú hétvégét arra, hogy egy kicsit kiszakadjanak a megszokott környezetből, kicsit kikapcsolódjanak, lazítsanak, utazzanak, megismerjenek különleges tájakat, embereket, szokásokat. Összeállításunkban igyekeztünk olyan helyszíneket találni, ahol a családi programok mellett biztosított az egyedi gasztronómiai élmény, a gyermekprogram, s akár a lelki feltöltődés is.
Akik maguk mögött hagynák a fővárost, de nem utaznának túl messzire, azoknak eszményi döntés lehet Etyek. A jó borairól is híres településen található a Michelin-kalauz által ajánlott éttermei között található Rókusfalvy Fogadó és Borhotel****, ahol nemcsak finom ételeket költhetünk el, de színvonalas szállások is megtalálható, így semmi sem akadályozza meg a húsvéti feltöltődést. Etyeken kiléphetünk a megszokott kerékvágásból, és élvezhetjük a változatos vidék varázslatos hangulatát.A Rókusfalvy Fogadó és Borhotel**** ajánlatában a pezsgős reggelitől a wellness-en át az aktív pihenést biztosító e-bike túráig minden megtalálható, ami feltölt. Az érkezés napján felfrissülhetünk a wellness részlegen, majd megvacsorázhatunk az étteremben. Másnap részt vehetünk egy környékbéli e-bike túrán, melynek végén Etyek első 4 csillagos borhoteljében várnak egy frissítő koktélra.A csomag tartalma – március 29-i vagy 30-i érkezéssel:
- szállás 2 fő részére, 2 éjszaka a Rókusfalvy Borhotelben****, korlátlan wellness használattal;
- meglepetés húsvéti csomag bekészítés;
- egy 3 fogásos borvacsora a Michelin-kalauz által ajánlott Rókusfalvy Fogadóban;
- e-bike túra 11:00 órától;
- egy frissítő alkoholos koktél a borhotel bárjában;
- pezsgős reggeli (a tartózkodás mindkét napján) 7–10 óra között.Cím: 2091 Etyek, Alcsúti út 4.
Telefon: +36 20 264 6429
Web: https://www.rokusfalvyfogado.hu/szallas
Húsvéti családi programok Palócföldön
Nem kell messzire utazni, hogy a család minden tagja jól érezze magát húsvétkor. Budapesttől mindössze 1 órányira, Palócföldön több települést is érdemes végiglátogatni a családi programokért.
Hollókő – vödrös locsolkodás, táncos-zenés mulatsággalA hagyományok és az életöröm ünnepeként számontartott négynapos Hollókői Húsvéti Fesztiválon gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, hagyományos, vödrös locsolkodás, valamint családi- és gyermekprogramok nyújtanak egyedülálló élményt a Palócföldre látogatóknak. A húsvét fővárosában felelevenítik a kerepelőzés hagyományát, emellett lesz táncház és tánctanítás is.
Bővebb információ: https://www.husvetifesztival.com/
Mátraverebély-Szentkút – húsvét mélyebbenA Mátra és a Cserhát ölelésében található nemzeti kegyhely családbarát komplexummá vált: játszóterekkel, sportpályával gazdagodott a hely, nyártól pedig megnyílnak a családi apartmanjai is. A szent háromnap Szentkúton mindig különleges. Aki szeretné átélni mélyebben az ünnepet, annak érdemes az esti (nagycsütörtök, nagypéntek és a húsvéti vigília) felemelő liturgiáiba bekapcsolódni, amelyet az egyik ferences szerzetes kommentárjai tesznek mindenki számára érthetőbbé.
Bővebb információ: www.szentkut.hu
Palócföld geoparkja – nyúldobó verseny és mocsárjárásAz Ipolytarnóci Ősmaraványoknál a négynapos ünnep alatt tojáskeresési kihíváson vehetnek részt a gyerekek, de lesz számukra kisállatsimogató, arcfestés, nyúldobó verseny, húsvéti kézművesség, hűtőmágnes-készítés és természetesen tojásfestés is. A "Mocsárjáró" programmal pedig a Miocén erdő vízi élővilágát fedezhetik fel a kicsik.
Bővebb információ: https://www.osmaradvanyok.hu/hu/program-reszletek/husvet-az-osmaradvanyoknal
Varázslatos pihenés a Heliaban
Sokak célpontja lehet Budapest, hiszen a főváros megannyi szépsége húsvétkor is várja a turistákat. Akik olyan szálláshelyet keres, amely nemcsak kényelmes, csodás panorámával rendelkezik, de a különleges finomságok is várnak rá és családjára, azok számára ideális célpont lehet a 4 csillagos Danubius Hotel Helia. Ez ünnepi alkalom tökéletes lehetőség arra, hogy a vendégek családdal vagy barátokkal együtt élvezzék a kellemes hangulatot, rekreációt, finom falatokat.Mitől egyedülálló a Helia? Egyszerre tökéletesen felszerelt konferenciahotel, széleskörű fitness és wellness szolgáltatásokkal. A wellness és konferenciahotel Budapest egyik leggyorsabban fejlődő részén, a XIII. kerületben, a Duna-parton helyezkedik el. A belváros csupán 15 perc, a közeli Margitszigeten pedig sportlehetőségek sora – futóösvény, teniszpálya, bicikli, uszoda – és gyönyörű parkok várják a mozogni vágyókat.Aki a hosszú hétvégén lazítana, a wellness központban megteheti: élménymedence, úszómedence, szauna és gyönyörű panorámával rendelkező kétszintes fitneszklub áll a rendelkezésére. Az autóval érkezők biztonságban tudhatják kocsijukat a hotel parkolójában, hogy a hoteltől csupán pár lépésnyire található trolira vagy buszra pattanva felfedezhessék a várost.Aki előnyben részesíti a kulináris élvezeteket, szintén nem fog csalódni. A szállodában az Episode étteremben és a Yellow Bistro & Barban egyaránt fenséges fogásokat fogyaszthat el. Előbbiben a vendégek a hagyományos magyar ételek és a nemzetközi gasztronómia fogásai közül válogathatnak, a bisztróban pedig könnyed ételek, saláták, desszertek alkotják a kínálatot.
Fotó: Rófusfalvy; DH; Hollókő.hu; Ősmaradványok.hu; Szentkút.hu