
Gótika, dzsessz és hamburger a Delionban
Kissé eklektikus a hely enteriőrje, a bejárattal szemközt ódon tálalószekrény áll, a falat festmények, századfordulós fotók borítják. Mindehhez aláfestésül rock zene szól, ami különleges hangulatot kölcsönöz a Ráday utcai Delion bisztrónak. Sokan siratták a Kálvin téri KGB-t, amikor a gasztro kocsmát elérte a vég, ám a csapat nem széledt szét, és pár sarokkal odébb megnyitották a Deliont. Az étkezde lelke, ahogy régen, most is Nyúzó Imre séf, akiről nem mindenki tudja, hogy jó évtizeden át egy gothic metál zenekar frontembere volt.
Pedig a Békés megyei Ecsegfalván született Nyúzó Imre valóban komoly rock zenész volt, 10 éven át énekelt a gothic metált játszó Garden of Eden frontembereként. Amikor azonban jöttek a gyerekek, kezdte rosszul érezni magát, hogy éjjel ért haza, gyakran csapzottan csecsemő gyermekéhez. Ezért úgy döntött, szögre akasztja a gitárt.
– Gyerekkel már nem volt akkora poén a buli – vall a séf a néhány évvel ezelőtti váltásról és hozzáteszi: nem is érezte már őszintének, amit csinált, hiszen a műfaj sajátossága az élet tagadása, ő pedig éppen akkoriban vált a legnagyobb életigenlővé. – Felébredtem egy reggel és azt mondtam magamnak: elég ebből a hülyeségből, keressünk valami értelmeset! – mondja Nyúzó Imre.
A sörbe áztatott éjszakákat egy merész döntés után a vendéglátással váltotta fel, hiszen régebben is szeretett főzni, mert a főzésben szintén kiélhette művészi hajlamait. Soha nem járt szakácsiskolába, szerinte nem is nagy baj, mert Magyarországon kár ilyesmire időt fecsérelni (a szakképzés anomáliáiról sokan, sokszor írtak már, ITT és ITT olvashat a témáról bővebben).
Közel két évig stázsolt különböző éttermek konyháján. Dolgozott az Olimpiában Ádám Csaba keze alatt, akitől elmondása szerint nagyon sokat tanult. Stázsolt Gyökeres Gábornál és egy keveset még a Babelben is dolgozott. Aztán nyitott egy saját hamburgerezőt, ami sokáig futott.
Egy nap akkori szomszédja, egy görög üzletember azzal kereste meg, hogy szeretne nyitni egy éttermet, és felkérte Imrét, vállalja el a séf pozíciót. Ez a hely lett a néhány évig élt KGB, azaz Kálvin Gastro Bistro. A társaság által csak gastro kocsmaként értelmezett bisztró gyorsan népszerű lett, ami rock zene mellett az ételeknek volt köszönhető.
Imre ott kezdett el lényegében kibontakozni, már nemcsak a szűk szakma ismerte meg a nevét, hanem a közönség is, saját elgondolásai, ételei rövid idő alatt arattak szép sikereket a városban. Az éttermi körülmények között készített hamburgere olyan kapós lett, hogy még Jancsa János burgerkirály, a Burger Blog szerkesztője is elismerően írt a kreációról. Az emberes adag egyébként a mai napig fent van az étlapon. – Jól sült el az ötlet – mondja szerényen a séf.
Budafoki Tomi, marketinges emlékei szerint Pohner Ádám (aki nemrégen megnyerte a hazai Bocuse d’Or döntőjét) Imre tatár beefsteakje miatt látogatta a KGB-t, mert úgy vélte, ott kapni a legjobb tatárt Budapesten. A KGB-t gyakran felkeresték neves séfek, Lőrincz György mellett Krausz Gábor vagy Wolf András is. Ám hiába a sikerek, ingatlanproblémák miatt a helynek be kellett zárni.
A csapat egy ideig parkolópályára került, majd a Ráday utcában nem sokkal korábban bezárt Balázs’ Pesti Bistro Barba költöztek át 2018 elején. Azaz, egyszerre szabadult fel egy hely és egy összeszokott csapat. A bisztró helyén egykor a Két oroszlán fogadó állt, ezért egy kis csavarral Delionra keresztelték új bázisukat (ami az angol a The Lion vagy a francia Deux Lions hangzásra hajaz).
A bisztróba lépve két dologra lesz figyelmes azonnal a vendég: a háttérben duruzsoló rock zenére és a rengeteg festményre, amelyek a falat díszítik. Majd érkezik Nyúzó Imre séf, aki egy valódi jelenség, nem múlt el nyomtalan az a tíz metálos év, na. Olyan ő, mint egy kis vad cserje, minden belőle ered, és őrá épül. Koncepciója, hogy mindig kellemes zene szóljon, nem meglepő, emellett azt vallja: a vendégeket nem válogatják meg, ha valaki melegítőben ül be hozzá, nem nézik ki, s ugyanolyan színvonalú ételt kap, mint aki elegáns öltönyben érkezik.
– Nálunk nincs feszkó, baráti a hangulat. A pultfőnök az unokaöcsém, több sráccal pedig korábban együtt dolgoztunk a Bestiában vagy a Babelben. Nagyon fontos, hogy bár laza a hangulat, mindenkibe bele lett nevelve a fegyelem, és a tudását beleülteti a lazaságba, még ha ez talán kicsit furcsa is. Persze, azért mi sem unatkozunk, de szerintem más éttermekben indokolatlanul dolgoznak sokan, igaz, azt mondják, külföldön legalább annyi alkalmazott áll a pályán, ahány vendéget le tudnak ültetni. Mi nem ebben gondolkodunk – szögezi le Nyúzó Imre.
Hozzáfűzi: akik náluk dolgoznak, szeretnek a csapat tagjai lenni, fel sem merült, hogy a KGB megszűnését követően szétszéledjen a csapat. A fluktuáció nulla, a kollektíva olyan, mint egy család, minden tagja megbízik a másikban. A KGB-s korszakhoz képest színesítette receptjeit, hiszen a Delion sokkal jobb adottságokkal rendelkezik. Nagyobb térrel, több hűtővel, komolyabb gépekkel rendelkezik az étterem, így semmi nem szabhat határt a séf fantáziájának.
Imre azt mondja, szeretnének minél magasabb minőséget kínálni elfogadható áron. A kínálatban zúza, tüdő, velő, és a nemes húsok egyaránt megtalálhatók. A séf elárulja: minden nap maga jár a Vásárcsarnokba, ahol bejáratott henteseknél, zöldségeseknél szerzi be az alapanyagot. Vannak saját beszállítói is, egyikük évtizedek óta tenyészt mangalicát.
A tulajdonos – Dr. Bíró Fruzsina Szilvia közgazdász – nyitott minden pozitív ötletre, így arra, is, hogy gyakran live muzsika szóljon a Delionban. – Mindenképpen szerettünk volna élő zenét, ami eleganciát, pezsgést varázsol a helyre. Azért esett a választásunk az igényes dzsessz és soul zenére, mert nem harsány, mégis bevonzza az embereket – mondja Budafoki Tomi. Imre szerint ugyanakkor nem kizárt, hogy szombatonként este fellépnek majd a jövőben rockabilly zenekarok is.
Fotó: Delion, Gourmet Riporter