
Európai sztárséfek randevúznak Budapesten
A Michelin gumigyár és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésének köszönhetően március 26-án soha nem látott eseményre kerül sor Budapesten. A magyar főváros ad otthont az európai gasztronómia egyik legrangosabb eseményének, a földrész Michelin-kalauz díjátadó ünnepségnek. Öt ország – köztük Magyarország – e gálán tudja meg, mely éttermeik érdemelték ki a Michelin-csillagot.
A budapesti gálaeseményen mutatják be a 2018-as európai Michelin-kalauzt (Michelin Main Cities of Europe Guide - 2018), öt ország ekkor tudja meg, mely éttermeiket ismerték el Michelin-csillaggal. A gálaestet kiemelt figyelemmel kíséri a magyar mellett az osztrák, a lengyel, a cseh valamint a görög média és gasztronómiai világ.
A Michelin Guide munkatársai és a Magyar Turisztikai Ügynökség a díjátadó gálára invitálták Európa Michelin-csillagos éttermeinek séfjeit, így Budapest március 26-án az európai gasztronómia krémjének találkozóhelye lesz.
Az előzetes visszaigazolásokból már látható, hogy Európa leginkább elismert szakácsai közül legalább száz látogat el a magyar fővárosba. Közülük több mint huszonöten 3 Michelin-csillagos éttermek séfjei. A világhírű szakácsok itt tartózkodásuk alatt megismerhetik a magyar gasztronómiai kultúrát is.
Az európai Michelin-kalauz budapesti bejelentése azért is különleges, mert eddig mindössze egyszer, 2017-ben tartottak hasonló gálát a bemutató kapcsán, akkor Brüsszelben rendezték meg az eseményt. Budapest a második állomása a rendezvénysorozatnak, ami nagy elismerés.