Beléptünk a karácsonyig tartó adventi ünnepkörbe, amely az elcsendesedés, a böjtölés időszaka is. Advent idején eleink számos hagyományt követtek, így András napján disznótort tartottak, később Borbála-ágat hajtattak, Lucakor pedig fokhagymával rajzoltak keresztet az állatok fejére. A Tamás-hájnak gyógyító erőt tulajdonítottak, és advent végén még a kántor kamrájába is jutott egy kis finomság.

Az advent a latin adventus szó rövidülése, amely eljövetelt jelent és Jézus világrajövetelére utal. Advent az egyházi újév kezdete, egyben a karácsonyig tartó négyhetes ünnepi előkészület, az elcsendesedés, a böjtölés időszaka. Az ünnep eredete az 5-6. századig nyúlik vissza, kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek, a 7. században Nagy Szent Gergely pápa állapította meg négyben a számukat, míg végül 1570-ben V. Piusz pápa tette kötelezővé az adventi időszakot a katolikus egyházban. Az ünnepet kezdetben háromnapos böjttel kötöttek össze, majd XIV. Kelemen pápa (1769-1774) az advent szerdai és pénteki napjaira rendelt el böjtöt, míg a szombatokra a húsételektől való tartózkodást írt elő.

Valaha advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, az emberek pedig hajnali misére (roráte) jártak. A liturgiában az advent színe a lila, advent harmadik vasárnapján viszont szabad rózsaszínt használni. Advent jelképe az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőágakból készítenek, a szokás a 19. században jött divatba, de gyökerei a pogány korba nyúlnak vissza. A ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A gyertyák a Jézus születése révén szétáradó világosságot, egyben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt jelképezik.

Az ünnepkörhöz számos hagyomány kapcsolódott, amelyek közül többnek köze van a gasztronómiához is. Szent András napját tréfásan Disznóölő Szent Andrásnak is hívták, mert ekkor kezdődtek a disznótorok, de sohasem szerdán, pénteken vagy szombaton, mert olyankor böjtöltek az emberek.

Az adventi ünnepkörben emlékeztek meg Szent Borbáláról (december 4.), aki keresztény hitéért halt vértanúhalált. Borbála napján búzát csíráztattak eleink, amely ha kicsírázott karácsonyra, jó termést sejtetett. Máshol a lányok Borbála-ágat vágtak, majd az ágat vízbe állították, ha kizöldült, tudni lehetett, hogy a következő évben férjhez mennek.

Luca napján (december 13.) két hiedelem keveredett: egyrészt Szent Lucára emlékeztek, aki ugyancsak kereszténységét vállalva veszett el, ám nem bizonyított, hogy valaha is létezett, ettől függetlenül legendás alakja a nép körében gyökeret vert. Neve a lux, vagyis a fény szóból származik. Sokfelé ugyanezen a napon a rontó boszorkány, Luca ellen védekeztek, aki megronthatja az embereket, állatokat.

Ezért is építették a lucaszékét, amelyre az éjféli misén (máshol keresztutak találkozásánál) felállva felismerhető volt a boszorkány. A Tápióságban az ólak ajtajára, az Ipoly vidékén a jószágok fejére rajzoltak keresztet fokhagymával a rontás ellen, a házban pedig mindenkinek fokhagymát kellett lenyelnie lefekvés előtt. Luca napján ugyancsak csíráztattak búzát, amely szintén jó termést jósolt, ha kizöldült. Ezen a napon sok tájegységen nem süthettek a háziasszonyok, mert azt tartották, hogy a kenyér kővé változik, vagy mivel Luca ott ül a kemence torkában, megeszi a kenyeret, a gazdaasszonyt pedig beveti a tűzbe.

Máshol Luca napján a háziasszony tojást csent a szomszédtól, s betette a saját tojói alá, hogy az ő tyúkjai tojjanak jól. Hogy a tyúkok jól ülősek legyenek, e napon a gazdaasszonynak ülni vagy feküdnie kellett egész nap. A Dunántúl nagy részén kotyolni vagy lucázni jártak a fiatal fiúk, hogy termékenységvarázsló mondókáikkal segítsék a jószágok gyarapodását. Cserébe gyümölcsöt, diót kaptak.

December 21-én, Tamás napján a hitetlen apostolra emlékezünk, aki csak akkor hitt Jézus feltámadásában, amikor sebeibe dugta az ujját. Tamás napján gyakorta vágtak disznót, háját tamáshájnak nevezték, amelynek gyógyító erőt tulajdonítottak. Máshol a hízó sózott vérét tették el, mert úgy vélték, az gyógyítja a köszvényt.

Adventhez kötődik az ostyahordás szokása is. Karácsony böjtjén a kántortanító ostyát küldött a gyerekekkel a családoknak, akik ezért a tanítónak mindenféle terményt, lisztet, tojást, babot, bort adtak. Ez az ostya a karácsonyi vacsora részévé lett, amelyet mézzel, borssal, fokhagymával együtt fogyasztottak el. Mivel hittek egészségmegtartó erejében, sok helyen az állatoknak is adtak belőle.

Forrás: Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások; MTVA Sajtóarchívum
Fotó: Produto.mercadolivre, Bigstockphoto, Gourmet Riporter