Idén Borbély Tamás kapta az Év Bortermelője díjat. A Magyar Bor Akadémia a koronavírus-járvány miatt ezúttal rendhagyó módon, online közvetítés során hirdette ki a győztest. Az év borásza családjának mondott köszönetet és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy minél több badacsonyi bor kerül majd az ünnepi asztalokra.
Harmincadik alkalommal hirdették ki idén, ki lett az év borásza. Ez évben a koronavírus-járvány miatt rendhagyó módon, online keretek között derült ki, hogy ki kapta az „Év Bortermelője Magyarországon 2020” díjat. Az élő közvetítésben bejátszották azt a felvételt, amelyen a Magyar Bor Akadémia elnöksége kibontotta a szavazatokat tartalmazó borítékokat.
A megmérettetés idén is nagyon izgalmas volt, esélyeket bőven lehetett latolgatni. Badacsony, Etyek-Buda, Balatonfüred–Csopak, Villány netán Pannonhalma borvidékének borásza lesz a befutó? A felsoroltak közül két borvidékről még soha nem nyert év borásza elismerést senki. Hölgy borászra esik a választás, hiszen Nyúlné dr. Pühra Beáta is a jelöltek közt volt? Vagy kilencedik jelölése után Borbély Tamás kapja a díjat? Esetleg ifjabb Figula Mihály lép 20 év után édesapja nyomdokaiba? Talán Ipacs-Szabó István rögtön elsőre megnyeri az elismerést vagy Liptai Zsolt szerzi meg Magyarország egyik legkisebb borvidékének az első győzelmet?
Zilai Zoltán, az akadémia elnöke végül Borbély Tamás nevét mondta ki, aki örömében nagyot suhintott a levegőbe. Borbély Tamás köszönetet mondott a családjának, a kollégáinak és a borvidéknek egyaránt, hogy a cím elnyerésében segítették. Ígérte: családi vállalkozásuk továbbra is alázattal folytatja a munkát és bízik benne, hogy minél több badacsonyi bor kerül az ünnepi asztalra.
Zilai Zoltán elmondta: büszke, mert öt kiváló borász jutott a fináléba. Büszke azért is, mert a díj harminc éve íródó történetében olyan személyek emelkedtek ki, és mutatkoztak be, akiket méltán lehet példaképként állítani, mert valóban méltók erre. Hozzátette: sokan belefáradtak a járvány miatt korlátozásokba, rossz hangulatba, ezért azt tanácsolta, már igyunk még több bort, hétköznap is, használjuk ki az alkalmat, hogy este nyolc után otthon kell tartózkodni, s legyen ez az ünnep olyan, ahol az egyedi magyar bor a főszereplő lesz.
Ahogy minden évben, idén is hatszáz gasztronómiai szakembert, újságírót (köztük portálunkat is) kér fel az akadémia arra, hogy szavazatával segítse az év borásza kiválasztását. A szakemberek és a média szereplői három borászt jelölhetnek a címre. Négy bortermelő az ő voksaik alapján került a döntőbe, míg az ötödik jelölt személyéről hagyományosan az eddigi győztesek tettek javaslatot. A Magyar Bor Akadémia tagjai titkos szavazással döntik el, ki legyen az év bortermelője, a győztes neve egészen a kihirdetés napjáig titokban marad, csak aznap reggel bontják ki a borítékokat, s állapítják meg a győztes kilétét.
Az Év Bortermelője eddigi nyertesei:
1991 - Tiffán Ede (Villányi borvidék)
1992 - Báthori Tibor (Etyek–Budai borvidék)
1993 - Vesztergombi Ferenc (Szekszárdi borvidék)
1994 - Gere Attila (Villány–Siklósi borvidék)
1995 - Thummerer Vilmos (Egri borvidék)
1996 - Polgár Zoltán (Villány–Siklósi borvidék)
1997 - Bock József (Villány–Siklósi borvidék)
1998 - Gál Tibor (Egri borvidék)
1999 - Kamocsay Ákos (Ászár–Neszmélyi borvidék)
2000 - Figula Mihály (Balatonfüred–Csopaki borvidék)
2001 - Szepsy István (Tokaji borvidék)
2002 - Malya Ernő (Etyek–Budai borvidék)
2003 - Árvay János (Tokaj-hegyaljai borvidék)
2004 - Takler Ferenc (Szekszárdi borvidék)
2005 - Vincze Béla (Egri borvidék)
2006 - Garamvári Vencel (Balatonboglári borvidék)
2007 - Frittmann János (Kunsági borvidék)
2008 - Konyári János (Balatonboglári borvidék)
2009 - Lőrincz György - St. Andrea (Egri borvidék)
2010 - Légli Ottó (Balatonboglári borvidék)
2011 - Vida Péter (Szekszárdi borvidék)
2012 - Áts Károly (Tokaj-hegyaljai borvidék)
2013 - Gálné Dignisz Éva (Kunsági borvidék)
2014 - Dúzsi Tamás (Szekszárdi borvidék)
2015 - Szöllősi Mihály (Neszmélyi borvidék)
2016 - Mészáros Pál (Szekszárdi borvidék)
2017 - Szőke Mátyás (Mátrai borvidék)
2018 - Balla Géza (Arad-hegyaljai borvidék)
2019 - Koch Csaba (Hajós-Bajai borvidék/Villányi borvidék)
2020 - Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék)