Fő tartalom átugrása

Mikroszkópban őrölt kávé, dupla tej a csészében

| BA - VT | Kávéház

Ahhoz, hogy egy jó kávét készítsünk, nem kell baristának lennünk, hiszen a piacon egyre kiválóbb kávéfőzőgépekhez és kávékhoz juthatunk hozzá. Bár a végtelen precíz masinák segítségével egyre kifinomultabb italokat készíthetünk, ám még a legjobb gépek sem helyettesíthetik ízlésünket, vágyainkat, érzéseinket. A jó kávéhoz továbbra is kell egy kis kísérletezés, némi türelem, vagyis az ember. Ez derült ki a közelmúltban rendezett A Kávé Napja eseményen, ahol nemcsak finom kávékat ittunk, de számos újdonsággal is találkoztunk.

 

Régen minden sokkal igazibb volt, többet kellett küzdeni a tudásért, az elismerésért, míg ma olykor elég pár jó Instagram-fotó is – mondta Tóth Sándor, a Bányai Coffee tulajdonosa. Nem kesergett, hogy „régen minden jobb volt”, csupán tényt állapított meg, és hozzátette: a fejlődés viszont tagadhatatlan, minden rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy akár otthon, akár a kávézóókban kiváló kávét készíthessünk, ihassunk.26kvnapja 06 Örök igazság viszont, hogy jó zöld kávé, megfelelő pörkölés nélkül nehezebb átélni a vágyott kávés élményt. Ahogy nem érdemes spórolni a megfelelő eszközön sem, mert ugyan egy jó kávé „toleráns”, „megenged” egy-két hibát a procedúra során, nem jelenthet problémát, ha nem a legdrágább, legtökéletesebb géppel főzzük le, és/vagy hibázunk a folyamat során, ám az viszont biztos: rossz kávéból semmilyen géppel nem fogunk lefőzni jó presszót.26kvnapja 29 A kávéfőzőgépek fejlődése ugyanakkor lehetővé tette, hogy ma már otthon vagy az irodában is zamatos kávét igyunk. „Korszakunk nagy vívmánya, hogy ma már bárki hozzáférhet tisztességes kávéhoz és precíz géphez egyaránt, ha akar és megteheti” – összegzett Tóth Sándor. Lényeges azonban, tette hozzá, hogy nem létezik olyan fogalom, „a” kávé, hiszen két fajta között döbbentes különbség mutatkozhat: míg egy különleges arabica kávébab koffeintartalma lehet 0,17% (azaz szinte „koffeinmentes”) is, addig egy erős robustáé akár 4,5 %-ot is elérheti. Ezért a kávé kommunikációjának szofisztikáltabbnak kell lennie, hogy el tudjuk dönteni, számunkra mi a megfelelő, mutatott rá Tóth Sándor.26kvnapja 57 Tóth Zoltán, a Barexpert Oktatóbázis baristája szerint fantasztikus ütemben fejlődik az iparág, a különböző technológiák, de lehetnek bármilyen kiválóak a gépek, az emberi tényezőt soha nem lehet kizárni a rendszerből. Persze, ennek feltétele, hogy szeressünk foglalkozni a kávéval, kávéfőzéssel.26kvnapja 82 Mint kifejtette: sokan ott véreznek el, hogy vásárolnak egy jó gépet, megfelelő minőségű kávét, és azt gondolják, így biztosan azonnal ugyanolyan jó presszót fognak főzni, mint akár egy barista. Márpedig ez közel sincs így, de gyorsan megérthető a lényeg, hogyan készíthetünk valóban jó kávét. A legfontosabb, hogy bármit csinálunk is, szeretettel tegyük, szögezte le Tóth Zoltán.26kvnapja 106 A gondolatmenethez csatlakozva Fejszák Tamás szakács rámutatott: sok felhasználó örül, ha a kávéfőzőgép javaslatokat tesz számára, de rajtunk múlik, hogy elfogadjuk a gép ajánlásait vagy sem, hiszen bármikor változtathatunk a javaslatokon. „Kell egy momentum, hogy elkapjuk az érzést, ezért sokat kell gyakorolni, ehhez pedig olyan gépre van szükség, ami megbízhatóan működik” – mutatott rá Fejszák Tamás.26kvnapja 103 Tóth Sándor szerint „házasságot kell kötnünk a kávéfőzőgéppel”, meg kell ismerni, „míg odaadja mindenét”, akárcsak egy jó házastárs. Ki kell ismerni, mert három egyforma kávéfőző nem fog egyforma kávét készíteni. A szakember meglátása alapján a Sage gépei alkalmasak arra, hogy otthoni használat során is óriási élményt biztosítsanak.26kvnapja 36 Egy másik gyártó képviselője, Szomor Kálmán azt is megemlítette: a koronavírus-járvány során trenddé vált a kávéval behatóbban foglalkozni. Több cégnél átemelték a kávézás élményét a kávézókból és az otthonokból az irodai környezetbe. A Sanremo Hungary Kft. tulajdonosa rávilágított: ma már sok munkahelyen találni komoly gépeket, illetve minőségi kávét, mi több, számos cégvezető ráébredt a kávézás csapatépítő, összetartó erejére is, ezért a társasági kapcsolatok erősítését látják a kávézási idő eltöltésében. Több helyen maga a cégvezető készíti el büszkén a kávét üzleti partnereinek.26kvnapja 17 „Precizitás, hőfokstabilitás, energiatakarékosság, dizájn, kommunikáció” – foglalta össze röviden Szomor Kálmán, mely területeken fejlődtek látványosan a kávéfőzők az elmúlt években. Kifejtette: az 5–10 évvel ezelőtt gyártott gépekhez képest a modern szerkezetek akár 30–40 százalékkal hatékonyabban működnek. Elérhető már olyan kétkaros gép, amely közel annyi energiát fogyaszt, mint egy vasaló.26kvnapja 93A modern gépek stabilan tartják a kifolyó víz hőmérsékletét, ami a kávé minőségére nagy hatással van. A csúcsgépek esetében a hőfokstabilitás 0,1 Celsius fok, vagyis a gép a beállított hőmérsékletet rendkívül kis eltéréssel képes tartani. Miért fontos ez? A hőmérséklet befolyásolja, milyen ízanyagok oldódnak ki a kávéból; továbbá, amennyiben a hőmérséklet állandó, könnyebb ugyanazt az ízvilágot elérni minden egyes csésze esetében. Ha túl alacsony vagy túl magas a hőmérséklet, az megváltoztathatja a kávé ízét.26kvnapja 47Vagyis, a legmagasabb minőséget képviselő gépek már nem a spájzban vannak, hanem az üzletetek, webshopok polcain, vagy egyenesen a konyhapultokon. És ki tudja, mi lehet a fejlődés vége, lesz-e vége egyáltalán? Minden bizonnyal a robotikának lesz még néhány szava a kávéipar fejlesztéseit illetően, ám egy biztos: ha nem akarjuk, az emberi tényezőt biztos nem lehet kihagyni. Kotyogóst mindig tarthatunk a konyhaszekrényben.26kvnapja 54Hogy milyen szórakoztató módon melegíthetünk még kellő hőfokú vizet, arra a Kávékalmár standján kaptunk választ. Egy elmés szerkezet, leegyszerűsítve egy kerékpár és egy kávéfőző szerelemgyerekének, az Anomatic Coffee Machine nyergébe pattanva bárki kísérletezhetett állóképességével.26kvnapja 32 Aki képes volt kitartóan, kellő erőkifejtéssel tekerni a pedált, elérhette a kitűzött 92 Celsius fokos célt (ezt egy kivetítőn követhette a közönség – „a kerékpáros” általában nem, mert a legtöbben a tüdejüket is kiköpték tekerés közben), amikor a furmányos szerkezet elkészített egy kávét. A kávékerékpár is a leleményességre, a modern technika és az emberi találékonyságra remek példa. És arra, hogy az emberre mindig szükség van.26kvnapja 64 A Spektrum Coffee standján láttuk az egyik legérdekesebb gépet, egy olyan kávéőrlőt, ami távolról leginkább távcsőre vagy mikroszkópra hasonlított, ám mint megtudtuk, a furcsa, döntött póz nem a dizájn oltárán hódolva született, nagyon is praktikus oka van: döntött helyzetben ugyanis az utolsó kávészemcse is kipereg a szerkezetből. Ráadásul a gép azonnal működésbe lép, ahogy a tölcsérbe öntjük a kávészemeket.

Ugyanitt ittuk a kiállítás számunkra legizgalmasabb tételét, a Spektrum fermentált kávéból készített kávélevesét, a "levesről" ebben a riportban írtunk bővebben. Azaz, ez sem mondható túl aggastyán trendnek.26kvnapja 72 Bizonyára sokan ittak már dupla kávét, de mi a helyzet a dupla tejjel? Már ilyen is van. A Milbok Double Milk egy újgenerációs, részben sűrített tejet készített, amit a baristaversenyeken használt úgynevezett versenytej ihletett. Két liter tejből eltávolítják a víz jó részét, 1 liter lesz belőle, ami így sokkal krémesebb, finomabb. A dupla tej 100 milliliterenként 5,5 gramm fehérjét és 5 gramm zsírt tartalmaz, vagyis jóval ízgazdagabb, mint a hagyományos tej, ráadásul jobb tejhabot biztosít mindazoknak, aki tejjel fogyasztják a kávét.