
Michelin-csillagot kap a Textúra és a Salt – legalábbis a szakma szerint
Hamarosan megjelenik a Michelin vörös könyve, a Michelin Main Cities of Europe, amelyben Magyarország nívós éttermeit is lajstromozzák a francia abroncsgyártó ítészei. Ennek kapcsán megkerestünk több vendéglátásban dolgozó szakembert, séfeket, tulajdonosokat, borászokat, beszállítókat, cukrászokat, baristákat, mondják el, lesz-e új Michelin-csillagos éttermünk. Egyben mindenki egyetértett: három csillagra Magyarország vendéglátása még nem érett meg.
Az egy csillagra azonban a többség szerint jók lehetünk, hatvan-negyven százalék volt az igenek és a nemek aránya. A legtöbben a Borkonyha kistestvérét, a Textúrát találták esélyesnek, ami azért mindenképpen érdekes, mert az étterem tavaly már bekerült a vörös könyvbe, de nem a csillaggal kitüntetett, hanem az ajánlott éttermek közé.
A második helyre a tavaly ősszel nyitott, szabolcsi ínyencségeket skandináv filozófia szerint kínáló Salt, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a St. Andrea került. Szavazatot kapott még az Arany Kaviár, a Mák, az ugyancsak nemrég nyitott, illetve átalakult/átnevezett Pasztell és a Laurel.
Tippünk: a Baraka szerezhet egy csillagot. Amennyiben az után látogattak a Michelin ítészei Budapestre, hogy megnyílt a Salt, akkor az étterem mindenképp esélyes.
A két csillag tekintetében kevésbé volt megosztott a vendéglátós társadalom, a legtöbben afelé hajlottak, hogy nem lesz e kategóriában új étterme az országnak. Aki mégis arra tippelt, hogy igen, a Standot látta erre leginkább esélyesnek, második helyen a Babel végzett. Egy voksot kapott a Magyarországon elsőként Michelin-csillagot szerző Costes.
Tippünk: a Babel szerez egy újabb csillagot.
Egységes a vendéglátós szakma a tekintetben, hogy Magyarország egyelőre nem érett arra, hogy bármelyik étterme is három csillagot érdemeljen ki, kivétel nélkül ezt vallotta minden szakember.
Tippünk: nem lesz három csillagot kiérdemlő étterem.
Arra a kérdésünkre, hogy elveszíti-e valamelyik vendéglátóhely a már megszerzett csillagát, optimistán néztek a közeli jövőbe a megkérdezettek, szinte mindenki úgy találta, minden éttermünk megőrzi korábban kiérdemelt csillagát. Csupán hárman vélekedtek úgy, hogy lesz csillaghullás, érdekes, hogy két szakember – bár egy helyen dolgoznak – egymástól függetlenül gondolkodott ekképp. Egyikük a helyet is megnevezte, szerinte az Onyx hullajt majd el egy csillagot a kettőből. Arra is csak egy szakember gondolt, hogy egycsillagos hely kerül ki az elit társaságból, a tipp szerint e szomorúság a Costes Downtownra vár. Reméljük egyiküknek sem lesz igaza!
Michelin-csillagos éttermek Magyarországon:
2010: Costes
2011: Costes, Onyx
2012: Costes, Onyx
2013: Costes, Onyx
2014: Costes, Onyx, Borkonyha
2015: Costes, Onyx, Borkonyha, Tanti
2016: Costes, Onyx, Borkonyha, Tanti, Costes Downtown
2017: Costes, Onyx, Borkonyha, Costes Downtown
2018: 2*: Onyx; 1*: Costes, Borkonyha, Costes Downtown
2019: 2*: Onyx; 1*: Costes, Borkonyha, Costes Downtown, Babel, Stand
A maga kategóriájában jó ár-érték arányt produkáló helyeket listázza Bib Gourmand minősítés. Ezt illetően szinte egységesen úgy vélekedett a szakma, hogy lesz új, e címmel kitüntetett étterem Budapesten. Érdekesség, hogy legtöbben a sokak által Michelin-csillagra is esélyes Saltot sorolták e kategóriába, mellette szavazatokat kapott még a Félix, a Laurel, az Aum és a Société.
Csupán egy szakember tartotta úgy, hogy valaki kiesik a jelenlegi bibes helyek (Stand25, Fricska, Petrus) alkotta trióból. Ez egyébként nem volna meglepetés, a múltban is előfordult már párszor, hogy egy vendéglátóhely elveszítette e kitüntetését (lásd alábbi táblázatunkat).
Tippünk: az Aum és a Société szerezhet Bib Gourmand minősítést.
Bib Gourmand minősétek Magyarországon:
2010: 21, Arcade Bistro, Csalogány 26, Bock Bisztró
2011: 21, Arcade Bistro, Csalogány 26, Bock Bisztró
2012: Arcade Bistro, Csalogány 26, Bock Bisztró, Vár: a Speiz
2013: Arcade Bistro, Csalogány 26, Bock Bisztró, Vár: a Speiz
2014: Csalogány 26, Déryné Bisztró
2015: Déryné Bisztró, Laci! Konyha!
2016: Laci! Konyha!, Petrus
2017: Laci! Konyha!, Petrus, Fricska
2018: Stand25, Fricska, Petrus
2019: Stand25, Fricska, Petrus
Furcsa, hogy senki nem gondolkodott vidéki éttermekben, még a vidéken dolgozó szakemberek sem. Idén is rákérdeztünk, hallottak-e arról, hogy a vidéki éttermeket is felkeresték volna az inspektorok, ám azt a választ kaptuk, hogy egyelőre csupán „térképészek” járják az országot, akik felkutatják a számba jöhet helyeket. Mi mindenképpen Tatára, a Platánba irányítanánk jövőre az ítészeket.