Skip to main content

„Kapj rá” – halfogyasztást népszerűsítő kampány indul

| Gourmet Riporter | Terülj, terülj!

Amíg Európa polgárai átlagban huszonkét kilogramm halat fogyasztanak évente, addig Magyarországon csupán a negyedét – hangzott el a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Váráson. Az állam ezért a tenyésztés és a feldolgozás mellett támogatja és népszerűsíti a halfogyasztást, hamarosan pedig kampányt indítanak azért, hogy a fiatalok is megismerjék a halgasztronómiát. 

 

Növekedik a halfogyasztás Magyarországon, de még mindig elmarad az európai átlagtól – mondta a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Váráson Mihalics Vivien, a Miniszterelnökség Halászati Alapok osztályvezetője. Ezt azt jelenti, hogy míg a földrészen átlagosan 22 kilogramm halat fogyasztanak évente, addig idehaza alig hat kilogrammot.

Elmondta, a legfontosabb feladat, hogy a fiatalokkal megismertessék a magyar halakat, a halfogyasztás kultúráját. – A hal finom, könnyen elkészthető és egészséges táplálék. Ezért az állam az uniós források segítségével támogatja a tenyésztést, a feldolgozást és a fogyasztás népszerűsítését egyaránt – mutatott rá Mihalics Vivien.

hal 02

Kiss András, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese ehhez hozzátette: hét éven át tartó belföldi fogyasztói kampányt indítanak, „Kapj rá” címmel, amelynek keretében igyekeznek minél változatosabb eszközökkel propagálni a halfogyasztást. A lényeg, mondta, hogy halat enni „trendi” legyen, ezért például az eszközök közül nem hagyhatják ki az okostelefonokra írt applikációkat, és igyekeznek meglovagolni a food truck stílus népszerűségét.

– A hasonló eszközök nélkül ugyanis nehéz megszólítani a 25 év alatti korosztályt, márpedig e nemzedék nélkül nem érhetjük el a közép-kelet-európai átlagfogyasztást sem, amely 10 kilogramm halat jelent évente – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy jelenleg vidéken, illetve az idősebb generációk körében népszerű a halfogyasztás kultúrája.

– Talán mi vagyunk az egyetlen ágazata a mezőgazdaságnak, amelynek nem csökkent a „termőterülete”, a rendszerváltás kori 24 ezer hektár még nőtt is ezerrel – mondta Lévai Ferenc, a halfogyasztás nagykövete, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. A szakember rámutatott: ki kell használni az ebben rejlő erőt és lehetőséget, a legfontosabb szerinte is a gyermekek megszólítása. Ezért például a kiállításon gyereksarokkal várják a családokat, ahol játékos formában ismertetik meg a legkisebbeket a különböző halfajokkal, így elérhető, hogy felnőve se idegenkedjenek a haltól, mint ételtől.

Az OMÉK-on a BNV „A” pavilonjában hazai halakból készült ételek elkészítését nézhetik és kóstolhatják meg a látogatók. A halételek kedvelői, valamint az újdonságok, egészséges étkezés iránt nyitottak a kiállítás öt napja alatt a pavilon közepén felállított hatalmas akvárium melletti látványkonyhánál halas ételkülönlegességek elkésztését tekinthetik meg, amelyeket a szerencsések meg is kóstolhatnak. 

hal 03

A kiállítók célja, hogy széles körben megismertessék azokat a halkészítési technikákat, amelyekkel a hétköznapokban is egyszerű, ízletes halételeket lehet készíteni. A OMÉK első napján Nyíri Szása, az Arany Kaviár tulajdonosa főzött fogasfilét, először édesburgonyával, és turbolyás kucsmagombával, majd hagymás meleg babsalátával és folyami rákkal, végül, fűszeres bundában sütve gyömbére zöldségekkel.

Címkefelhő