10 éves lett az Onyx
Egy évtizede nyitott meg az Onyx Budapest szívében, amely tíz év alatt Michelin-csillaggal, öt Gault&Millau első helyezéssel, három Dining Guide Év étterme-díjjal gazdagodott, a TripAdvisorvendégei pedig az év legjobb budapesti fine dining éttermének választották 2016-ban.
Elsőrangú, világszínvonalú helyet szerettünk volna létrehozni, amely utat mutat a magyar gasztronómiában – mondta Pintér Katalin, tulajdonos-ügyvezető az étterem születésnapján rendezett ünnepi fogadáson. – A magyar konyha alapjaira építünk, ez meghatározó valamennyi fogásunk esetében. Mindezt más nemzetek konyhájának jellegzetességeivel, ízeivel és technológiáival ötvözzük, amiből egyedi, de mégis az Onyx-ra jellemző végeredmény jön létre – tette hozzá.
A koncepciót a kezdetektől fogva díjazták a vendégek, 2011-től pedig már a szakma is: ekkor kapta meg az étterem a Michelin-csillagot. Ez volt az a fordulópont, amikor még több vendég érkezett, a további díjaknak köszönhetően az Onyx nyereségessé vált. A minőséghez töretlenül ragaszkodnak, aminek feltétele a műhelymunka. A jövőre vonatkozóan az egyik legfontosabb célkitűzése az Onyx-nak, hogy még nagyobb arányban használhasson helyi termelőktől érkező friss, szezonális alapanyagokat. Ebben egy Vas megyei saját csirkefarmnak is komoly szerepet szánnak.