Sokan, sokszor leírták már, hogy Ausztriában mennyire komolyan veszik a vendéglátást. A közelmúltban stábunk is körbetesztelte random Salzburg és Felső-Ausztria tartományok néhány vendéglőjét, a konklúzió a sógorokra nézve pozitív, mi pedig újra csak keseregtünk egy picit a honi vendéglátás lemaradásán. Ízek, szokások, minőség, figyelem, precizitás – csokorba gyűjtöttük tapasztalatainkat.

Az egyik étterem, amelyben jártunk, az A10-es autópályához közel Pfarrwerfenben, nem messze a Hohenwerfen vártól található. Az 1706-ban alapított Landgasthof Reitsamerhof megérkezésünkkor szinte teljesen tele volt, alig akadt szabad asztal a több kisebb, nagyobb teremmel, kerthelyiséggel rendelkező vendéglőben, ahol a szakácsok, pincérek mellett a tulajdonos is tevékenyen részt vett a munkában.

A némettel nehezebben boldogulókat angol nyelvű étlap segíti a választásban. Az étlap elején feltüntetik, hogy a húsokat, vadat, halat, a tejtermékeket, a tojást, a sajtokat, mely helyi vagy környékbéli termelőtől szerzik be. Tegyük a szívünkre a kezünket: hol láttunk Magyarországon egy út menti csárdában hasonlót? Míg várakoztunk rendelésünkre, gusztáltuk a szédületes tempóban cikázó pincérek kezén a tányérokat – az ételek küllemre, illatra is nagyon rendben lévőnek tűntek. Szerencsére nemcsak tűntek.

Májgombóclevest (Salzburger Leberknödel) rendeltünk, ami alatt Ausztriában teljesen mást értenek, mint idehaza. A zamatos erőlevesben ugyanis egy – nem túlzás – hatalmas gombóc érkezett, akkora, hogy aki nem annyira éhes, talán már ezzel jól lakhatna. A gombóc ugyanis nem csupán egy jól eldolgozott massza, a helyi szokás szerint meghagytak benne szép nagy darabokat is az összetevőkből. Zsenge snidlinggel megszórva tálalták.

Második fogásként egyikünk Wiener Schnitzelt rendelt, ami, mondhatnánk, nem olyan nagy különlegesség, ám nem érdemes lebecsülni az autentikus rántott húst. Elkészítése ugyanis ugyanúgy hozzáértést igényel, mint bármely más ételé, a jó minőségű alapanyagról már nem is beszélve. Ráadásul a Reitsamerhofban nemcsak a szokásos rósejbni jár mellé, hanem egy nagy adag friss saláta, káposztával, paradicsommal, fejes salátával, rukkolával, kukoricával, uborkával, és az echte krumpli salátával.

A másik étel hagymás sült marhahús pinzgaui fiatal szarvasmarhából (Zwiebelrostbraten vom Pinzgauer Jungrind), amelyhez párolt sült hagymás mártást kínáltak, a húst pirított hagymával borították. Köretnek vajas tagliollini tészta, főtt burgonya és vegyes saláta érkezett a tányéron. A marha nem csak papíron volt fiatal: olyan omlós, ízes, hogy még most is itt érzem a számban az ízét. Külön kell szólni a tésztáról, amely alatt frissen gyúrt házi tésztát kell érteni, így természetesen íze is egészen más, mintha egy zacskó száraz tésztát hirtelen kifőznének.

És még egy, talán nem is apróság: a felszolgálók csuklójukon egy órához hasonlító szerkezetet viseltek, amelyen a szakács jelzi számukra, amint elkészül egy-egy rendelés. Így ha rezeg a kis adóvevő, máris szervírozhatják az ételt, nehogy a vendéget bármiféle károsodás érje. És egy bónusz: mivel az étterem egy panzió földszintjén található, hatalmas kerttel rendelkezik, ahol a lurkókat kis játszótér is várja.

A másik étterem, ahol kétszer is megfordultunk, a Wolfgangsee partján fekvő Sankt Gilgenben található, nem messze a parttól. Az ékszerdoboz városka centrumában álló Hotel-Gasthof Kendler két utcára kiülős résszel, valamint hatalmas teremmel várja az éhes turistákat (is). Itt először sült sertéstarját (az étlapon jelölik, hogy a „nyak” Schopf-tól érkezett) rendeltünk, amit párolt savanyú káposztával és szalvétagombóccal tálaltak. A két termetes szelet hús finom szaftban úszott, a káposzta kellően sós és savanyú, enyhén ropogott, a szalvétagombóc pedig akkora, hogy egy gyermek bizonyára jóllakna vele.

A finom étel, a gyors és kedves kiszolgálás után úgy döntünk, ide még visszatérünk, amire két nappal később kerítettünk sort. Ekkor Kendlers Pfannét, szaftos sertés szűzérméket kértünk, amelyet egybesütött sajtos nokedlivel tálaltak, a húsok alatt fűszervaj bújt meg, tetejüket pirított hagymakarikák borították, és egy nagy adag friss saláta is jár az étel mellé. Aki arra jár, e fogást ki ne hagyja!

A tésztát fémserpenyőben (a pfanne serpenyőt jelent) szervírozzák, alá fa alátétet helyeznek, egy külön tányérra a vendég magának porciózhatja ki folyamatosan az adagokat, húst, köretet, salátát. Az errefelé alap, hogy a hús friss, finom, na de a nokedli! Teteje barna, teljesen egybesült a tészta a karakteres helyi sajttal, csak a körettel önmagában el lehetne telni. Fenomenális vacsora volt ez is, és ne feledjük: nem Michelin-csillagos helyekre ültünk be, hanem olyan vendéglőkbe, amelyből Ausztriában – talán melléfogás nélkül állítható – több ezer is akad.