Nem eszik nyulat, de imádja a pacalt. Szereti ötvözni a különböző konyhákat, ha rajta múlna, a halászlevet is shitake gombával kínálná. Büszke a karrierjére, a közelmúltban megjelent szakácskönyvére, miközben nem tartja magát kiemelkedő szakácsnak. Li Mengyi a Konyhafőnökben feltűnt, és a Street Kitchenben kiteljesedett, mindig mosolygós gasztronómiai véleményorientáló magazinunknak beszélt először egy titkos tervéről.

– Az élet számos területén kipróbálta már magát, Angliában építészdiplomát szerzett, vezette a kínai és a délkelet-ázsiai Magyar Nemzeti Kereskedőházat, van saját vállalkozása. Mire a legbüszkébb?

– A professzionális karrieremre, arra, hogy a saját magam ura lehetek.

– Ez esetben adódik a kérdés: tulajdonképpen mi sodorta a főzés, azon belül is a Konyhafőnök műsorban való szereplés felé?

– Éppen szülés után voltam, kicsit nehezebb időszakot éltem meg, a Konyhafőnökre úgy tekintettem: szükségem van egy kis kikapcsolódásra, új impulzusokra. Meglepődtem, hogy eljutottam a döntőig, de még a finálé után sem gondoltam, hogy később a főzéssel fogok foglalkozni. Fördős Zé azonban „lecsapott” rám: a top öt szereplőt meghívta a Street Kitchen (SK) stúdiójába egy tesztfőzésre. Úgy álltam neki, hogy ez egy jó buli lesz, igyekeztem laza lenni, és jól is sikerült a próbafelvétel. A mért nézettség alapján felajánlottak egy álláslehetőséget.– Az SK-ban milyen tapasztalatokat gyűjtött?

– Nagyon jólesett, hogy a nézők nyitottan álltak ahhoz, amilyen vagyok, amit nyújtani tudok. A kommentekben is sokan dicsértek, és nem kérdezték meg: miért nem főzöl inkább kutyát. Kicsit tartottam a rasszista megjegyzésektől.

– Ha már itt tartunk: fogyasztanak a kínaiak kutyát?

– Az ország egyes részein igen, ahogy Dél-Koreában és Kazahsztánban is, de csak az erre a célra tenyésztett fajtát. Az állatokat ugyanúgy tartják, mint más haszonállatokat, a házi kedvencet viszont soha nem vágják le. Pekingben van egy étterem, ahol felszolgálnak kutyahúst, de személy szerint soha nem ennék, ahogy galambot, lovat vagy nyulat sem.– Miért?

– Mert cukik! De ezt már a nyugati énem mondatja velem…

– Összehasonlítva a nyugati gasztronómiával, miben más még a kínai konyha?

– Mindenféle belsőséget megeszünk. Nem pazarlunk. Számomra a pirított vastagbél, a pacal vagy a disznófül a legkülönlegesebb csemege. A nemrég megjelent Ázsiai kaják című könyvemben van is disznófülsaláta.

– Jó, hogy szóba hozta! Mi hívta életre a szakácskönyvet?

– Az SK ajánlotta fel, hogy készítsünk egy magyar nyelvű, több ázsiai országot bemutató receptgyűjteményt. Szorgalmas voltam, mindig időben adtam le a recepteket, kellő időben megjelentem a forgatásokon, látták, hogy lehet rám számítani. Ha csinálunk valamit, csináljuk komolyan, ne vegyük félvállról, ez az elvem! Talán ennek köszönhetek minden sikert az életemben, így a könyvet is.– Létező receptek találhatók az Ázsiai kajákban, az összegyűjtött ételeket átformálta, esetleg saját ötletek?

– Tizenegy ország receptjei találhatók meg a könyvben, persze, vannak saját kreációk, amit ismertem korábbról. Akad azonban olyan Fülöp-szigeteki recept, amit fordítóprogrammal lefordítottam és összehasonlítottam az angolul elérhető verziójával, autentikus-e. Hozzávalók tekintetében sok esetben alternatívákat kellett keresnem, hogy a nehezen vagy nem beszerezhető alapanyagokat ki tudják váltani az otthoni szakácsok. Nagyon hálás vagyok az SK-nak, hogy a hátteret biztosította, rengetegen segítettek a food style-ban, a lefőzésben, a grafikában, a fotózásban, a szöveggondozásban.

– Hány országban járt eddig?

– Negyvennégyben, van hozzá külön appom, szeretem nézegetni. Az a célom, hogy járjak több országban, mint ahány éves vagyok.

– Hová vágyik, ahol még nem járt?

– Afrikában még nem voltam. Vágyom megnézni a vadont, a szavannát, mert nagyon szeretem az állatokat. Nem jártam Közép- és Dél-Amerikában sem, Mexikóba szívesen elutaznék, nagyon szép búvárhelyekkel rendelkezik az ország.– Melyik régiót kedveli leginkább?

– Délkelet-Ázsiát, szeretem a meleget, a párát, Thaiföld tengerparti részét, és Malajziát. Utóbbinak lebilincselő az élővilága.

– A sok utazásból fakad, hogy szereti fuzionálni a különböző konyhákat?

– Nem, belülről jön. Az identitás kérdése van, amikor előny, ez az az eset. Ez a részem nagyon magyar. Az „identitászavarom” az ételekben is megnyilvánul. Egyébként sem lehet egy-egy ételt egy országnak tulajdonítani, mert előzményei, változatai máshol is megtalálhatók. Például: ki főzte az első pálinkát?– Jó a példa. Egyébként mi a kedvenc magyar étele?

– Régen a rakott krumplit mondtam volna, de újabban a pacalpörkölt, ha van az étlapon, mindig azt rendelek. Szeretem a halászlét is.

– Hogyan készítené a halászlét, ha azt kérném, avassa ázsiaivá?

– A levét leszűrném, és rament készítenék belőle, több zöldséget tennék bele, valamint shitake gombát, Pak Choit. A harcsát megtartanám, a pontyot viszont kizárnám, mert nagyon szálkás. Egyébként a Gourmet Riporternek árulom el először: elkezdtem recepteket összeírni, mert szeretnék lakáséttermet nyitni.– Hová foglalhatunk?

– Terveim szerint a szüleim házában, Etyeken lenne az étterem, jövő évben nyitnék. A kertben mindenesetre hagytam egy kis helyet nyári konyhának. Legfeljebb nyolc vendéget fogadnék. Sokan hiányolják a házias kínai ételeket, nekik kedvezek majd: terveim szerint tartok kerti wokozást, szezonális, fuzionális, hot pot esteket.

– Nem csak szorgalmas, de mindig mosolyog is. Semmivel nem lehet kihozni a sodrából?

– Dehogynem, ha fáradt vagyok, ha hisztis a gyerek, szóval nem minden papsajt. Persze, a közösségi médiában nem osztom meg, ha gondom van, az nem tartozik a rajongókra. Rájöttem például, hogy a hosszú, szürke teleket nem szeretem. Olykor az is zavar, hogy míg Angliában pozitívak, nyitottak az emberek, Magyarországon sok a problémát látó, kevesebb a megoldást kereső ember. Ehhez hozzá kellett szoknom. Az a hitvallásom, hogy minden sikerülhet, csak meg kell próbálni. Mindig igyekszem egy helyzetből kihozni a maximumot. Azt gondolom, úgy kell élni, hogy ha hirtelen beüt a világvége, semmit ne sajnáljunk.– Az SK-hoz való csatlakozás után, hogyan alakult az élete?

– Addig csak privát voltam jelen a közösségi médiában, azóta létrehoztam különböző közszereplős csatornákat is.

– Szereti a népszerűséget?

– Határozottan. Ki nem szereti, ha szeretik?

– Vágyott rá?

– Eleinte komfortzónán kívülinek éreztem, nem vagyok az az állandóan szelfizős típus. Nem voltam elég magabiztos, hiszen egy állami igazgatói posztról nem egyszerű átzsilipelni gasztroszereplővé.– Hogy fér meg a kettő egymás mellett? És felmerül az is: nem tartja-e visszalépésnek a gasztroszereplést?

– Ezen sokat gondolkodtam én is. Ha csupán influenszernek tartanám magam, azt önmagamra nézve degradálónak érezném. Aki jobban megismer, elolvassa a posztjaimat, az felfedezheti azt az egyensúlyt, amire törekszem, hogy jól érezzem magam mindkét szerepben, hiszen a vállalkozásomat, a másik énemet sem adtam fel. Az identitás kérdése végigkísérte az életem: Pekingből Tatára költöztünk, az iskolában egyedül voltam ázsiai a sok európai között, és a jelenlegi életmben is tetten érhető a dilemma. Mi vagyok? Influenszer? Vagy gasztroblogger? Üzletasszony? Háziasszony? Ha elengedem a kérdést, és nem kategorizálok, akkor könnyebb a helyzetem. Miért kellene csak egy területen, vagy ágazatban érvényesülnie valakinek? Szerintem két kategória létezik: a szakembereké, akik egy valamiben jók, és a generalista talentumoké, akik mindenhez érteknek kicsit. Magamat ez utóbbi kategóriába sorolom.

– Nem hinném, hogy nem ért a főzéshez.

– Nem vagyok kiváló szakács, ha étteremben kellene dolgoznom, elvesznék. Annyira vagyok jó szakács, mint egy jól főző anyuka. A tudásom azért tűnik ki a mostani környezetemben, mert egyedi.– Akkor még is tud valamit, amit más nem.

– Kínában nem sok sót ennék meg.

– Valószínűleg Kínában a csirkepörköltfőző tudásával tűnne ki.

– Ez igaz. Kovászoskenyeret sütni, uborkát savanyítani sem sokan tudnak Kínában. Egyébként is szeretek az életben mindent kipróbálni: korábban voltam pénztáros, pincérnő, pékségben eladó, van építész és business diplomám. Így kerek az élet.– Hogyan definiálni a jelenlegi státuszát? Véleményorientáló?

– Ezen még nem gondolkodtam, de tetszik a javaslat.

– Mit szeret a gasztronómiában a legjobban? Otthon főzni, a kamera előtt főzni, vagy kóstolni?

– Itthon főzni, kóstolni, stúdióban főzni a sorrend. Itthon az a jó, hogy csak akkor főzök, amikor van időm, utána persze, várom, milyen reakciót váltok ki. A gyerekek és a vállalkozásom mellett jelenleg kevés időm jut a szeretetfőzésre. A kóstolás azért fontos számomra, mert egy ország kultúrája nagyban a gasztronómián keresztül ismerhető meg. Ha külföldön járok, sokszor múzeum helyett is étterembe megyek. Szeretek jókat enni.

Fotó: Jókuti Fruzsina