Pár évtizede még a legtöbb este is nyitva tartó étteremben, bárban találkozhattunk zenészekkel, akik a vendégek jó hangulatáról gondoskodtak. Ma már nagyítóval kell keresni az olyan helyeket, ahol élő muzsikával találkozhatunk, pedig – amint az írásunkból mindjárt kiderül – a különleges atmoszféra a fogyasztásra is jó hatással van. Riportsorozatunk első részében annak jártunk utána, hová tűnt az éttermi, kávéházi cigányzene, a folytatásban a bárzenészek világába kalauzoljuk el olvasóinkat Gazsi Norbert segítségével.

Gazsi Norbert, a belvárosi Ikon Piano Bar & Bistro zongoristája zenész családból származik, 5 éves kora óta foglalkozik muzsikával, ami nem véletlen, hiszen édesapja cimbalmos volt, két nagyapja ugyancsak zenélt, egyikük cimbalmon játszott, a másik szaxofonon. Tanulmányait a Nap utcai zeneiskolában kezdte, először hegedű szakon, majd karácsonyra kapott egy zongorát, ami rabul ejtetette. Át is iratkozott zongora szakra, Szilágyi Katalinnál kezdett a billentyűs hangszerrel ismerkedni.Olyan jól ment számára a játék, hogy kettesével lépte szinteket, majd felvételizett a Bartók Béla Konzervatóriumba klasszikus szakra. Két évvel később a „Konziban” elindult a dzsessz tanszék, amihez Norbert is csatlakozott, ott Márkus Tibor és Révész Richárd csiszolta tudását.

A sors hamar a vendéglátós muzsika irányába terelte: anyai nagybátyja prímásként dolgozott a budai Búsuló juhászban, s amikor stílusváltás történt az étteremben, vagyis az addigi cigányzenekart hegedű-zongora duó váltotta, Norbert rokona a Váradi Roma Café zongoristájával, Berki Artúrral kezdett játszani.Nagybátyja tanácsára Norbert elkezdte a – klasszikus és dzsessz dalok mellett – a vendéglátós repertoárt is elsajátítani, hogy alkalomadtán beugorhasson a gyakran turnézó Berki Artúr helyére. Így lett Norbert már 16 évesen „repülő”, azaz helyettesítő zenész. Később már 3–4 alkalommal is bejárt hetente az étterembe, ami elmondása szerint rendkívül értékes tapasztalatszerzést jelentett számára, mert hegedűst kísérni szerinte külön tudomány. Amikor 18 évesen befejezte tanulmányait, kihasználva egy lehetőséget, tengerjáró hajóra szerződött, ahol duóban, trióban játszott több éven át magyar zenészekkel.Miután hazatért, Berki Artúr több helyre is beajánlotta tehetséges pártfogoltját, vasárnaponként a Dérynében zongorázott, majd a Komédiás kávéházban, a New York Caféban és a Firkász étteremben hallgathatta muzsikáját a közönség. A felsorolt vendéglátóhelyeken háttérzenét biztosított egy hegedűssel a vacsora mellé, persze, előfordult, hogy az est végére megénekeltette a vendégeket.

Az Ikon bárba különös módon került. Az egyik este étteremben játszott, amikor meghallgatta a szakma koronázatlan királya, Fűzy Gábor. Az élő legenda elmosolyodott, amikor Norbert az „öreg” saját dalát, az Ez történt Lellén című számot játszotta. , Fűzy Gábor az est végén elismerően értékelte Norbert teljesíményét, és megígérte: más pályára állítja a fiatal zenészt.Két héttel később telefonon kereste a bárzene koronázatlan királya azzal, hogy egy újonnan nyíló hely zongoristát keres, és ő Norbertet ajánlotta. Azóta is ápolják a kapcsolatot, gyakran beszélgetnek, Fűzy Gábor sok tanácsot ad Norbertnak.

A zongorista kitér rá: sokan nem tekintik szakmának az úgynevezett „vendéglátózást”. „Számos muzsikus, aki klasszikus vagy dzsessz tanszéken diplomázik, és valamilyen oknál fogva nem tud érvényesülni saját közegében, úgy gondolja, amíg nem talál „rendes” munkát, elmegy vendéglátózni” – mondja Norbert. Sokan ujjukat eltartva teszik ezt, mert úgy vélik, ez a muzsikálás legalsóbb szintje. „Pedig erről szó sincs! Vannak szabályok, és hatalmas repertoárt kell elsajátítani, meg kell tanulni figyelni a vendégre, kicsit a lelkébe is férkőzni” – sorolja Norbert, mennyi mindenre szükséges figyelnie egy bárzenésznek. Ő sem ül a babérjain: mai napig havonta 20–30 dalt tanul meg a Youtube-ról. Norbert azok táborát erősíti, akik vallják, a bárzenélés igenis külön szakma, amit szerinte az utóbbi évtizedekben Ökrös Ottó fejlesztett tökélyre.Izgalmas játékra invitálom: megkérem, fürkésszen, mintha egy éppen érkező vendég lennék, kíváncsivá vagyok, mit olvas le rólam, kitalálja-e, milyen zenét kedvelhetek. Elmondja, ez ennél azért bonyolultabb, a megismerés egy folyamatos monitoring eredménye. „Elkezdem játszani például a Köszönöm, hogy imádott örökzöldet, és figyelem a reakcióját, majd játszom egy Máté Péter vagy Balázs Fecó számot, nézem, azokra miként reagál, felveszi-e velem a szemkontaktust, elmosolyodik-e, ezekből a jelekből tudok elindulni, milyen stílust kedvelhet” – magyarázza a zenész.
Elmondja azt is: mindig halkan kezd játszani, szavaival élve ilyenkor puhatolózik, igyekszik elcsípni egy-egy szófoszlányt az asztaloknál folyó beszélgetésekből, reagál arra, ha egy dalról vagy a zenéről esik szó.Norbert felépíti az estét: este nyolckor nem játszik még „mulatós” dalokat, helyette visszafogottan, lágyabb zenékkel operál, a tempósabb dalokat az este későbbi szakaszában játssza, amikor már oldottabb a hangulat. A csúcs akár több órán át is tarthat, amikor énekelve táncolnak a vendégei.

Két vendégtípust különböztet meg: az egyik kora este vacsorázik, diszkréten fogyaszt alkoholt, beszélget, majd éjféltájban kezd táncolni. A másik este 23 óra körül érkezik – sokszor egy másik vendéglátóhelyről, esetleg színházból – akit már nem kell annyira tűzbe hozni, olyan hangulatban jön, hogy „lehet vele dolgozni”. Gazsi Norbertnek nincs kedvenc stílusa, mindent stílust szeret játszani, persze, amikor techno zenét kért tőle egy társaság, arra nemet kellett mondania. A szalonspicces vendégeknek illedelmesen elmagyarázta, hogy a stílus kimaradt az életéből, de minden mást nagyon szívesen játszik. A zongorista szerint nagyon fontos a megfelelő kommunikáció. „Ami a bárban történik, az a bárban marad, mint a pszichológusnál” – mosolyog hamiskásan.Az Ikonban harminc éves kor fölötti a törzsközönség. Ennek az az oka, hogy a fiatalabb generációk már alig találkoztak élő zenével, gyermekkorukban úgy szocializálódtak, hogy nem láttak soha zenészt vendéglátóhelyen. „Nagyapám gyakran emlegeti, hogy amikor végzett az étteremben, és végigment a körúton, sorban szűrődött ki a zene a vendéglátóhelyekről, akár reggelig is lehetett mulatni, mert minden sarkon volt egy zenés hely” – idézi fel a zongorista. Az akkori zongora, bőgő, dob, szaxofon, ének felállás mára teljesen eltűnt, a zongorista szerint nincs rá igény, pedig zenész akadna. Ismer több muzsikust, aki biztonsági őr vagy ételfutár lett, miközben rengeteget tanult. „Nem fair a jelenlegi helyzet azokkal szemben, akik az életüket tették fel a zenére, valójában elég szomorú” – állapítja meg Gazsi Norbert.Körbesétálunk az Ikonban, az egyik helyiség falán a hatvanas, hetvenes évek nagy zenészeinek, énekeseinek fényképei láthatók. A Szűcs Judit, Szécsi Pál, Máté Péter, Korda György vagy Horváth Charlie által fémjelzett évtizedek Norberthez is közel állnak, fiatal kora ellenére azt vallja: azokban az évtizedekben magasabb minőséget képviselt a (tánc)zene. Az akkori dalokat komplexebbnek tartja a mai kor irányzatainál, utóbbiakat túl egyszerűnek véli. A jelenlegi trendekben születő dalokat szembeállítja Balázs Fecó Évszakok című örökzöldjével, ami szerinte húsz év múlva ugyanolyan sláger lesz, mint amikor a dal megszületett, vagy mint ma. „Az egyszerű, tömeggyártású „slágerek” jelentős részére két évtized múltán senki nem fog emlékezni” – szögezi le.

Gazsi Norbert megállapítja: manapság ha egy étteremben vagy bárban élő zenével találkozik a vendég, egyfajta exkluzivitást biztosít a helynek, pedig szerinte, ha valaki igazán meg akarja adni a módját annak, hogy méltó környezetben költse el vacsoráját párjával, ahhoz illik a szép háttérzene. Ehhez képest Budaesten alig pár helyen szól zene minden este. Manapság a legtöbben gyorsan túlesnek a vacsorán, nem töltik meg igazán tartalommal, véli. Ebben némiképp ludas a covid is, teszi hozzá a zenész, mert sokakat rászoktatott az ételrendelésre.

Gazsi Norbertnek meggyőződése, hogy az élő zene emeli egy vendéglátóhely ázsióját, és éppen ezért a bevételhez is hozzátesz. A megnyugtató, kellemes muzsikát, ismert dalokat hallva a vendég otthonosan érzi magát, a vacsora végeztével nem kéri azonnal a számlát, hanem megiszik még egy-két italt, kellemesen elbeszélget párjával, barátjával, üzleti partnerével. Gyakori, hogy zárásig maradnak a vendégek.Persze, fűzi hozzá a bárzenész, azért egyáltalán nem mindegy, ki játszik egy helyen. Szerinte nem hatásos a túl sok improvizáció, hiszen úgy nem ismerik fel a vendégek az eredeti dalt. Az sem üdvös, ha valaki csak lassú dalokat játszik, mert leülteti a hangulatot. Riportunk első részében már szóba került az OSZK-vizsga és -kategóriák eltörlése, Norbert egyetért Kovács Károllyal abban, hogy a döntés hibás lépés volt. A rendszer biztosította a nívót: tudás, repertoár alapján kategorizálták a muzsikusokat. Igaz, a szisztémát csak úgy lehetne reaktiválni, ha a vendéglátó szakma presszionálná a döntéshozókat. Jelenleg azonban – amint azt láthattuk – erről nincs szó. (Folytatása következik)