Mozart, Wagner és egy kis forró csoki
Az Ybl6 Művészeti Térben megrendezett novemberi OpeRandi főszereplője a csokoládé volt, a keserédes finomságot muzsika „fűszerezte”. Az est során szó esett az ünnepre hangolódásról, számos érdekességet tudtunk meg az adventi és karácsonyi hagyományokról, és persze az étkezési szokásokról. Az OpeRandiról sem jöttünk el süteményrecept nélkül.
Különleges viszonyt ápol egymással az opera és a csokoládé, számos zenemű főszereplője az édesség, az OpeRandi novemberi előadása is Ginger anyó táncával kezdődött (felvételről) Csajkovszkij Diótörőjéből. De láthattunk részletet az est folyamán Mozart Cosi fan tuttéjából is, egészen pontosan azt a jelenetet, amikor Despina, a szobalány arról panaszkodik, hogy neki csak a forró csokoládé illata jut. Persze, azért mégis beletorkoskodik a gőzölgő itallal teli kancsóba.
És ha már forró csoki: az angol barokk egyik kiemelkedő alakjáról, Henry Purcellről (1659-1695) több legenda is ránk maradt. Purcell nemcsak kiváló zeneszerző volt, hanem szoros viszony fűzte a csokoládéhoz. Hatalmas forrócsokoládé-rajongó volt, az italt a kávéházak mintájára működő londoni csokoládéházakban fogyasztotta el. A legenda szerint csokoládémérgezésben hunyt el, ám ennél vélhetően prózaibb ok miatt hagyta el idejekorán az árnyékvilágot: későn ért haza, felesége megharagudott rá, nem engedte be a házba, Purcell pedig megfázott és tüdőgyulladást kapott.
Bátor Anna Daniela szerkesztő-házigazda és vendégei, Bretzné Fodor Bernadett, a Cocó7 Csokoládéműhely megálmodója és Bretz Gábor operaénekes feltárták az opera és a csokoládé közti „kulisszatitkokat” is, szó volt például a kakaóbab pörköléséről, a bonbon készítéséről. Sőt, a házaspár hozott magával egy kisebb pörkölőt, amivel el is készítettek egy adag babot. Lassan friss brownie illat töltötte meg a termet. Közben elmondták, hogy a bonbonos vállalkozás saját adventi kalendáriummal jelentkezett idén, amelynek ablakai karácsonyi ízesítésű, szegfűszeges, fahéjas, diós, mogyorós, narancsos ízesítésű finomságokat rejtenek.
Bátor Anna Daniela, Bretz Gábor, Bretzné Fodor Bernadett, Dyekiss Virág (b-j)
Dyekiss Virág néprajzkutató a különböző régiók és népek hagyományairól mesélt. Kiderült például, hogy csak a 19. század első felében készült az első adventi koszorú, amelyen még négy fehér és húsz piros gyertya égett. Ugyanerre az időszakra datálható az első adventi kalendárium megjelenése is. A legenda szerint egy a gyermek addig kérdezgette, mikor lesz már karácsony, míg édesanyja habcsókokat nem függesztett az ajtófélfára, hogy azzal csillapíthassa a gyermek karácsonyéhségét. Másutt krétacsíkokat töröltek le az ajtófélfáról, minden nap egyet, egészen karácsonyig. Magyarországon csak a második világháború után jelent meg nyitogatható adventi kalendárium.
Az első „karácsonyfa” még csak pár ágat jelentett, amelyek a csillárról vagy a gerendáról lógtak alá, az ágak közé diót rejtettek. Bár a katolikus templomokban régóta állítottak karácsonyfát, valójában csak az 1980-as évek óta, Szent II. János Pál pápa engedélyével vált hivatalossá is a szokás. Az oka egyszerű: először a protestánsok állítottak karácsonyfát, amelynek legrégebbi nyomai a 16. századra datálhatók). Pesten az első karácsonyfát vélhetően Brunszvik Teréz állította 1824-ben.
Kevesen tudják, hogy régen nemcsak húsvétot megelőzően tartottak böjtöt, hanem – sok egyéb alkalom mellett – karácsony előtt is. Dyekiss Virág elmondta: előfordult, hogy csak három szem búzát és három csepp vizet vettek magukhoz a böjtölők. Az adventi böjt csak a II. vatikáni zsinat (1962-1965) után szorult vissza, ugyanakkor ma sincs tiltva, aki szeretne, nyugodtan böjtölhet, ami válhat a lelki készülődés, és a természetfelettivel való kapcsolódás részévé is. A szenteste még a böjt részének számított, régen a húsos ételeket csak december 25-én szolgálták fel.
Szenteste dió, mák, alma került az asztalra. A népi hiedelem szerint a földre szórt mák véd a boszorkányok ellen, míg ha dió gurítunk a szoba sarkaiba, kiengesztelhetjük a szellemeket, ahogy az asztalon hagyott mákos patkóval is. Az almát annyifelé vágták, ahányan körbeülték az asztalt, előfordult, hogy az almacikkelyt mézbe is mártották, illetve tettek belőle az állatok vizébe is.
S hogy miért volt ilyen népszerű az alma? Egyszerűen más gyümölcsöt nem tudtak olyan sokáig eltartani – természetesen az aszalványok mellett (furcsa mód az almán kívül még görögdinnyét tudták hosszabb ideig tárolni, amit külön erre a célra használt vermekbe helyeztek). Több boszorkányper vádpontja volt, ha a boszorkánynak tartott személynek még decemberben is volt szőlője.
Mikulás előestéje egyben szomorú nap is: 1791-ben e napon hunyt el a zseni zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart. A centenáriumra Paul Fürst, salzburgi cukrász elkészítette a Mozart-bonbont, a pisztáciás, nugátos csokoládégolyót. Nem is gondolt rá, hogy le kellene védetni kreálmányát, ezért hamar mások is gyártani kezdték. Később, az eredeti Mozart-bonbont golyónak nevezték át, és a mai napig gyártják a Fürst cukrászdában, évi 3 millió darabot tudnak kézzel készíteni. Az „eredeti” egyébként nem a jobban elterjedt bordó, hanem ezüstszínű csomagolásban kapaható. Hogy teljesen autentikus legyen a hangulat, Mozart Három német táncából hangzott el a Szánkázás Barcsák Ágnes (fuvola) és Hegedűs Szabolcs (zongora) előadásában.
Az adventi elcsendesedésről szólva Dyekiss Virág hangsúlyozta: meg kell teremteni, magától nem történik meg, mint egykor falun. Befelé kell fordulnunk, figyelni bensőnkre, kicsit lassítani, megalapozva a várakozás perceit. Eleink naponta egyszer étkeztek, későn virradt, korán sötétedett, a természet is segített megteremteni a lehetőséget az elmélyedésre, várakozásra. Ma, amikor egy kattintással világosságot teremthetünk, nekünk kell kicsit lassítani. Dyekiss Virág ehhez egy kis beszélgetést, nyugalmat ajánlott, mézeskaláccsal, teával.
Persze, tette hozzá, olykor a „pörgésnek”, a készülődésnek is megvan a helye, hiszen a karácsonyi süteményeket nem árt időben elkészíteni. Családjukban meghonosított szokást másoknak is ajánlja: a családok hölgy tagjai összefognak, és mindenki ad a saját karácsonyi finomságaiból a többi háziasszonynak.
S hogy milyen édességeket említett? Esetében a linzertészta vált be, amiből isler, kifli és linzer egyaránt készíthető. Nyugodtan süssük meg előbb, tanácsolta, a hűtőben ezek az édességek sokkáig elállnak. Bretzné Fodor Bernadett a bejglire esküszik, felhívta a figyelmet a minőségi alapanyagok alkalmazására, szerinte jó bejgli csak azok felhasználásával készíthető.
Férje egy egészen különleges történetet is megosztott. Egyik szerepéhez Ausztriában szilikon arcmásolatot kapott, hogy az segítse a maszkmestert, amíg átváltoztatja Bretz Gábort a szerepéhez. Az előadássorozat végén ajándékba kapta a maszkot, ami Magyarországon új életre kelt. Egy alkalommal vendéget vártak, akinek felesége a szilikon maszkot felhasználva készített csokoládéarcot, bonbonokkal körberakva. Lett nagy meglepetés, amikor az asztalra helyezte a férje arcmását csokoládéból.
Franciaországban a fatörzs terjedt el (erről EBBEN A CIKKBEN írtunk bővebben), aminek a kialakulásában ugyancsak közrejátszott egy népi hagyomány. A háziasszony szenteste már nem kelhetett fel, hogy a tyúkok a következő évben ülősek legyenek. De ki tegyen akkor a tűzre, amíg a férfiak dolgoznak? A problémát úgy oldották meg, hogy egy hatalmas fatörzset helyeztek a tűzre, ami akár több napig is táplálta a tüzet. A fatörzs később sütemény formájában maradt az ünnepkör része.
S végül ugorjunk képzeletben északra, Norvégiába, ahol Wagner Lohengrinjének állítottak emléket csokoládéból. Amikor 1911-ben Oslóban bemutatták a darabot a Nemzeti Színházban, az épület tervezőjét, Henrik Bullt felkérte a Freia édességipari vállalkozás, hogy tervezzen illő csokoládét a darab tiszteletére. A macskanyelvre hasonlító finomsághoz sajnos ma már nem juthatunk hozzá, 2019-ben megszüntették a gyártását, miután a Freiát megvette egy amerikai cég, mondta Bátor Anna Daniela.
A skandináv népek adventja egyébként jobbára nélkülözi a keresztény elemeket, mondta Dyekiss Virág, arrafelé inkább a szellemek jóindulatának kiváltása a cél karácsonyhoz közeledve. Skandináviában a december 24-től vízkeresztig tartó időszakot nevezik karácsonynak. Az ajándékot nem a Jézuska, hanem Jul Nisse (aki megtévesztésig hasonlít a Mikulásra), vagyis a karácsonyi kobold hozza. (A német gyerekek Knecht Ruprechtért, a zsákos bácsiért rajonganak, aki viszont a mi Krampuszunk megfelelője.) Szenteste tejberizst fogyasztanak, és aki megtalálja benne az elrejtett mazsolát vagy mandulát, a „karácsony királya” lesz.
A karácsonyi tematika decemberben is folytatódik az OpeRandi sorozatában, akkor a Diótörő kerül a fókuszba. A többi legyen meglepetés!
És akkor jöjjön a bevezetőben ígért karácsonyi recept, amely Dyekiss Virág Árad a fény című könyvében található, több más recepttel együtt.
A sütemény a Lussebulle, vagyis Luca macskája nevet kapta, mi talán nevezhetjük sáfrányos kalácsnak.
Hozzávalók:
• 1 kocka élesztő (vagy 7 g porélesztő)
• 1 kanál darált sáfrány
• 150 g vaj
• 5 dl tej
• 250 g túró
• 1 tojás
• 200 g cukor
• 800 g liszt
A sáfrányt alaposan összetörjük, ha van rá lehetőségünk, morzsoljuk mozsárban, ha nem áll rendelkezésre, tegyük vászonzsákba, és nyújtófával hengereljük.
A vajat felolvasztjuk, a tejet beleöntve kézmelegre hevítjük. Beletesszük az élesztőt, hagyjuk felfutni, majd belekeverjük az összes többi hozzávalót, kivéve a lisztet.
Jól beledagasztjuk a lisztet, majd fél óráig lefedve kelni hagyjuk. A tésztát újra átgyúrjuk, négy részre osztjuk, majd a negyedeket elfelezünk, aztán minden nyolcadot öt darabra. Készítsünk körülbelül 25 centiméteres kígyókat a tésztából, és tekerjük fel őket S alakban. A két végébe tegyünk egy mazsolát, és alaposan nyomjuk bele a tésztába.
Húsz-harminc perc alatt megkelesztjük a tésztát, majd a felvert tojással óvatosan megkenjük a tetejét. Vigyázzunk, hogy ne nyomjuk meg túlságosan a süteményeket. 220 Celsius fokon 8-10 percig süssük, majd a kihűléséig takarjuk le konyharuhával.
Fotó: Cocó7; Freepik; GR; Eclectichomelife.blogspot; BrKinder; Original-Mozartkugel; Orchestra of the Age of Englightenment; Electric Home and Life; Museum for univeritets – Kjetil Lenes; Yanncouvreur