
Háromnegyed órányi relax sörben
A magyarok igen kedvelik a sört, hisz évente átlagban 67 litert fogyasztunk. Most azonban már nemcsak a habzó ital kortyolgatására nyílik mód, hanem a sör alkotóelemeiben való megmártózásra is. Nincs más dolgunk, mint elnyúlni egy termálvízzel feltöltött hatalmas fakádban, s közben még felhajthatunk akár egy-két kriglivel is.
Korábban mi beszámoltunk arról, hogy külföldön, több országban is elérhető a különleges sörfürdő. Ezután nem kell már sehová utaznunk, ha ki szeretnénk próbálni a sör külsőleg ható gyógyerejét, a Széchenyi fürdőben ugyanis szintén alkalmunk nyílik egy kis sörös relaxra.
A kádakba 36 fokos termálvizet töltenek, továbbá egy kancsónyit a sör alapanyagaiból, így malátát, komlót és élesztőt, amely kiválóan hat a bőrre és a szervezetre. A víz nem lesz sörszagú, inkább kellemes gyógynövényhez hasonló illatot áraszt. Mindeközben a kád mellett elhelyezett sörcsapból magunk csapolhatunk cseh világos sört, amelynek alkoholtartalma 4 százalékos. A fürdőzés alatt annyit csapolhatunk, amennyi jólesik. Mit több, a fürdés során meglepetés-falatokkal is kínálnak bennünket; 45 perc teljes relaxáció.
A sörfürdőben hat fakád áll rendelkezésre, így egyszerre legfeljebb 12 fős csoportokat tudnak fogadni. Egy kellemes gyógynövényes fürdőben pihenni, miközben ízletes cseh söröket ihatunk – ez a tökéletes felfrissülés és gyógymód a stresszre, esetleg a másnaposságra.
S hogy miért jó „sörben” fürdeni? A sör hatóanyagainak ismerete az ókorig nyúlik vissza, Pilnius írásai nyomán derült ki, hogy már az egyiptomiak is tisztában voltak a sör bőrre gyakorolt jótékony hatásával. A habzó ital rendkívül gazdag vitaminokban, szénhidrátokban, ásványi anyagokban és nyomelemekben. Összetevői közül némelyek jótékony hatást gyakorolnak szervezetünkre, külsőleg leginkább a bőrre és a hajra.
Nem mellékes, hogy egy liter sörben nagyjából annyi antioxidáns található, mint 4-5 almában. Naponta fél liter sör a vesekő rizikójátt 40 százalékkal csökkentheti. Miután a sör alacsony alkoholtartalmú, mértékletes fogyasztása jó hatással van a szívbetegségek, az agyvérzés és a vérrögképződés elleni vérhígító kezelésekben – vélik a tudósok.
A sör a szív és keringési betegségeknél megelőző hatást fejt ki, amit különböző kutatási eredmények igazolnak. – A mértékletes, de rendszeres sörfogyasztás emeli a jó HDL koleszterint, csökkenti az ártalmas LDL koleszterint és jó hatással van a vérkeringésre – állítja dr. Wolfgang Koenig, az ulmi egyetem professzora. A mérsékelt sörfogyasztás gátolja az artériákban a véralvadék és a lerakódások kialakulását, ezáltal a szívinfarktus esélye felére csökkenhet. Stroke esetében hasonlót tapasztaltak.
És akkor nézzük meg azt is, miért egészséges, ha – mértékkel – kortyoljuk a sört! Az egyik legfontosabb alkotóelem, a komló rendkívüli hatóanyagai miatt fontos gyógynövénynek minősül, a komlótoboz 150 különböző összetevőt tartalmaz. A komló többek között nyugtató, lazító, regeneráló, fertőtlenítő hatású. Nyugtatja az irritált bőrt, feloldja, megakadályozza a reumatikus eredetű görcsöt, fájdalmat. Érzékeny bőrre is használhatjuk.
A komló tartalmaz egy sor olyan összetevőt is, amely antioxidánsként hat. A rák kialakulása – hasonlóan más betegséghez (Alzheimer, Parkinson) – oxidálási folyamatokkal van összefüggésben. Ezeknek a hatóanyagoknak a megelőzésben van fontos szerepük.
A laboratóriumokban – sok más anyag mellett – a komló és a sör hatóanyagait is megvizsgálták, milyen hatása van a rák leküzdésében. Kutatásaik során a komló keserűsavából kivont Xanthohumol vegyületet azonosították, amely minden kutatási eredménynél pozitív hatást mutatott. A bőségesen komlózott sör kivédi a vírusfertőzéseket is.
Az árpáról is tudott, hogy rendkívül jó hatással van az anyagcserére, mert felgyorsítja azt. Könnyen emészthető, erősen vízhajtó és székletlazító hatású. Az árpa gazdag B1, B2, B3, B6, és H vitaminban, valamint sok ásványi anyagot, így réz, vas, cink és magnézium tartalmaz. Néhány sörfajtában a B9 olyan nagy mennyiségben van jelen, mint 100 gramm brokkoliban, vagy fél kilogramm paradicsomban.
Fotó: thermalbeerspa.com
Grafika: MTI