• Home
  • Hírek
  • Hátrányos helyzetű gyerekekből lehetnek szakácsok

Hátrányos helyzetű gyerekekből lehetnek szakácsok

mentorpr miniA gazdaság szereplői segítséget nyújthatnak a gyermekvédelem számára – hangzott el Fehérváron, a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) gyermekvédelmi mentorprogramjának újraindítása kapcsán rendezett eseményen.

 

Fülöp Attila, szociális ügyekért felelős államtitkár a székesfehérvári 67Sigma étteremben tartott sajtótájékoztatón A SVÉT Egyesület mentorprogramja kapcsán hangsúlyozta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma üdvözöl minden olyan kezdeményezést, ami hozzájárul a hátrányos helyzetből induló gyerekek pályaorientációjához, illetve életpálya-lehetőséget, megélhetést, egzisztenciát biztosít számukra.

gour fesz 2 09

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a SVÉT mentorprogramja 2019 novemberében indult, de a koronavírus-járvány miatt egy időre félbeszakadt. A most újrakezdődő program célja a fiatalok a vendéglátás irányába terelni. Ruprecht László, az SVÉT egyesület elnöke elmondta, hogy még a járvány előtt írták ki a nemzetközi gasztronómiai iskolához is kapcsolódó pályázatot, és huszonkét fiatal jelezte csatlakozási szándékát. Májustól ismét lehet pályázni.

debrecziner gourmet 26rupi

Ruprecht László

Az egyesülethez tartozó éttermek az egész országot lefedik, ott képzik majd a fiatalokat, segítik őket abban, hogy a vendéglátó- és szállodaiparban találják meg életpályájukat – közölte Ruprecht László. Hozzátette, hogy ezzel hozzájárulhatnak az iparág utánpótlásának biztosításához is, hiszen a világjárvány miatt sok korábban vendéglátóhelyeken dolgozó változtatott pályát.

A sajtótájékoztatón részt vett még Cser-Palkovics András, Fehérvár polgármestere, Halász Norbert, a Zip's Brewhouse ügyvezetője és Lehrner Lóránt, a 67Sigma étterem tulajdonosa.

 

Via MTI
Fotó: MTI, Gourmet Riporter

 

Copyright PuzzleMedia 2017