Magyar trikolórba öltöztetett ételeket várnak
A nemzeti összetartozás a témája a Magyarország Étele 2020 szakácsversenynek. Minden nevezett fogás legfeljebb öt elemből állhat, és kötelezően tartalmaznia kell három, a magyar trikolór színeit adó alapanyagot. A kétfordulós versenyben az ételeket szakmai zsűri bírálja el.
A Magyarország Étele 2020 szakácsversenyen elvárás az ételekkel szemben, hogy egy átlagosan felszerelt konyhán, nagy mennyiségben is elkészíthetők legyenek. A nettó bekerülési alapanyagköltség adagonként legfeljebb 1000 forint lehet. Az elmúlt évekhez képest újdonság, hogy most 4 helyett 3 óra áll majd a szakácsok rendelkezésére a versenyételek elkészítésére.
A fogások legfeljebb öt elemből állhatnak, és kötelezően tartalmazniuk kell három, a magyar trikolór színeit adó alapanyagot (pirospaprikát, túrót, zöld színű zöldséget vagy zöldfűszert). A döntőben az ételeket az Alföld Porcelán Edénygyár Zrt. által készített tányéron szolgálják majd fel. Az egyedi logóval ellátott „Hungária” névre keresztelt tányér témája a szervezők szerint a magyarság történelmét és a nemzeti összetartozást jeleníti meg, annak formája pedig az ország csonkaságára utal.
A versenyre 2020. január 5-ig lehet nevezni, a részletes versenykiírás a magyarorszagetele.hu oldalon olvasható. Asztalos István, a kiíró Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke szerint a szervezet hagyományt, modernséget és furfangot keres a benevezett ételekben. Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) igazgatója a versenyt népszerűsítő sajtótájékoztatón közölte: magas színvonalú nemzeti konyha nem letézhet jó minőségű alapanyagok nélkül. A Nébih nem titkolt célja, hogy kiváló és biztonságos, etikus gondolkodással előállított élelmiszerek kerüljenek a magyar fogyasztók elé.
Fotó: Étrend