Sör és csülök minden mennyiségben
Csaknem száz különböző csapolt sört lehet megkóstolni a 17. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén, amelyet június 2. és 4. között rendeznek meg Békéscsabán.
Az idei fesztiválnak Belgium lesz a díszvendége. A belga mellett spanyol, cseh, német, angol, szlovák, továbbá magyar kézműves söröket kóstolhatnak az érdeklődők. A rendezvény megnyitóján egy harminc literes hordót emelnek ezer méter magasba egy 1950-es repülővel, majd ejtőernyősök hozzák le, és leérkezés után azonnal csapra verik.
Idén szakmai konferenciát szerveznek Kisüzemi sörök a kiskereskedelemben címmel, amelyen egyebek mellett a kisüzemi főzdék történetét, az elmúlt időszak eredményeit és a sörfőzdék adózásának kérdéseit járják körbe a szakemberek. Hanó Miklós, a város alpolgármester fontosnak nevezte a kistermelők felemelését, akik szerinte egyre inkább magas minőségben képesek termékeiket előállítani.
Az eseményen több mint 140 csapat főz majd pörköltet, az elkészült ételeket szakmai zsűri – amelynek tagja lesz mások mellett Kovács Lázár is – értékeli majd. A belépődíjas rendezvényen fellép a Csík zenekar, a Neoton Família, Majka és Curtis, az Irigy Hónaljmirigy, az Apostol, Nótár Mary, Caramel, a Punnany Massif és a Saragossa Band is.
Fotó: Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé