Közülük kerül ki az év borásza
A történelem ismétli önmagát: egy kivételével a tavaly jelölt borászok reménykedhetnek az Év Bortermelője-díj megszerzésében. Az öt jelölt között három borász is a balatoni régiót képviseli.
A Magyar Bor Akadémia 28. alkalommal kérte fel a szőlész-borász és a vendéglátó szakma krémjét, hogy nevezze meg Magyarország legrangosabb borászati elismerésének, az Év Bortermelője-díj jelöltjeit. A felkérésnek mintegy háromszáz borász, borszakíró, szakértő, oktató, étteremvezető, sommelier és chef tett eleget. Minden felkért szakember három bortermelőt jelölhetett a címre, így több szempontot is érvényesíthetett, amikor kedvenceit kiválasztotta. Az összesített szavazatok alapján a legtöbb jelölést kapott borászok mellett, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, az Év Bortermelője-díj korábbi győztesei közösen is megneveztek egy személyt, aki mindenképpen bekerült a végső győzelemre esélyesek közé.
A jelölések feldolgozása után öt kiváló bortermelő vág neki a megmérettetés utolsó körének. Érdekesség, hogy egy borász kivételével ugyanazok kerültek be a végső győzelemre esélyesek közé, mint tavaly. A „kakukktojás” Balla Géza az Arad-hegyaljai borvidékről, rajta kívül az immár hetedik alkalommal jelölt Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Jásdi István (Balatonfüred-Csopaki borvidék) és Koch Csaba (Hajós-Bajai borvidék) reménykedhet abban, hogy az akadémia neki ítéli a díjat.
A díj 28 éves történetében először került be határon túli történelmi borvidékről borász a jelöltek közé. Az öt jelöltből hármat a Balatoni borrégió ad, illetve örömteli, hogy egy korábbi Év Bortermelője (az azóta elhunyt Figula Mihály) fia újra a díj jelöltjei közé került. A verseny szabályzata alapján az öt jelölt közül a Magyar Bor Akadémia tagjai választják ki a 2018-as Év Bortermelője Magyarországon-díj nyertesét, egyéni, titkos szavazással. A jelöltek a Borest a Bor Akadémián rendezvényen mutatkoznak be személyesen és boraikkal november 22-én, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
Fotó: Magyar Bor Akadémia, Gourmet Riporter