
Nem lesz többé csillaga a Tantinak
Bezárt a Tanti – közölte a szomorú hírt az étterem saját közösségi oldalán. A Tanti 2015-ben még Michelin-csillagot kapott, amit a következő évben sikerült megtartania, ám egy évvel később elveszítette a kitüntetést.
A Tanti tündöklése 2015-ben kezdődött, amikor a budai Apor Vilmos téren éppen csak megnyílt hely Pesti István séf vezetésével Michelin-csillagot kapott (a körülményekről EBBEN a cikkben olvashat). Nagy meglepetésre a sikert követően nem sokkal Pesti elhagyta a csapatot, mert elképzelése nem egyezett a tulajdonosokéval, és Tatára, a Platán étterembe tette át székhelyét.
A nagy feladat, hogy az étterem megtartsa csillagát, Heiszler Olivérre várt, akinek sikerült is a nem mindennapi bravúr. A Bortársaság által működtetett helyet azonban Heiszler és üzletvezető felesége is elhagyta, ugyancsak szakmai ellentétek miatt, így a következő évben odalett a csillag is. A séf ezt követően Eszenyi Dániel lett, őt nem sokkal később Botos Tamás váltotta, munkája eddig tartott. A Tanti közlése szerint a séf és csapata a szintén a Bortársaság által működtetett, Andrássy úti Klassz étteremben folytatja munkáját.
Fotó: Tanti