Skip to main content

Történelmi magyar siker a Bocuse d'Oron

| MTI/GR | Hírcsokor

Bronzérmes lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjén, amelynek eredményét a rendezvény második napján hirdették ki a franciaországi Lyonban. Az idei döntő győztese Dánia lett.

A legnagyobb presztízzsel rendelkező nemzetközi szakácsversenyként számon tartott Bocuse d'Or világdöntőjét kétévente rendezik meg a névadó Paul Bocuse séf szülővárosában, Lyonban. Az idei világdöntőn vasárnap és hétfőn 24 nemzet csapata készíthette el fogásait. A magyar Bocuse-csapat az európai válogatón elért második helyezéssel vívta ki a részvétel jogát.

2023 bocuse 01

A csapat élén Dalnoki Bence, a novemberben immár két Michelin-csillaggal értékelt Stand Étterem sous chefje állt, akinek munkáját Nyikos Patrik segítette commis-ként. A coach feladatait Széll Tamás látta el, míg a csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke volt.

2023 bocuse 03

A képeken a magyar csapat ételei láthatók

A világdöntőt idén Dánia nyerte, a második helyen Norvégia csapata végzett, az eddigi legerősebb szereplését jelentő bronzérmet pedig a magyar csapat vehette át. A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat Norvégia kapta, a legjobb tál Svédország, a legjobb tányértéma pedig Franciaország csapatáé lett.

2023 bocuse 07

Első alkalommal adták át a társadalmi elkötelezettség díjat, amelyet a mexikói csapat nyert el, és szintén először volt a versenynek gyermekzsűrije, amely Japánnak ítélte különdíját.

2023 bocuse 06

A Bocuse d'Or lyoni döntőjén hagyományosan két ételt kell elkészíteniük a csapatoknak: egy látványos tálat, amelyet először egyben, majd tányérra tálalva kell bemutatni, valamint egy eleve tányérra készült fogást. A táltéma kötelező alapanyagai ezúttal az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab-kagyló voltak.
Formabontónak bizonyult a tányértéma, a csapatoknak ugyanis gyerekmenüt kellett készíteniük, három fogást 15 személyre.

2023 bocuse 05

A fogások mindegyikében szerepelnie kellett a töknek, az előételnek vegánnak kellett lennie, míg a főételben kötelező elem volt tojás.

 

Fotó: Bocuse d'Or

 

Címkefelhő

A rovat további hírei