Amikor februárban a barátnőmmel befizettem a lisszaboni 4 napos útra, nem vártam túl sokat. Azt hallottam Lisszabonról, hogy szép és a képek alapján annak is tűnt, a valóság azonban minden képzeletemet felülmúlta. A helyi gasztronómia sokszínű, a portugál specialitások mellett szinte a világ összes konyhája megtalálható, az éttermekben színvonalas a kiszolgálás. Aki jól akarja érezni magát, Lisszabonba menjen!

Szeptember második felében repültünk a városba. Az előrejelzés szerint nem a legjobb időjárásra készülhettünk, de nekünk a 20-24 fok ideálisnak tűnt városlátogatásra. A tavalyi római utamból tanulva – minden látványossághoz előre megvettük a jegyeket és időpontra rohangáltunk – úgy döntöttünk, ezúttal megélni szeretnénk a várost, és ha be tudunk jutni valahová, akkor örülünk, ha nem, elengedjük.

Lisszabon közlekedése nagyon egyszerű, de nagyszerű. Lisszabon centrumába a reptérről 2 metróval 30 perc alatt értünk a szállásra. Napijegyet vettünk, ami 6 euró volt + 1 euró a kártyáért. Ha sokat közlekedik az ember, vagy több helyre szeretne eljutni a pihenés ideje alatt, ez az egyik legjobb megoldás. A szállásunk a belvárosban volt, az indiai negyedben (ennek később még jelentősége lesz), igazából a legjobb helyen, mindenhez közel. A szállásunk a háromcsillagos Grande Pensao Alcobia volt, közel a Rossio megállóhoz. A szálloda nagyon tiszta, rendezett, a recepciósok kedvesek, segítőkészek, nagyon jól beszéltek angolul.

Miután elfoglaltuk a szállást, nekiálltunk felfedezni a környéket. Csak később jön rá az ember – mi a 2. napon –, mennyire közel van minden fontos és ismert helyszín egymáshoz. Csaknem minden megközelíthető gyalogosan. De ezt mi első este még nem tudtuk. A közelben lévő éttermet néztük meg, ami a recepciós szerint egy autentikus, nem turisták által látogatott étterem. A neve Chichi papa.

Naivan azt hittük ez egy portugál étterem lesz, de egy autentikus vízipipás indiai étterembe keveredtünk – hiszen az indiai negyedben laktunk. Vicces volt, amikor realizáltuk: az autentikus nem mindenkinek ugyanazt jelenti, mint a portugál fővárosba érkező turistának. Mintha egy másik világba csöppentünk volna: indiai étterem, keleti felszolgálókkal és egy keleti énekessel. Végül tikka masalát kértünk, egy pohár fehér borral, ez utóbbi nem hagyott bennünk mély nyomot, az étel viszont nagyon ízlett. Szóval nem bántuk meg a helyet. Este még tettünk egy sétát a Santa Justa felvonóhoz és a Bairro Alto negyed sétálóutcáiban.

Mivel nem rendeltünk reggelit, másnap reggel a hotelban megnéztük a kínálatot, 8 euróért terülj-terülj asztalkát találtunk, croissant-nal, kávéval, felvágottakkal, narancslével, gyümölcsökkel. Tényleg nagyon kiadós reggeli várta a turistákat, és mindig mindenből bőségesen helyeztek ki az asztalokra, folyamatosan töltötték a tálakat. Minden működött, mindenki a helyén volt.

Második nap a 28-as villamossal terveztük felfedezni a város legfontosabb részeit. Reggel 9 órától egy órát álltunk sorban, hogy feljuthassunk a város nevezetességére. Később jöttünk rá, hogy ha egy megállót lesétáltunk volna, simán fel tudunk szállni rá. Mindenkinek meg kell tenni vele egy kört oda-vissza, mert a járat tényleg minden fontos részét érinti a városnak, és egy csoda, hogy az a kis gépezet, hogyan tud a dimbes-dombos városrészeken fel- és lemenni, a szűk utcákon alig fér el az autók és a gyalogosok mellett.

Végigmentünk az útvonalán, láttuk a Sé de Lisboat, vagyis a katedrálist, az Alfama negyedet, a Miradouron található kilátókat, ahol ittunk egy Aperolt, a Szent György várat, sétáltunk a szűk utcákon, megkóstoltuk a híres pastel de natat (isteni!).

Lisszabon egy ékszerdoboz, a szűk macskaköves utcáival, az erkélyes házaival; az utcák képe, a hangulat picit Párizsra emlékeztetett. A lisszaboni házak csempéi persze egyediek, így teljesen elütnek a párizsi épületektől. A lakóházak nagyon jó állapotban vannak, a legtöbbet szépen rendben tartják, amelyeket nem, azokat meg éppen felújították. Nagyon kedvesek az emberek.

A napunkba még belefért a Belém torony, a Szent Jeromos kolostor és a Felfedezők emlékműve is. Az utóbb felsoroltak kicsit messzebb találhatók a városközponttól, ezért mi előbb a zöld metróvégállomására mentünk, majd a 15E villamossal végig, aminek a Belém volt a végállomása, a Szent Jeromos kolostornál.

Sétáltunk a Tajo folyó partján, a túlparton hegyek magasodtak, lebilincselő látvány a Krisztus király szobor, ami hasonlít a Rio de Janeiro-i szoborra, nem véletlen: a lisszaboni érsek 1934-ben Rioban járva irigyelte meg a brazil város nevezetességét. Érdekes az Április 25. híd, ami kicsit a San Franciscoban található Golden Gate hídra hajaz, csak 500 méterrel rövidebb, de így is több mint két kilométer hosszú. Ide mindenkinek el kell jönni, mert nagyon hangulatos a folyópart!

A Belém kávézóban megittunk egy kávét, az americano 2.2, a latte macchiato 2.8 euróba került. Kicsit tartottunk tőle, hogy ide beüljünk, mert a turisták által kedvelt helyen majd meg akarnak majd kopasztani, de nem. És később sem történt velünk hasonló. Lisszabonban a kiszolgálás magas színvonalú, kedvesek a felszolgálók, a vendégért vannak és a cél nem az, hogy gyorsan sok pénzt szerezzenek, hanem, hogy a vendég jól érezze magát, s hogy visszatérjen. Néhány magyar vendéglátós is eltanulhatná ezt a mentalitást.

A séta után betértünk a Pescaria food truck bárba. Nagyon kedves volt a felszolgáló, 33 euróért ketten meg tudtunk étkezni. Két olíva kenyeres menüt ettünk, mellé ásványvizet kértünk, valamint ráklevest és ittunk két sangriát. A végén megkóstolhattuk a cég ajándékát, a portugál cherry likőrt, a Ginjinhat, úgy látszik ez a figyelmesség, azoknak jár, akik vagy többet költenek vagy szimpatikusak a tulajdonosnak. Amúgy nagyon kellemes az íze. 

Innen a 15E busszal tértünk vissza a belvárosba. Ez a busz tömöttebb volt, mint amennyire általában a metrók. A portugálokról elmondható azonban, hogy nagyon kulturáltan közlekednek. A fiatalok rögtön átadják a helyüket az időseknek. A közlekedés Róma, Nápoly vagy Párizs után teljesen visszafogott és nyugat-európai. Például az olaszokkal ellentétben mindenki a saját sávjában halad…

Belém után még a belvárosban sétáltunk, főleg a főtéren (Praca da Comercio), és Lisszabon Váci utcájában, a Rua Augustan. Itt vigyázni kell, fényes nappal is leszólítják az embert a nepperek, a kábítószerkereskedők, a négy nap alatt rengeteg ajánlatot kaptunk. Este aztán itt, a Rua Augustában tértünk be a Bella Pasta olasz-portugál étterembe, ahol spanyolnak néztek minket. A felszolgáló először spanyolul is szólt hozzánk. Itt is az előzőhöz hasonló ár, körülbelül 32-33 euróért tudtunk ketten megvacsorázni. Kértünk egy paellát, egy tőkehalas ételt, két sangriát. Itt is körbeugráltak bennünket a felszolgáló fiúk.

Harmadik nap kicsit messzebbre merészkedtünk. A Christo Rey (Krisztus király) szobrot néztük meg, ahová a 753-as busszal jutottunk el, áthaladva a már említett Április 25. hídon. Megéri megtenni ezt az utat, mert a szobor tövében állni hatalmas élmény, és a kilátás is gyönyörű a szobor tetejéről, ahová 6 euróért lehet felmenni. Megérte a látvány.

Visszafelé megnéztük a VII. Eduardo parkot, itt többre számítottunk, de a kilátás innen is csodálatos. Majd megnéztük a Time Out Marketet. Rájöttünk, hogy tegnap ott mentünk el előtte, amikor a Belém toronyhoz tartottunk, csak nem vettük észre. Meg kell nézni a piacot, mert tényleg rengeteg étterem, cukrászda található egy helyen, de összességében úgy éreztük, kicsit talán túl van hájpolva a hely.

Rengeteg az ember, egymás hegyén-hátán nézelődnek, és vadászni kell az üres székekre. Az étel, amit rendeltünk finom volt, árban is hozta az eddig megszokottat. Kicsit visszamentünk pihenni a szállásra, majd felszálltunk a 28-as villamosra és végigjártuk a főbb nevezetességeket. Elmentünk a Miradourora, ahol felkerestük a Botanikus Kertet, ami 5 euróba került.

Szép volt a kert, de picit itt is többre számítottunk, Magyarországon rendezettebb és összetettebb botanikus kerteket is meglátogattunk már. Este végre egy autentikus portugál étterembe jutottunk el, ahol sertést és marhát kóstoltunk. Kezdetben itt voltak a legkevésbé kedvesek, de a vacsora végén megkínáltak minket a helyi cherryvel, így azt gondolom, végül szimpatikusak lehettünk.

A negyedik nap kiadósan megreggeliztünk, majd a belvárosban tettünk egy utolsó sétát. Kicsit shoppingoltunk, vettünk ajándékokat. A rua Augustaban ültünk be egy mexikói étterembe. Nagyon finom volt itt is minden és kedvesen bántak velünk.

A repülőnk délután indult, szerencsére a csomagokat a szálláson lehetett hagyni, így kényelmesen tudtunk nézelődni. Összességében Lisszabont hatalmas kulturális és gasztronómiai élményként éltük meg. Aki nem járt még a portugál fővárosban, mindenképpen menjen el! Akár többször is. Ez a város visszahív.

Fotó: Pethó Zsófia