"Ha lekapcsoljuk a lámpát, a sötétben egy idő után újra látni kezdünk"

Írta: Sárréti Anita, dátum: .

Nem szabad össze-vissza posztolgatni, fontos a stratégia és a rendszeresség – javasolja a magyar vállalkozásoknak a válság idejére Perl Andrea branding- és kommunikációs szakértő. Kreatív ügynöksége, amely nívós nemzetközi ügyfélkörrel rendelkezik, 15 éve mutatja meg, hogyan lehet egy üzenetet tisztán, egyedien és hatékonyan eljuttatni a célcsoporthoz.

 

– Mit tanácsol a magyar cégeknek a koronavírus okozta gazdasági válság idején?

– Új helyzetben vagyunk, több szempontból is, de nem szabad a kardunkba dőlni. Ez fontos. Elmondok egy rövid, de tanulságos történetet. Erdő mellett lakunk, ahol gyakori vendégünk egy mókus. Volt egy diófája, amelyre fáról fára ugrálva jutott el minden reggel, és mindig volt diója. Egy ideje azonban azt látom, hogy a mókus a telefonvezetéken szalad, nem a fákon. Kiderült, hogy a diófát kivágták, ám talált mást, egy mogyoróbokrot. És talált egy másik, egy új utat, ami egyenes, és arról nem tér le. Persze, lehet, hogy idővel megint lesz egy termő diófája is, de addig is ott van neki a mogyoró és a telefonvezeték.

peré 05

– Arra céloz, hogy fel kell ismerni az új helyzetet?

– És alkalmazkodni kell hozzá. Új stratégiára és új útra van szükség. Meg kell nézni a cégeknek, hogy az eddig elért célcsoport elérik-e most online is. Ha nem, vagy csak részben, akkor hol van az új célcsoport, s milyen úton érhető el? Az online kommunikáció sokak számára eddig nem volt opció, most viszont teljes mértékben azzá vált. Nem kell megijedni tőle. De azt javaslom, hogy az online kommunikációt bízzák szakemberre. Nem szabad össze-vissza posztolgatni, fontos a stratégia és a rendszeresség. Ha szükséges, kell egy új név, egy ütősebb arculat, egy jó szlogen, egy jól működő webshop. Nem biztos, hogy ami működött a cégtáblán, a boltban, a vendégtérben, az ugyanannyi vásárlót/vendéget hoz online is. Lehet, hogy a cég eddig kevésbé népszerű termékére, szolgáltatására kell nagyobb hangsúlyt fektetni.

perl 02

– Vizsgálni kell a vállalkozónak a konkurenciát?

– Nem csak azt, de a célcsoportot is. Most ugyanaz a célcsoport nem ott található, mint régen, és nem azt keresi, mint korábban. A másik fontos dolog, hogy a vállalkozások fejlődjenek, tanuljanak. Mire vége lesz a krízisnek, hozzák be a lemaradásukat, ha volt, sőt, legyen az a céljuk, hogy előrébb jussanak. A másik, hogy tanítsanak, adjanak információt és segítséget a tevékenységi körükkel, termékeikkel kapcsolatban. A Co-brandingnek, vagyis a márkatársításnak most itt van az ideje. Közösen kell viselni a terheket, és utána megosztani a sikert.

– Ez nagyon jó példamutatás és szimpatikus is lehet az embereknek.

– Ha a cégek jól végzik, akkor az online térben nyert új ügyfélkör a válság után is biztos bázisuk lesz. Ha nem sikerül új célcsoportot találniuk, akkor fontos, hogy kommunikáljanak a meglévő ügyfeleikkel. Az is elképzelhető, hogy itt az idő a céget egy új álom felé irányítani. Az biztos, hogy a kommunikáció alapjai most az odafigyelés, biztonság és a remény. Két dolog, amit tartsunk mindenképpen szem előtt. Az egyik: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” A másik: „Navigare necesse est”, vagyis hajózni muszáj!

perl 06

– Hogy értékelné egyébként a jelenlegi helyzetet?

– Teljes mértékben fényt látok, és érzek. Összefogás van, a jó felé fordulás, kölcsönös segítség. Csoportok alakulnak a közösségi médiában, az emberek elkezdték vigasztalni, erősíteni és támogatni egymást. Idősek és fiatalok maszkot varrnak, mások segítenek a bevásárlásban. Azt gondolom, hogy ez a helyzet nem büntetés, hanem figyelmeztetés. Nekem úgy tűnik, sokan tanulnak is belőle. Ha lekapcsoljuk a lámpát, a sötétben egy idő után újra látni kezdünk. Mást és máshogyan. Az emberek csúnyán kihasználták egymást és a Földet, könyörtelenek voltak az állatokkal és a növényekkel. Minden túl gyors lett, nem figyeltek egymásra, tiportak és könyököltek. Az ego hatalma elnyomta és elrontotta a közösségeket. Most van lehetőségünk újratervezni. Remélem, hogy a szörnyű kínai állatpiacok veszélyességét is belátják majd a felelős döntéshozók.

perl 01

– Kreativitásával jó ügyek mellett is kiáll hosszú évek óta. A múlt évben egyszerre segített a kampányaival Böjte Csaba testvérnek és Téglás Zoltánnak.

– A Tree Heroes kampánnyal őshonos magyar fákat mentünk Téglás Zolival, aki világhírű, magyar származású amerikai punk rock énekes, s Amerikában elismert természetvédő. Itthon az üknagyapja által ültetett, őshonos magyar fákat mentjük együtt. Nagyon jó vele dolgozni, rengeteg erőt adunk egymásnak. Szeretnénk megmutatni a világnak, hogyha a magyarok összefognak egy jó ügyért, tisztelik és segítik egymást, akkor az 1+1 nem kettő, hanem tizenegy lesz. Én ebben hiszek. Még úgy is nagyon hatékonyak vagyunk, hogy ő most nem mozdulhat a világ másik feléről. A másik 2019-es kampányom a Learn, Live, Hope (Tanulj, Élj, Remélj! - szerk.). Sikeres adománygyűjtő kampányt indítottam az amerikai magyarság körében Böjte Csaba testvér árva gyermekei javára, a Washingtoni Magyar Ház közreműködésével. Nagy erő van a diaszpórában élő magyarságban. A koronavírus miatt a Washingtoni Magyar Bál sajnos elmarad, pedig a teljes bevételével ezt a kampányt támogatta volna. Sebaj, folytatjuk online.

Fotó: Perl Creative

 

Nyomtatás